Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)

Történettudomány - Udovecz György: A 68. Jászkun gyalogezred az első világháborúban

TISICUM XXVIII.

reggel az oroszok támadni kezdtek, mégpedig nemcsak a 33. hadosztály északi szárnyán, ahogyan arra számítottak, hanem egész arcvonalán. Ez megzavarta a 22-ére tervezett saját támadás előkészületeit. Az ejtett foglyok elárulták, hogy az orosz ellenlökést kilenc gyalogezred 25.000 katonája hajtotta végre. 21-én este báró Lütgendorf altábornagy kiadta a 22-ére szóló támadási intézkedését, mely szerint a 68-asoknak Tarnawa körzetéből támadva kellett a 873-as magassági pont-819-es magassági pont vonalában lévő orosz állásokat elfoglalniuk. Az akció támogatására csak 6 hegyiágyú állt rendelkezésre, valamint a támadás napján délig beérkezett 4-6 tábori ágyú. A 68. ezred három zászlóalja Tarnawa felől a keleti 819-es magassági pont irányában támadott, míg egy zászlóaljat a 873-as magassági pontnál lévő orosz állások ellen vezényelték. A 68-asok azonban a rendkívül erős elhárító tűzben csak kb. 300 lépésre közelíthették meg az orosz állásokat, támadásuk délben elakadt. A hadsereg-parancsnokság, értesülvén arról, hogy a Przemyslből ezzel egy időben indított kitörés nem sikerült, az erődöt Kusmanek Hermann gyalogsági tábornok, parancsnok feladta. Ennek folytán a hadtest számára elrendelték, hogy a csapatok maradjanak az elfoglalt helyzetükben, a 68-asok pedig kerüljenek vissza Szurmay altábornagy csoportjába Beniowa-Bukowiec körzetében.

Március 27-ig viszonylagos nyugalom volt, ám ekkor az V. hadtestet nagy erejű orosz támadás érte. A veszteségek pótlására, a kimerült zászlóaljak felváltására a 14. dandárt, a 68. ezreddel ideiglenesen a 33. hadosztályhoz rendelték. Az ezred ezért 26-án Ligetesre, 27-én Ustrzyki-Wolosatere menetelt. Ez a szakasz volt talán a legnehezebben megközelíthető része az arcvonalnak. Bár a térképen a Fenyvesvölgy vasútállomásról kiinduló utat „talígaútnak” nevezték, a valóságban a Kiesvölgy-Wolosate közötti útszakasz nem volt kocsizható, és málhásállatra való átrakással kellett pótolniuk a két pont közötti forgalmat.

Március 30-án az ezred átvonult a Halicz-Wilki-Polonina-Carynska gerincállásba. Az egész hadseregre igen nagy nyomás nehezedett, az orosz 8. hadsereg nagy erőkkel támadott a teljes frontszakaszon. A Szurmay-csoport 7. és 40. hadosztályát és a teljes V. hadtestet érintő visszavonulás irányát az Ung völgye felé jelölték ki. Szurmay altábornagy szerint ez az út csak könnyű országos járművekkel volt járható. 31-én a 33. hadosztály utóvédjét a Wolosaty völgyében utánuk nyomuló ellenség megtámadta és Berezkynél visszavetette.

Április 1-én a Kiesvölgy-Wolosate terepszakasz biztosítása miatt az V. hadtest jobbszárnyát képező 33. hadosztályt a Szurmay-csoportnak rendelték alá. Egyedül ez a csoportosítás tudta tartani állásait, a viszszavonulás útját így tartották nyitva. A hadsereg-parancsnokság ekkor elrendelte az Uzsoki-hágó kiürítését. Ezt Szurmay altábornagy helytelenítette, és személyesen fordult a 2. hadsereg parancsnokához, Eduard von Böhm-Ermolli gyalogsági tábornokhoz, hogy ne kelljen azt végrehajtaniuk. Végül a visszavonulást mégis kénytelenek voltak elkezdeni. Elrendelték a tüzérség és a lőszerkészlet egy részének hátravonását, a csapatokat azonban meghagyták állásaikban. Szurmay jelentette, hogy majd 3-án hajnalban szállja meg a második utóvéd-állást Halicz— Bukowsy-Uzsok térségében, és csak 4-én vonul vissza. Ennek feltétele az volt, hogy a 33. hadosztály, benne a 68-asokkal, 3-án estig tartsa Bukowe Berdót és 4-én se hagyja el Wolosate környékét. Április 3-án estére már csak a Szurmay-csoport volt orosz területen, a német Déli Hadsereg alárendeltségében.

Április 5-én a Határhegyre rendelték a 68-asok két zászlóalját, két tüzér üteggel megerősítve, hogy legkésőbb 6-áig létesítsen kapcsolatot a 128. dandárral. Az oroszok célja, a valószínűleg 6-án kiadott utasítás szerint, Zboró-Varannó-Csap-Huszt vonalának elérése volt. Az orosz

8. hadsereg 6-án felzárkózott az új védelmi állásokra, megkísérelte áttörésüket, s 7-én is folyamatosan támadta a védelmet. A hadseregparancsnokság az állások tartására utasított. A 68. ezred arcvonalán például az I. zászlóaljat (parancsnok: Kovacevic őrnagy) a Ceremchán - kétméteres hóban - hadosztályerejű támadás érte, amit nagy veszteségekkel, de visszavertek.10 11 Az orosz offenzíva, amely, mint „húsvéti csata” vált ismertté, lassan kifulladt, és 10-ére az egész arcvonalon megszűnt. A Szurmay-csoport új állása az 1133-as magassági pont-Ceremchadélnyugat-Fenyvesvölgy-Viharos-Felsőrosztoka vonalon húzódott, a helységeket középen kettészelve. Szurmay altábornagy az Uzsoki-hágó 1915. április havi sikeres megvédéséért a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét bárói ranggal és az „uzsoki” előnévvel érdemelte ki.11

Bár az összehangolt, átfogó támadások az orosz Délnyugati Hadseregcsoport részéről 1915. április 8-a után egyelőre elmaradtak, helyi erőkkel folyamatosan nyugtalanították az osztrák-magyar 2. hadsereget. Az április 15-ével beállt enyhébb időjárást kihasználva, 21-24-e között ismét a Szurmay-csoportot érte támadás, amely az Ung völgyébe vezető műutat és vasútvonalat célozta, mivel ott húzódott a hadtest legfontosabb utánpótlási vonala. A Szurmay-csoport ekkor a német Déli Hadsereghez tartozott. Április 25-éig sikerült az orosz betörést elreteszelni. A 68. gyalogezred 21-éig tartotta a Ceremhca-hegyet, majd két zászlóaljával Kiesvölgybe vonult, hogy az orosz túlerő elől ott visszavont frontszakaszt visszavegye. 25-én elcsendesedtek a harcok, végre lehetett hajtani a kötelékek rendezését, és átcsoportosítását.12 13 Schnetzer Ferenc ezredes, az ezred parancsnoka április 25-én új beosztást kapott, helyette Kovacsevics Viktor ezredest nevezték ki.

A harcok során a 68-as bakák az egyéni hősiesség számos példáját adták. Maga a hadtestparancsnok, Szurmay altábornagy írta le emlékirataiban: „A 68. közös Rodich-ezred egyik bakája mint figyelő volt este a drótakadályok előtt, orosz földön. Az előterepen egy fabódé résein átszűrődő kis világosságot látott és hangos beszédet is hallott onnan. Odalopódzkodott és 12 oroszt pillantott meg egy asztal körül, amint a lócákon üldögéltek és beszélgettek. Puskáik a sarokba voltak állítva. Rövid elhatározással felrántotta az ajtót és szuronyt szegezve »hőre rukit« kiáltott, mintha legalább 20 ember állna még mögötte. A muszkákat pedig, akik rögtön felálltak, és kezüket felemelték, egyenként kiléptette a bódéból és fogolyként behozta. A fegyverekért azután külön küldött ki. Az ezredparancsnokság azonnal jelentette telefonon az esetet és kérte a hős kitüntetését. Meg is kapta az elsőosztályú ezüst vitézségi érmet, melyet még aznap éjjel kivitt egy lovas tábori csendőr azzal a paranccsal, hogy »reggel ünnepélyes keretek között feldíszítendő a kitüntetéssel a vitéz. Ha lehet, én is kijövök.«”'3

Május 8-án a figyelők megállapították, hogy az oroszok elkezdték csapataik hátravonását. Az üldözést a 7. hadosztály 8-án déli 12 órakor kezdte meg Halics-Tarnica-tető irányában, és a sötétség beálltáig birtokba

10 68-as album 1917.48.

11 A Világháború 1914-1918 Vili. kötet 1939. 663.

12 A Világháború 1914-1918IX. kötet 1940.218.

13 Szurmay 2005.142.

174