Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Hoppál Krisztina: Ignoti facie, sed non vellere Seres. Az oikumené legkeletibb pontjáról kialakult kép az antik források alapján
TISICUM XXVI. Mindezeken túl Ptolemaios Marinos távolságadatait redukálva hozzáteszi, hogy Serica a Heilespontos-Kőtorony szárazföldi útvonalról az Imaus hegységen túl helyezkedik el,’23 amelyet északról és keletről a terra incognita, délről India Gangeszen túli része, illetve Sinai határol. A Seres országával kapcsolatban leírja, hogy a Mons Anniba, a Mons Auxacia legkeletibb vonulatai, a Mons Asmirae, a Mons Kasia legkeletibb vonulatai, a Mons Thagurus és a Hemodus és Sericus legkeletibb láncai, valamint az Ottorocorrhas határolnak. Sericán keresztülhaladó két nagyobb folyóról, az CEchordusról és a Bautesről is megemlékezik. Az ország északi részén a feljegyzések szerint kannibálok élnek, a Mons Annibánál az Annibii, a Mons Auxaciához haladva a Sizyges, mellettük a Damnae és a Piaddae, az CEchordus folyó felé pedig a Œchordae helyezkednek el. Majd az Annibiihez visszatérve, azoktól keletre a Garenaei és a Nabannae laknak. Az Asmirae a Mons Asmiaenétől északra, a Mons Kasiánál az Issedones, valamint azoktól keletre a Throani találhatók. Utóbbiak alatt az Ethaguri, az Issedonestől délre pedig az Aspacarae, majd a Batae, még délebbre pedig a Hemodus és a Sericus lábánál az Ottorocorrhae laknak. Emellett különböző városokat is felsorol: Damna, Piada, Asmirraea, Tharrhana, Issedon Serica, Aspacara, Drosache, Paliana, Abragana, Thogara, Daxata, Orosana, Ottorocorrha, Solana és Sera.’24 Továbbá hozzáteszi, hogy Serica keleti területei rendkívül mocsarasak, lakói pedig ismeretlenek, s a Bactrián és a Kőtornyon át vezető út mellett lejegyez egy Palimbothrán áthaladó Indiába vezető útvonalat is.'25 A későbbiekben az Indiából vezető (tengeri) útvonal kapcsán ír a Sinaihoz kapcsolódó öbölről, valamint Kattigaráról, majd megállapítja, hogy Sinai városa Kattigaránál keletebbre helyezkedhet el.'26 A Ptolemaios által felsorolt hely- és népnevek azonosítása rendkívül problematikus. H. Yule véleménye szerint Serica határainak leírása megközelítőleg megegyezik Xinjiangéval (Kelet-Turkesztán), ennek megfelelően például Auxacia talán Aksu, Kasia talán Kasgárral lenne azonosítható.123 124 125 126 127 Ugyanakkor - ahogy J. Walter is felvetette - az Ottorocorrha nép talán párhuzamba állítható a Pliniusnál szereplő Attacorival, s összefüggésbe hozható a hindu utturakuru hagyományával, illetve a mitikus Hiperboreusokkal.128 Mindazonáltal C. Rapin Nyugat-Közép-Ázsia kapcsán rámutatott, hogy a Geographia helyneveinek értelmezéséhez célszerűbb az egyes fejezeteket külön egységként kezelve vizsgálni.129 Elméletéből kiindulva É. de la Vaissière a XIX. századi kutatási eredményeket részben elfogadva számos új interpretációs lehetőséget vázol föl. így Kasiát például ő is Kasgárként azonosítja, Auxaciát azonban Ücsturfán/ Uqturpanként határozza meg. Összefoglalva a számos, meglehetősen kétséges helynév-azonosítást megállapítja, hogy Sogdianához vagy Bactrianához hasonlóan Ptolemaios Serica leírásánál is kettős/hármas rendszert követ, amelyet ismétlődések alkotta mintázat jellemez. A visszatérő elemek állandóságát pedig egy-egy 123 Ptolemaios Geog. 1.12.2-10. 124 Ptolemaios Geog. VI. 16.1-8. 125 Ptolemaios Geog. 1.14.4-5. 126 Ptolemaios Geog. 1.13.1-8.; 14.1-8. 127 YULE 1886. CLI-CLII. 128 VON WALTER 2011.102. 129 RAPIN 2001. új földrajzi név beillesztésével töri meg. (Például az CEchordus és a Bautes folyók esetében). Ennek oka a kutató feltételezése szerint Ptolemaios információinak kettősségében rejlik, amelyet egy a szárazföldről (talán Maés Titianustól), illetve egy tengeri irányból történő megközelítés eredményezhetett. Mindezek alapján É. de la Vaissière Sericát egyértelműen a Tárím-medence térségével azonosítja, míg Sera városát Chang’anként határozza meg.130 Ptolemaios VII. könyvben Sinai elhelyezkedéséről közöl újabb adatokat. A korábbiakat részben megismételve leírja, hogy északról Serica, keleten és délen a terra incognita, nyugaton pedig India Gangeszen túli része határolja, amely a Sinus Magnusig nyúlik ki. Majd a Sinus Theriodes következik, valamint Sinai öblének Ichthyophagii által lakott része. A továbbiakban Ptolemaios különböző helyek koordinátáit adja meg, mint az Aspithra folyó, Bramma városa, az Ambastes folyó, vagy Sinai kikötője, illetve különböző Sinaiban található városokat is felsorol: Akadra, Aspithra, Cocco- vagy Coccora-Nagara, Saraga és Sinai városa.131 Ptolemaios Sinai leírása rendkívül vitatott. így a Sinus Sinaihoz kötött Ichthyophagii nép, amely egy korábbi helyen Africa legnyugatabbi partvidékénél kerül leírásra, H. Yule feltételezése szerint pusztán interpolációként értelmezendő.132 Emellett Kattigara azonosítása is problematikus. G. Coèdes F. von Richtofen nyomán Hanoiként, Sinait a Tongkin-öbölként és Kína déli partvidékeként, Sinai városát pedig Luoyangként interpretálja.133 A. Dihle azonban kiemeli, hogy a szóban forgó területet a kutatásban kissé tágabb értelemben véve a Szingapúr, Manila és Guangdong között elhelyezkedő öbölként írják le, pontosabb meghatározásához pedig a római-távol-keleti kapcsolatokkal összefüggésbe hozható régészeti lelőhelyek, mint Oc Eo szerepét hangsúlyozza.134 Ugyanakkor Harmatta J. a szemelvényeket komplex módon elemezve megállapítja, hogy Ptolemaiosnál és őt követően a Sera Északnyugat, míg Sinai Délkelet-Kína megjelölésére szolgált.135 Thinae és Sinai - avagy az ismert világ legkeletebbi pontjáról kialakult kép változásai Mind a Periplus, mind Ptolemaios Geographiájának az oikumené legtávolabbi pontjának leírására vonatkozó helyei a korábbi földrajzi-történeti munkáktól eltérően jóval realisztikusabbnak tűnő leírást adnak. A feltehetőleg az I. század második felére keltezhető hajónapló esetében mindennek kézenfekvő oka a szerző távolsági hajózásban való jártassága. Noha abban egyetért a kutatás, hogy a Thinae-szemelvény a Periplus egyéb részeitől eltérően jóval sematikusabb, ami arra utal, hogy a szerző személyesen nem járhatott a Gangeszen túli vidékeken, 130 Részletesen lásd: DE LAVAISSIÈRE 2009.527-535. 131 Rolemaios Geog. VII. 3.1-5. 132 YULE 1886. CLII. 133 COÈDES 1910. XXIII-XXIV. 134 DIHLE 1978.576-580. 135 HARMATTA 1964.40. 430
