Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-04-01 / 3. szám
14 HIT-REMENY-SZERETET 1999. APRILIS JOBB ADNI, MINT KAPNI Beszélgetés Tamási József atyával, Tiszaföldvár és Martfű plébánosával Plébános Úr! Ön 1983-ban jött Tiszaföldvárra. Itteni működésének eredménye egy jól szervezett, hatékonyan működő katolikus vallási közösség. A szomszéd városban a vallási hagyományokkal szinte egyáltalán nem rendelkező Martfűn figyelemreméltó építőművészeti kvalitásokat hordozó templomot emelt, mondhatom szinte saját kezével. Évek óta figyelem Önt, remélem nem sértem meg, ha így fogalmazok: Ön menedzserként gyakorolja a papi hivatását és mint ilyen előfutára lehet egy majdani XXI. századi papnak, aki egy modern kor kihívásaira válaszolni tud majd egyháza képviseletében. Engedje meg, hogy ne hitéleti, hanem inkább profán kérdéseket tegyek fel Önnek. Ön most három templomot, egy nagy méretű plébánia épületet “működtet”. Hogy ki ne hagyjam: saját magát is fenn kell tartania. Árulja el hogyan fest az Ön költségvetésének bevételi és kiadási oldala? 1983. július 1. óta vagyok a Tiszaföldvári Római Katolikus Egyházközség plébánosa (Tiszaföldvár-Homok-Martfü, az egyházmegyék határainak átrendezéséig még Mezőhék is!) Nemcsak Martfűnek, Földvárnak sincsenek igazán vallási hagyományai. Például idekerülésemkor a templomba járók is alig tudták, hogy mikor van a földvári templom “búcsúja”. Szent Istvánkor ugyanolyan szentmise volt, mint mondjuk Szent Imre napján... A martfűi templom építésének sorsába pedig belecsöppentem. Mindemellett hálát adok a Jóistennek ezért a “véletlenért”, mert ki tagadhatná, kell a sikerélmény az embernek, akkor is, ha keresztény s ezért úgy is tarthatja: én vetek, s majd valaki arat. Itt azért egy kis aratásról is szó lehetett. Költségvetési lehetőségeinket ismerve a bibliai mondatra hivatkozom: elég a napnak a maga baja! Ha mindig reálisan gondolkodtam volna, soha semmilyen tervet nem szövögethettem volna. Sokszor vágtuk a fejszét irreálisan nagy fába. Aztán mivel odafent adminisztrálják a dolgokat - mármint az égben - jött a segítség innen-onnan. Állami támogatást hivatalosan, rendszeresen nem kapunk. Nincs állami fizetés, sőt egyházmegyei sem. Az egyházközösség önfenntartó kell, hogy legyen. Ez a mi esetünkben csak úgy valósítható meg, ha egyházközségünk határait kitágítjuk. Vagyis engedjük, hogy segítsenek rajtunk olyanok is, akiknek fogalmuk sincs még arról sem, hogy hol van Magyarországon Tiszaföldvár vagy Martfű. Barátaim, rokonaim mind az egyházközség tiszteletbeli tagjai. Irigylem őket, mert mint tudjuk, jobb adni, mint kapni. Milyen nagyságrendű jövedelmet fordíthat saját magára? Mi történik, ha beteg tesz, vagy baleset éri? Mi lesz, ha eléri a nyugdíjas kort? Saját magamra annyit fordítok, amennyit lelkiismeret-furdalás nélkül engedhetek meg magamnak. Hála Istennek és drága szüleimnek, nem dohányzom, nem iszom, nem kávézok. Ruhaneműmet 100%-ban ajándékba kapom, a zoknin kezdve a reverendámig. S van, amim nincs, pl. karórám, vagy pl. sapkám illetve kalapom, bár az utóbbi években négy karórát is kaptam. A szekrényemben vannak, majd egyszer eladom őket. S persze nincs sehol házam (a szülői ház négyünké lesz, de remélem nem egyhamar...) szobám bútorát egyik keresztlányom gyerekszobájából selejteztük ki. A kocsim) szolgálati kocsi, oda visz, ahová mennem kell, vagy lehet. Külföldi útjaim egyrészt annak köszönhetőek, hogy Egyházunk “világcég”. Ha írok egy levelet Madridba, vagy a norvégiai Trondheimbe, miszerint szeretnék néhány napot ott tölteni, ismeretlenül is megírják a választ és szeretettel várnak. Ha beteg leszek egyszer, nos csak át kell szólnom telefonon az út túloldalára és jön a segítség, vagy kántorunkat hívom fel s még orvosi konzíliumot is lehet tartani betegágyam mellett. Magyarul: bízom az Istenben és embertársaimban. Ha egyházi rangba emelkedik több lesz-e a jövedelme? Nem hiányzik semmiféle rang. Nem vagyok a szó szoros értelmében teológus, tudásom tehát nem vonja maga után a ranglétra felsőbb fokait. Olyan rangnak pedig semmi értelme, ami tartalmat nem hordoz, csak amolyan brigádvezető brigád nélkül. Van-e annak realitása, hogy az egyház a lelkek megnyerésével elszakadhat az állam támogatásától és a szervezet fenntartható lesz-e a hívek adományaiból? Az állam csak azokat a dolgokat támogatja, amiket ő lenne hivatott és köteles elvégezni, de átvállalja az egyház. Például oktatás-nevelés egy része, szociális gondokkal küzdők, fogyatékosok, szenvedélybetegek gondjai. Az állam a hitéletet, a vallási igényeket kielégítő munkálkodásokat nem finanszírozza! Ezeket a feladatokat önfinanszírozással végzi az egyház. Itt Földváron - Martfűn sem kaptam az államtól az elmúlt 16 év alatt. A plébánia sportpálya felöli kerítésének még egy részét sem vállalta - vállalja felépíteni az állam helyi szervezete. Martfűn a templomépítésnek kb. 5%-a köszönhető Martfű városának. A hívők lelki gondozásán túl milyen szerepet kellene vállalni az egyháznak a társadalom bajainak orvoslásában, pl. a vallástól mindinkább elforduló ifjúság visszahódításában, nevelésében és oktatásában? Mit tehetnék többet? A keresztény nevelés, nevelődés fakultatív. Szabad akarattal dönthet az állampolgár. Ebben az egyházközségben országosan szinte legkevesebb a hittanosok száma százalékarányban. A vallási alapismereteknek rengetegen állnak a minimális fokán. Ez derül ki a jegyesekkel, keresztelést kérőkkel, temetéseket bejelentőkkel való beszélgetések alkalmával. S ez nemcsak az alacsonyabb iskolázottságúak körében van így. Sokan talán azt is tudják, hogy hányat csobbant a Csele patak Lajos király feje fölött, de azt, hogy hány apostol volt, vagy hogy mikor élt Jézus, azt nem. Felvetettem Földváron is, Martfűn is egy házasságkötésre, családalapításra előkészítő kvázi tanfolyamféle szervezését, karöltve különböző szakemberekkel. Egyelőre nem történt semmi, csak a gondok fölött való sopánkodás ebben a témában. Hogy az ifjúság eltávolodott a vallástól, nagyrészt annak köszönhető, hogy tankönyveink még mindig teljesen ateista szellemben íródnak, a pedagógusok többsége ehhez semmi egyéni véleményt nem tesz hozzá, még akkor sem ha van nekik, holott az ország 90%-a keresztény. (!) Nem keresztényüldözés van, de a keresztény etika elvetése. Például nem biztos, hogy az a legdrágább édesanya, aki 17 éves lányának kiváltja a fogamzásgátlót! (Lásd újdonsült földvári lapunk 1. számát!) Hogyan látja az egyház a társadalom polarizációját? Mit lehetne tenni a leszakadó rétegek felemeléséért? Sajnálatos dolog, hogy valóban nagyon sokan az élet perifériájára jutottak. Talán természetes velejárója ez az elmúlt évtizedek “kultúrájának”. Tudom, nem lehet a történelemben feltenni a kérdést, hogy mi lett volna, ha... Mégis, talán más lenne a helyzet, ha... Most aztán törheti a fejét, s tördelheti a kezét az állam is, az egyház is. Ha nem is sokszor, de néhanap Ön is bekapcsolja a tv készülékét, mi a véleménye a médiáról? A “médiakultúra”-ról csak elkeseredéssel lehet beszélni. Tudjuk: az egész mögött az üzlet, az anyagiasság szelleme áll. Mondhatnám, a materializmus. Attól pedig még semmi jó nem származott. Ezzel a világnézettel ez természetes, hogy bekövetkezett, ugyanakkor ezzel a világnézettel ez meg nem állítható. De mivel “vétkesek közt cinkos, aki néma” - bizony sokszor előfordul, hogy - nem törődve a telefonszámlával - felhívom a tévét egy-egy megjegyzés végett, reklamálva. II. János Pál pápa megnyilatkozásai és látogatásai során gyakran hallunk arról, hogy az egyház céltudatosan próbálja tisztázni viszonyát az antiszemitizmussal. Antiszemitizmus? Igazi keresztény és ortodox zsidó között képtelenség. Izraeli zarándokutunk egyik legmeghatóbb élménye volt a Sirató-falnál eltöltött idő. Örültem, amikor városunkban a II. Világháború áldozataira emlékeztető emlékmű felavatására meghívhattam Frölich Róbert rabbit. Akkor látott először életében keresztelést. Éppen egy ilyen szentmisén volt díszvendégünk ugyanis. A múlt hét végén volt vendégem egy Tel-Aviv-ban élő magyar zsidó idegenvezető barátom. Jól tetszenek hallani: barátom. Ennyit az antiszemitizmusról. Van-e az egyháznak - akár az országban, akár helyben - mondanivalója, elképzelése a cigányetnikum problémájáról? Nagyon nehéz kérdés. A magyar katolikus egyháznak átfogó elképzelése, mondhatnám receptje nincs. Nem mentegetőzésképpen mondom, tudomásom szerint a politikai és társadalmi vezetésnek sincs. A cigányok ügye minden területen más és más lehet, valószínűleg a megoldás is egyedi minden helyen. Az etnikum felemelkedését az oktatás szélesítésével a világi és vallási kultúra terjesztésével kellene kezdeni. Ebben szívesen részt vennék, ha egy jól összehangolt programot ki tudnánk dolgozni. Király Ferenc Tamási József, Király Ferenccel beszélget
