Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Restaurálás - Szatmáriné Bakonyi Eszter et al.: Szarmata kori fibulák restaurálása a Magyar Képzőművészeti Egyetem iparművészeti restaurátor képzésén
TISICUM XXVIII. A tű kiképzésére egyenesen hagytak egy darab huzalt, melynek végét hegyesre alakították, a másik felét a rugó kiképzéséhez feltekerték. A rugóspirál átmérőjének szabályossága arra enged következtetni, hogy a huzalt egy stiftre tekerhették. Nyolcszor tekertek rajta, a további részét visszafordították és átvezették a rugótartó egyik (távolabbi) furatán. Itt azonos hosszon egyenesen továbbvezették a drótot, majd ismét nyolcszor tekertek rajta, végül - a stift eltávolítását követően - ezt a rugószakaszt befordították a rugótartó felé. Az elkészült rugón egy vasstiftet vezettek át, két végére profilált gombokat helyeztek, melyeket feltehetőleg vastag falú csőből reszeltek ki (a gombon jól láthatóan hosszában végigfut a cső illesztési vonala). A stiftet a gombok végén szegecseléssel rögzítették. Az ékszer jellegzetes formáját adó csonka kúp kör alakú lemeztárcsa felhúzásával, vagy formába kalapálásával készülhetett. A kúp alapformája nem lehetett meghajlított, majd összeforrasztott lemezpalást, mivel nem látható az oldalán összeillesztésre, forrasztására utaló nyom. Az alaplemez szélén körbefutó barázdált drótot, a körív egyenetlenségeit, szabálytalanságát követve hajlította meg az egykori ötvös. Ehhez hasonló, kissé vékonyabb drót került a kúp felső pereméhez (ez övezte később a fibulát ékesítő borostyánt), míg a kúppalást alsó részére két sor összesodort drótot, azaz sodronyt fektettek. A sodronyok különlegességét az adja, hogy ellenkező irányba sodorták azokat, így egymás mellé illesztve fonatmintát adnak ki. (20. kép) 20. kép: A fibulatest felépítése (Fotó: Szabó Melinda) A kialakított kúpot lágyforrasztással az alaplemezhez rögzítették, majd szintén ón-ólom forraszanyaggal felhelyezésre kerülhettek a fibulát díszítő barázdált huzalok és sodronyok. A forrasztások befejezése után elhelyezésre kerülhetett a fibulaszerkezetet függőlegesen összetartó belső tengely, majd a kúptest belsejét kitöltőanyaggal látták el (ennek összetétele nem ismert). Végül következhetett a fibula fő díszét alkotó, esztergályozott, a közepén kilyukasztott, nagyméretű borostyángyöngy rögzítése. Az esztergályozás, mint kőcsiszolási mód jól tetten érhető a borostyán felületén körbefutó párhuzamos vonalakon. A borostyánt a fibulán átvezetett tengelyre fűzték, majd átmérőjének vonalára két vékony ezüstlemez csíkot helyeztek. Ezek egyfajta foglalatként funkcionálhattak, felülről a kő helyének stabilizálását biztosíthatták. (21. kép) 21. kép: Esztergálás nyoma a borostyán felületén. Jobb lent látható a lefogást biztosító ezüst lemezcsík (Fotó: Szabó Melinda) A fibulaszerkezet lezárásaként egy díszített gomb került a tengely végére. Ha jobban megfigyeljük a dísz alakja (valószínűleg készítése is) megegyezik a rugót rögzítő gombokéval. A gomb aljára kis korongot, annak szélére és a gombfej köré díszítésként barázdált huzalt forrasztottak. Legvégül a tengelyt a két végén, a gomb tetején és a fibula alján, az alaplemezen kiképzett lyuknál elszegecselték (20. kép). Állapotfelmérés Felületi szennyeződések, korrózió A tárgy teljes felületét lazán, helyenként erősebben kötött földes szenynyeződés borította. A fémötvözet anyaga a föld alatt és az előkerülése óta eltelt időszakban a környezet nedvessége és a jelenlevő, korróziót kiváltó anyagok miatt kémiai átalakulásokon ment keresztül. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a fibula sírból került elő, ahol a szerves anyagok lebomlása is kémiai reakciókat indíthatott el. A fémet a talajszennyeződés alatt szürkés és zöldes korróziós termékek borították, mely alapján először a tárgy anyagát bronzként határozták meg. (22. kép) A rugóspirál egy részét vastag vaskorróziós réteg fedte, ebből következtetni lehetett, hogy a rugón vasstift halad keresztül. Fizikai károsodások A fizikai károsodások közül a legszembetűnőbb a tárgyhoz tartozó öt huzalkarika töredéké volt, melyek még a föld alatt leváltak a tárgyról. Ez annak volt köszönhető, hogy a forrasztáshoz használt anyag átalakuláson ment keresztül, melynek hatására funkcióját vesztette és elengedte a két összeforrasztott fémfelületet. A huzaltöredékek eltérő vastagságából és ívéből, már a szemrevételezéskor is jól megállapítható volt, hogy három egységet alkotnak, de mind hiányosak. Szemmel látható fizikai károsodás mutatkozott a fibulatesten is, az alaplemezről levált a 246
