Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Hoppál Krisztina: Ignoti facie, sed non vellere Seres. Az oikumené legkeletibb pontjáról kialakult kép az antik források alapján
TISICUM XXVI. jeleskednek.’40 A némileg nehezen értelmezhető kijelentés kapcsán ugyanakkor kiemelendő, hogy műfaji sajátosságainak megfelelően a Periegesis egy jól megkomponált hexameteres költemény, amelyben az egyes népek szigorúan szerkesztett retorika és következetes elv mentén kerülnek bemutatásra. Ennek megfelelően a sérek elsősorban mint utópisztikus toposz szerepelnek, ezáltal egy idillikus, de elérhetetlen világ tagjaiként bemutatva őket.'4' Csupán a felsorolás szintjén jelennek meg a Seres Lucius Ampeliusnál, aki „in Asia clarissimae gentes" között említi, közvetlenül az Indi után.’42 Hasonlóképp Solinusnál, aki a De mirabilibus mundi XV. könyvében a selyememberekhez közeli régiókat „sine homine terra sit et inmensa deserta, quo ad perveniatur ad Seras” írja le. Míg egy másik helyütt a legtávolabbi partokat mosó óceánok kapcsán nevezi meg Sericust. A későbbiekben pedig egy külön szócikket is szentel a Seresnek, amelyben a Scythicus Oceanus és a Kaszpi-tengeren túl elhelyezkedő tájakon élő, békés, de visszahúzódó emberekként írja le őket, akik gyapjat termő fáikról híresek. Utóbbit sericumnak nevezi, s megjegyzi, hogy „in usum publicum damno severitatis admissum, et quo ostendem potius corpora, quam vestire, primo feminis, nunc etiam viris iuxuriae persuasif libido”. Emellett a Pliniusnál feljegyzésre került néma kereskedelemről is említést tesz.'40 Mindemellett a különböző ll-lll. századi forrásokban igen gyakran csupán a selyem mint a Seres legfőbb attribútuma kerül említésre. így Elagabalus kapcsán Herodianus is mindössze a selyememberek különleges szövetéről emlékezik meg.144 Akárcsak Philostratus, aki a Phoeniciából származtatott ábécé, valamint a magi vallása mellett a Seres textiljét is a ritkasága miatt megbecsült termék példájaként nevezi meg.’45 A történeti-földrajzi munkákon túl a selyememberek számos tudományos és vallási jellegű értekezés, szatirikus írás témájául szolgáltak, leggyakrabban a korábbi információk toposszá szilárdult kivonatának formájában. így samosatai Lukianosnál a távolság és a magas életkor toposza jelenik meg. Az „Átkelés, avagy a zsarnok"-ban, Clotho Charónnal folytatott diskurzusa során a világ végére lokalizálja a séreket, akik a rejtélyes Indopatres („Ъдокащу”) és Heramithres („'Hpapídprív”) vívják harcukat határaikért, s halnak meg egymás keze által.'46 Míg a Hosszú életűekben a Seres legendásan hosszú életének titkáról - ami Lukianosnál már 300 (!) évre növekszik - értekezik, amelyet egyesek a levegőnek, mások a földnek, megint mások életmódjuknak tulajdonítanak. Majd hozzáteszi, „úöpomzeivyáp ipám zôÉdvoçzovzo rmpmv"w 140 Dión. Per. Periegesis 752-757.; Rufus Fest. Av. Desc. orb. ter. 933-936.; Priscianus 727-730. (Avienus és Priscianus munkái a IV. századra keltezhetők.) 141 LIGHTFOOT 2014.156-158. 142 Ampelius De orbe terrarum VI. 143 Solinus De Mir. Mund. XV. 4.; XXIII. 17.; Ll.; Taprobane kapcsán: Lll. 21. 144 Herod. Ab excessu divi Marci V. 5.4. 145 Philostr. Ep. II. 28. 146 Luk. Átkelés. 21. 147 Luk. Hosszú életűek 5. lulius Valerius latinba átültetett Nagy Sándor regényében ugyancsak az ismert világ legkeletibb pontjához köti a selyemembereket, akiket egyéb távol-keleti népek között a Nagy Sándor elleni összeesküvés részeseiként ír le.’48 Acron Horatius Ódák l,29-kommentárjában a sericas kifejezést magyarázva a korábbi, jellemzően Horatiustól származó információk újabb kivonatával szolgál. Megállapítja, hogy a kifejezés a Seres szóból származik, akik a parthusok közelében élnek, s íjászatukról híresek. Valamint hozzáteszi, hogy e földön ered a Sericus szövet is.'49 Porphyrio pedig Horatius ugyanazon ódájának sagittas Sericas kifejezését magyarázva megjegyzi, hogy az a parthus nyilakra vonatkozik, melyek a messzi Keletet lakó sérektől származnak.'50 Arnobius a Contra Paganosban ugyancsak a világ legkeletibb pontján élő népek, mint az Indi vagy éppen a Medi között említi a Serest.'5' A távolság, a magas életkor és az íjászat mellett az igazságosság és törvényesség további toposzként jelenik meg, elsősorban teológiai írások parabola-jellegű részleteiben, az összehasonlítás elemeként. Bardesanes az egzotikus és misztikus Seres utópisztikus jellemvonásainak felnagyítását eszközül használva kárhoztatja Marst és Venust. A sérek törvényeivel kapcsolatban kiemeli a gyilkosság, a házasságtörés, a lopás és bálványimádás elítélését. Emellett az országot hatalmasnak nevezi, ahol nincsenek szentélyek, prostitúció, paráznasággal vádolt asszony, tolvaj, gyilkos és áldozat. Továbbá megjegyzi, hogy a Seresnél annak ellenére sincs bűnözés és bálványimádás, hogy minden nap, annak minden órájában születnek.'52 Akárcsak a Recongitiones pseudo-Clementinae'53 esetében, amelyben a szerző a fiktív narratíva szabályainak megfelelően jeleníti meg a selyemembereket. A tényeket gyakran kiszínező és mondanivalójával öszszehangoló munka számos, toposszá szilárdult jellemzőt felsorol, mint a sérek, „qui initio orbis terrae habitant", valamint akik nem ismerik a gyilkosságot, a házasságtörést és a prostitúciót. Bardesanes szavaihoz hasonlóan nyilatkozik a lopás és szentélyek hiányáról valamint az ország méreteiről is.'54 Pseudo-Bardesanes a selyememberekre vonatkozó Bardesanesszemelvény egy újabb változatát közli, amelyben az előzőekhez képest csupán apróbb eltérések fedezhetők fel. így hozzáteszi - az utópisztikus és túlontúl miszticizált jellemvonások sorát megtörve -, hogy ugyanakkor gazdagok és szegények, betegek és egészségesek, uralkodók és alávetettek ugyanúgy léteznek.'55 Origenes azonban kevéssé utópisztikus módon ír a sérek törvényeiről, s a bűntelen, erkölcsös életmód egésze helyett csupán a bálványimádás 148 lulius Valerius Res Gestae Alexandri Macedonis 1.1. 149 Acron Commentarium in Horatium Flaccum, Ódák 1.29.9. 150 Porphyrio Commentarium in Horatium Flaccum, Ódák 1.29.9. 151 Arnobius Contra Paganos II. 12.; illetve VI. 5. 152 Eusebius Praeparatio evangelica VI. X. 153 Végső formáját ugyan a IV. századra keltezik. Lásd például: REED 2008. 273-274. 154 Recognitiones pseudo-Clementinae IX. 19. 155 Pseudo-Bardesanes Liber legum nationum. 432
