Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Hoppál Krisztina: Ignoti facie, sed non vellere Seres. Az oikumené legkeletibb pontjáról kialakult kép az antik források alapján
HOPPÁL KRISZTINA: IGNOTI FACIE, SEP NON VELLERE SERES. AZ OIKUMENÉ LEGKELETIBB PONTJÁRÓL KIALAKULT KÉP AZ ANTIK FORRÁSOK ALAPJÁN információi mégis közvetlenebbnek tekinthetők az I. század erőteljesen elnagyolt földrajzi értekezéseitől. A bemutatott források közül a Periplus szerzője tekinthető az első, valóban személyes tapasztalatokkal rendelkező auctornak, aki annak ellenére, hogy a munkájában lejegyzett utolsó állomásokon személyesen minden bizonnyal már nem járhatott, vonatkozó adatait mégis közvetlenebb, feltehetőleg megbízhatóbb forrásból szerezhette, mint tudományos jellegű munkára törekvő, azonban csupán indirekt és gyakran egymásnak ellentmondó információkkal rendelkező kortársai. Ugyanakkor a II. század folyamán keletkezett Geographia az I. században fokozottan megélénkülő távolsági tengeri kereskedelem során - amelynek a Periplus szerzője is aktív részese lehetett - megszerzett újabb ismeretek és a távoli Keletre vonatkozó tudás összefoglalását adja. A rendkívüli részletességre törekvő munka a kor tudományosságának keretein belül rendszerezi és értelmezi az olykor különböző forrásokból származó értesüléseket. Ennek megfelelően - ahogy azt É. de la Vassiére feltételezi - pontatlanságai talán a több irányból érkező információk (például Marinos, Máes Titianus) összeegyeztetése során keletkezhettek. Ennek ellenére Sinaira vonatkozó leírása összecseng a Periplus Thinaejével, míg Serica városainak, földrajzának bemutatása a korábbi munkáktól eltérően jóval több lehetőséget nyújt a különböző helyek azonosításának kísérleteire is. Mind a Periplus, mind Ptolemaios a kortársaiktól eltérően közöl olyan többletinformációt, amely az I. század misztikus-utópisztikus selyemembereinél már jóval direktebb módon hozható kapcsolatba a mindenkori Középső Birodalommal, illetve különböző államaival. Emellett a Geographiában megfogható a Seres etnonima jelentéstartalmi megszilárdulása, s a Tárím-medence térségébe történő lokalizálása is. Összefoglalva a legtávolabbi Keletre vonatkozó kép változásait, Serica, Thinae/Sinai 1. az oikumené legkeletibb pontján helyezkednek el; 2. megközelíthetetlen, lakatlan vidékek veszik körbe; 3. kereskedelmi szempontból jelentős (Máes Titianus útja): elsősorban, mint az értékes selyemtermékek származásának országai (Periplus); 4. a fentiekből következően az egzotikum a korábbi munkáknál jóval realisztikusabb szimbólumai. Ugyanakkor a két munkában megjelenő, Thinae/Sinai-kifejezés egészen az V. századig nem mutatható ki a vonatkozó forrásokban, s a Ptolemaiosnál található, részletgazdag, földrajzi jellegű Serica-leírásra is a IV. századig kell várni. Seres a ll-lll. századi munkákban AII. században nem csupán a földrajzi jellegű többletinformációk megszerzése mutatható ki, hanem - legalábbis Pausanias esetében - a selyemmel kapcsolatos ismeretek bővülése is megfigyelhető. Megjegyzendő azonban, hogy teljességre, minden részletre kiterjedő, földrajzi és egyéb adatokat is tartalmazó munka ebben az időszakban sem született, s az általánosnak tekinthető tendencia inkább az I. század sematikus adatainak toposzszerű alkalmazása. Pausanias tekinthető az első szerzőnek, aki a selyem készítésének részleteiről realisztikusnak tekinthető leírást ad. Eszerint a Seres híres szövete nem gyapjat termő fákról, hanem egy, a görögök által sernek nevezett, pókszerű rovartól származik, amelynek mérete a legnagyobb szkarabeuszénak is kétszerese, s amelyet a selyememberek egészen máshogy neveznek. Emellett hozzáteszi, hogy a Seres speciális helyen tenyésztik őket, amely nyáron és télen is egyaránt megfelelő nekik. Az állatok egy nagyon vékony, erős fonalat hoznak létre, amelyet a lábuk köré csavarnak. Négy éven át kizárólag kölessel táplálják őket, az ötödik évben pedig - mivel tudják, hogy ezek a teremtmények nem fognak tovább élni - zöld nádat adnak nekik enni. Ez az állat kedvenc eledele, mohón falja, amíg csak fel nem fordul, s a szál legnagyobb része tetemének belsejében található. Ugyanakkor földrajzi tekintetben - különösen a korábbi munkákkal összevetve - számos pontatlanság, következetlenség jelenik meg. így Iripía-t a Vörös-tengeren található szigetnek nevezi, a szomszédos szigeteket birtoklókat pedig Abasa és Sakaiaként jelöli meg. Továbbá hozzáteszi, hogy úgy tudni, a szigetet a Ser-folyó veszi körbe, akárcsak Egyiptomot a Nílus. A lakókat aethiopiai származásúnak véli, esetleg a Scythák és az Indi keveredéséből származónak.'36 A selyem eredetére vonatkozó, meglehetősen részletes és a kor viszonyaihoz képest realisztikusnak tekinthető leírást egyes elméletek a tengeri út felfedezéséhez, illetve az Andun-féle követséghez kötik.'37 Mindezt azonban némileg cáfolja - ahogy A. Dihle rámutatott - Pausanias Seri(c)a lokalizációját érintő pontatlansága.'38 Ugyanakkor H. Yule abból kiindulva, hogy az általa oly megbízhatónak tekintett Ammianus Marcellinus továbbra is a gyapjat termő fákról eredezteti a selymet, arra következtet, hogy Pausaniasnak mégiscsak rendelkeznie kellett valamiféle speciális információforrással. Emellett Seri(c)a pontatlan lokalizációjával kapcsolatban hozzáteszi, hogy az időszakban elsősorban éppen a földrajzi jellegű tudás, illetve tévhitek fluktuációja a jellemző, különösen a távoli Keletre vonatkozóan.’39 Ugyancsak kiemelendő, hogy noha Pausanias a selyemfonal származásával kapcsolatban megközelítőleg pontos adatokat közöl, a selyem feldolgozásának mikéntjéről nem szolgál információval. АII. és III. század földrajzi-történeti írásai elsősorban a korábbi munkák kivonataiként, összegzéseként értelmezhetők, újabb információval, a távoli Keletre vonatkozó adalékokkal jellemzően nem szolgálnak. így Dionysius Periegetes - akárcsak a munkájának latin változatát készítő Rufus Festus Avienus és Priscianus - a Plinius maiornál található leíráshoz hasonlóan a Serest a Tochari és Phruni szomszédjaiként jelöli meg, hangsúlyozva azonban, hogy az állattenyésztéstől tartózkodnak, s különböző virágokból szőtt díszes szövetek készítésében 136 137 138 139 136 Paus. Desc. Graec. VI. 26.6-9. 137 Például: KÁDÁR 1967. 95-97.; CHARLESWORTH 1972. 107-109.; FERGUSON 1978. 588. 138 DIHLE 1984.204., 212-213., 283. 139 YULE 1886. XLV. 431 i I
