Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-10-01 / 7. szám
1999. október Földvár 5 Viták a/ egészségügyi központ körük de... •••nyugodtan ulhatnatc a Érezhető volt a feszültség az Önkormányzat október 12-i ülésén, pedig csak két napirendi pont feküdt a képviselők előtt döntésre várva. Ebből is egy volt az, amely a város teljes lakosságát érintette. A rendkívüli ülés arról szavazott, hogy a jövőben hogyan oldja meg a homoki terület egészségügyi ellátását. Ahhoz, hogy a történet igazán érthető legyen, valóban a "kályhától" kell elindulni. Minden párt és jóformán minden jelölt programjában szerepelt egy egészségügyi centrum létesítése Homokon. A lakosok által megválasztott képviselő-testület most érkezett el a hogyanhoz. A rendkívüli ülésen is megfogalmazódott, hogy a választási ígéreteket be kell tartani! Szeptemberben már napirendre tűzte a testület az egészségügyi központ kérdését. Akkor az volt a kérdés, hogy a jelenlegi rendelőt újítsák fel, vagy vásároljanak egy új épületet erre a célra. A jelenlegi rendelő építészetileg nem alkalmas a felújításra, illetve a felújítás nagyon drága lenne. Ezért döntött a testület akkor egy másik épület megvásárlása mellett. A következő héten a pénzügyi bizottság ülése rendkívüli testületi üléssé "nőtte" ki magát, ahol a képviselő-testület visszavonta előző határozatát, mert új lehetőség merült fel. Mi lenne, ha önkormányzati telken egy teljesen új épületet építenének fel? így a házvásárlás őszszegét is az új épület létrehozására lehetne fordítani. Ezek alapján az októberi ülés elé már két javaslat került, miszerint: egy épület megvásárlása és átalakítása rendelővé, vagy egy teljesen új ház építése. A kérdés tehát nem az, hogy legyen-e orvosi rendelő Homokon, hanem az, hogy mi az olcsóbb. Időközben készült egy igazságügyi szakértői vélemény a megvásárlandó épület állapotáról. Volt olyan vélemény, amely keveselte az információt, ezért kérte a döntés elnapolását, más szerint a "tett halála az okoskodás". A szakvélemény feltárta az épület gyengéit és előnyeit is. Az is tény, hogy nagyobb a ház, mint ami az egész-ségügyi centrum működéséhez szükséges. A fölösleges területet bérbeadja az önkormányzat. A vita során nem közeledtek egymáshoz az álláspontok, mindenki ragaszkodott a saját elképzeléséhez. Úgy döntöttek a képviselők, hogy mindenki lelkiismerete alapján voksoljon. A névszerinti szavazás eredménye alapján tizenhárom igen, kettő tartózkodás mellett, három nem szavazattal a tizennyolctagú testület úgy döntött, hogy megvásárolja a Döbrei János út 65. szám alatti épületet és ebből alakít ki orvosi központot Homokon. Nem tiszte a tudósítónak, hogy véleményt alkosson, nem is ezt teszi. De! Adva volt egy téma, amely alapjaiban mindenki egyetértett. Kell a rendelő Homokon! Hogyan valósítsuk meg? Igazából nem tudtak, vagy nem akartak megegyezni a képviselők a szavazás előtt. No, most akkor ki akarta jobban? Meglepő volt számomra, hogy az "egyféle" szavazók között is feszültséget tapasztaltam. Egy képviselő meg is fogalmazta, hogy döntse el a testület, hogy akar-e, vagy tud-e együtt dolgozni. Több mint elgondolkodtató! G. A. • • 1 Homoki Öregek Napja Október 9-én, szombaton rendezte a Homoki Nyugdíjas Klub a hagyományos Öregek Napját. Ebben a kedvetlen korban, amikor bármilyen társadalmi, kulturális, vagy politikai rendezvényen néhány ember lézeng, öröm volt széttekinteni a zsúfolt teremben, gyönyörködni a kipirult, lelkes arcokban, elmerülni a jókedvű, családias hangulatban. Örömmel fedeztük fel a meghívottak között a belterületen működő nyugdíjas klub énekkarát. Szűcsné Sólyom Magdika, aki a homoki klubnak egy személyben anyja, nagyanyja, menedzsere, művészeti és gazdasági vezetője, őrangyala, meg még mi minden, régi ígéretét váltotta be: megkísérli összehozni az egész város idős embereinek kis klubjait, amelyek eddig elszigetelten, nemegyszer ellenségesen éltek és működtek egymás mellett. A homoki klub - hála Magdika lelkes és önzetlen munkájának - jól kialakított szervezeti életével, széles körben elismert amatőr művészeti tevékenységével példát mutathat a városunk többi idős klubjainak. A városi önkormányzat vezetése folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a homoki és a többi klubok életét és meg fogja találni a módot, hogy az eddigeknél szervezettebben és hatékonyabban támogassa ezeket a nagyon fontos és nagyon rokonszenves civil szervezeteket. Rövid hír г г Az Oszőlői Általános Iskola szervezésében VÁROSI MATEMATIKA VERSENY kerül megrendezésre a 3-8. osztályos tanulók részére. Nevezési díj 400,- Ft. A verseny az iskola központi épületében lesz megrendezve 1999. november 26-án, pénteken 14.00 órakor. Minden matematika iránt érdeklődő, versenyezni kívánó gyermeket szeretettel várunk! k.