Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Történettudomány - Udovecz György: A 68. Jászkun gyalogezred az első világháborúban
TISICUM XXVIII. Sabác-Jevremovac országút közelébe, ahol hosszabb tűzharc kezdődött. A 38. gyalogezred elfoglalta az úttól nyugatra lévő szerb állásokat, a 68. pedig valamivel túl is haladta az országutat. Itt esett el Billich Gyula alezredes, az I. zászlóalj parancsnoka. A hadosztály csak ezután kezdte meg az előrenyomulást Misar és Pricinovic irányába. November 5-én a harctevékenység a hadsereg egész arcvonalán többé-kevésbé szünetelt. 6-án, a 6. hadsereg általános támadásának napján a hadsereg parancsnoksága elrendelte, hogy mindkét hadtest 5 órakor az egész arcvonalon erélyesen támadjon. A támadás fő súlyát a Sabác-Pricinovic közti magaslatok elfoglalása jelentette. Ennek érdekében a 68. ezredet ideiglenesen átadták az 57. gyalogdandárnak (parancsnok: Jozef Schön altábornagy). A támadás néhány száz lépés után összeomlott, mert a tüzérségi előkészítés gránátok hiányában srapnelekkel történt, ami a beásott szerb gyalogságnak kárt okozni nem tudott. A szerb hadsereg november 10-én a ránehezedő állandó nyomás miatt megkezdte a visszavonulást Valjevó irányába, amelyet az osztrákmagyar csapatok folyamatosan követtek. A 68. gyalogezred ekkor visszakerült a 7. hadosztályhoz. Az erélyes üldözést a 7. hadosztály Jevrenovac-Cerovac irányába kezdte meg, s estére megszállta a Dobrova patak keleti partját. 11-én Skupljen-Jalovik-Krnic térségéig, 12-én a Umka-Debelo-magaslatig nyomult előre. A szigorú parancsok értelmében az alakulatok nem pihenhettek, amíg Valjevo térségét el nem érik: „Addig nincs pihenés. Az összes parancsnokok teljes erélyűket alkalmazzák, hogy a csapatokat odáig vigyék, még akkor is, ha nagyon sok visszamaradó lenne, okvetlen előre kell menni. Valjevo környékén aztán rendezkedés lesz." November 13-án a hadtestparancsnokság, mivel tudta, hogy előtte csupán egy szerb lovashadosztály áll, a 68-asoknak a Kolubara keleti partját tűzte ki menetcélként. Noha az előrenyomulás az igen rossz utak miatt lassan haladt, a szerb II. hadsereg helyzete kezdett reménytelenné válni. Sok volt a dezertálás, s a fegyelem is egyre inkább felbomlott. A 7. hadosztály folytatta az előretörést Osijanj-Begova Voda irányába. 14-én este a 68. ezred, támogatva az 1. népfelkelő gyalogezredtől, igyekezett az átkelést kierőszakolni az Ub patakon. 15-én este, egész napos harc után a 68-asok Kalenicnál álltak. 16-án Potiorek táborszernagy, a szerb arcvonal főparancsnoka a győzelem örömére parancsot adott ki: „Kilencnapi heves harc után egy igen szívós, számban fölényben lévő, majdnem bevehetetlen állásokban védekező ellenség ellen, 9 napi menetelés után úttalan hegységekben és feneketlen mocsarakon át, esőben, hóban és hidegben az 5. és 6. hds. vitéz csapatai a Kolubarát érték el s az ellenséget menekülésre kényszerítették. Ezekben a harcokban 8000 szerb katona esett foglyul és 42 löveg, 31 gp. és nagymennyiségű hadianyag a zsákmány. Pihennünk azonban, a nagy áldozatok és hatalmas teljesítmények árán szerzett eredmény dacára még nem szabad, a csapatok kimagasló szelleme azonban biztosítéka annak, hogy feladatunkat Legfelsőbb Hadurunk megelégedésére, hadseregeink dicsőségére és a haza javára diadalmasan fogjuk befejezni.” A 7. hadosztály már 16-án este átkelőhelyeket keresett a Kolubara nyugati ágán. A folyót több helyen áthidalták és az utakat javították. A 38-asoknak sikerült a sérült, de gyalogos átkelésre még alkalmas skobalji hídon átkelve hídfőt létesíteniük. 17-én estére szinte az egész hadsereg átkelt a Kolubara keleti partjára. 18-án a 7. hadosztály Crljeni, Vreoci, Sakulja felé támadott. Baumgartner ezredes csoportjának azonban nehézségei támadtak, a 68-asok a Trija és a Crljenire vezető taligaút közötti szakaszon ugyan túljutottak, az átkelést tőlük délre megkísérlő 38-asok azonban nem. A vízszint egyre emelkedett, az utak használhatatlanná váltak a több napja tartó esőzések miatt. A hadosztály előrenyomulása 19-én nem folytatódott, sőt a hadosztályparancsnokság a 68-asok visszavételére gondolt, amit a hadtestparancsnokság nem engedélyezett. 20-án a 7. hadosztály Baumgartner ezredes csoportjával (68. gyalogezred, 12. népfelkelő ezred, 38/I. zászlóalj) kénytelen volt a további támadási iránynak nem megfelelő északnyugat délkeleti irányban haladni, mivel a Crljeni környéki terület víz alá került. Breit József vezérőrnagy csoportja az időközben megépült fahídon a két 38-as zászlóaljjal és a 21. vadászzászlóaljjal átkelt, majd Beljanica felé fordult, mert a 68-asok balszárnyának biztosítása egyre sürgetőbbé vált. Krauss Alfred altábornagy, hadtestparancsnok november 22-én ismét általános támadásra adott parancsot a Crljeni magaslatok ellen. Baumgartner ezredes csoportja azonban a 68-asokkal az élen nem jutott előre az erős ellenállás, de főképp a bal oldalról jövő ellenséges tűz miatt.6 Reggel 8 óra felé a 68. ezred két százada egy szerb előállást foglalt el és a visszavetett ellenséget az országúiig üldözte. 11 óra tájban egy ellentámadás a 12. népfelkelő ezredet és a 68. ezred részeit kivetette, azonban a 68. ezred tartaléka és a 38. ezred egy zászlóalja a kiinduló helyzetet ismét helyreállította. Treus ezredes Stepojevác irányában támadó csoportja (38. gyalogezred, 21. vadászzászlóalj) szintén elakadt. November 24-én a hideg tovább fokozódott, este nagy havazás állt be. 27-ig minden térnyerés nélkül heves csatározások folytak. Ezután háromnapos pihenő következett, mivel az utánpótlást csak igen nehezen tudták biztosítani a harcoló csapatok részére. A támadás november 30-án tervbe vett folytatására már nem került sor, mert a szerbek éjjel elhagyták állásaikat. A 68-asok azt az utasítást kapták, hogy minden erővel követni kell az ellenséget, s az egész hadosztály vonuljon a Túrija pataktól északra lévő területre. A kombinált hadtest kapta december 2-án azt a parancsot, hogy az állományába tartozó 68. gyalogezreddel együtt most már Belgrád irányába nyomuljon előre, és rajtaütéssel foglalja el azt. A péterváradi csoportot egyidejűleg arra utasították, hogy az esetleges támadást Zimonyból tüzérségi tűzzel támogassa. Belgrád azonban már nem védekezett, a várost harc nélkül sikerült megszállni. December 3-án az 5. hadsereg részére új támadási irányt jelöltek ki: Semederovó és Pozsarevác térségét kellett birtokba vennie. 5-én az ezredet Ripanytól délre Bábé, Koszmáj, Rogaca térségében találjuk. Időközben a jelentős erősítést kapott ellenség ellentámadást kezdett, ám a 7. hadosztály tovább támadott Koszmáj irányába. A terv szerint két népfelkelő ezred megszállva tartja a kiinduló állást, a 68. ezred a karbantartott út felől, a 38. pedig a Koszmájt és Kosuticát támadja. A 38/I. és IV. zászlóalj 7 óra tájban már az 520-as magaslaton volt és a Koszmáj keleti lejtőjén teret nyerve délben bevette a csúcsot. A 68. gyalogezred támadása azonban az Ornice-magaslat elfoglalására nem vezetett eredményre. December 9-én az 5. hadsereg támadását beszüntették. Letowsky tábornok, hadosztályparancsnok parancsára megkezdődött az általános visszavonulás. A 68. gyalogezred visszavonulását az I. zászlóalj fedezte 10-én hajnali egy óráig. Az ezred 13-án Ripanjon át az Avala hegyre vonult vissza, s 14-én a hajnali órákban ért a Topcsider és Kumodrázs 6 A Világháború 1914-1918IV. kötet 1929.400. 172
