Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Néprajzi tanulmányok - Sári Zsolt: A magyar diaszpóra kutatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Sári Zsolt A magyar diaszpóra kutatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban A Skanzen megújulása és a földrajzi határok tágítása A központi, magyar szabadtéri múzeum a skanzenek harmadik generációjához tarozik, hiszen 1967-ben alapították a Néprajzi Múzeum egyik osztályaként, majd 1972-ben önállósodott, és 1974-ben nyitotta meg első kiállítását. A szentendrei Skanzen eredeti célkitűzése szerint Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját kívánta bemutatni, eredeti, áttelepített és másolatban felépített épületek és hiteles berendezések segítségével a XVIII. század végétől a XX. század elejéig. A múzeum alapvetően a német szabadtéri múzeumok mintáját követte: az építészeti elemek voltak a legfontosabbak, amelyhez a lakáskultúra és az életmód bemutatása társult alapos részletességgel kidolgozott enteriőrök segítségével. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum új néprajzi, antropológiai kontextusban, a kortárs - nemzetközi - szabadtéri muzeológia módszertanát követve gyűjti tárgyait. Ennek alapjai a tárgyak mögött lévő személyes vagy közösségi történetek és az a muzeológiai megközelítés, amely szerint a közgyűjteményeknek a feladata a gyűjtés, megőrzés, bemutatás mellett a tanítás, a meghökkentés, reagálás különböző gazdasági és társadalmi problémákra. A szabadtéri muzeológiában megjelent a tematikai, térbeli és időbeli bővítés szükségessége. Nálunk ez a parasztságon kívüli társadalmi csoportok bemutatását, az időkeretek tágítását, a térbeli szélesítés pedig a határon túli területek és a diaszpóra kutatását jelenti. Túllépve a néprajz történeti felfogásán, mikor döntően a mezőgazdasággal foglalkozó elődeink életmódjának eszközeit gyűjtjük, elmozdulva attól, hogy csak a parasztsággal kell foglalkoznia a néprajztudománynak, olyan felfogásmódban dolgozunk, amikor célunk a különféle életstratégiák kiállításokba öntése, a párhuzamos különidejűségek (Hermann Bausinger), az ellentétes értékrendek, a vallási, etnikai sokszínűség, a kisebbség-többség, a tolerancia, az egyéniségek és az örökségmentés bemutatása. Hiszen mindegyik mögött ott rejtőzik a Szabadtéri Néprajzi Múzeum lényege: a szellemi, a tárgyi és az épített örökség komplexitásának szemléltetése. Az 1990-es években a múzeum több irányban is megújulási folyamatokat indított el, reagálva nemcsak a szakmai, de a társadalmi kihívásokra, változásokra is. A központi üzenet is ennek megfelelően alakult. A kutatások tekintetében egyre erősebb lett az életmód különböző aspektusainak vizsgálata, a klasszikus parasztság néprajzi kutatása mellett a mezővárosi társadalom, az iparos rétegek, a marginalizált társadalmi csoportok vizsgálata. A megváltozott körülményeknek köszönhetően már nemcsak a mai Magyarország területe a kutatások földrajzi egysége, hanem a határon túli magyarság, a magyar nyelvterület, illetve a szórványmagyarság és a diaszpóra kutatása is bekerült a múzeum kutatási koncepciójába. A földrajzi határok kiterjesztése először 1998-ban lett hivatalosan is lehetséges, ekkor került be az Alapító Okiratba, hogy a múzeum kutatási területe Magyarországon túl a magyar nyelvterület, a határon túli és a diaszpórában élő magyar közösségek. Ezzel párhuzamosan indultak meg az erdélyi épületegyüttes alapkutatásai, amelyek a kétezres évek közepén kaptak igazán nagy lendületet, és mára eljutottunk oda, hogy megkezdődhet az épületegyüttes építése is. Az „eredeti, áttelepített és hitelesen újra felépített” épület volt a szabadtéri múzeumok alapja. Jelenti ez a történetiség, az anyag- és szerkezethűség hitelességét, akkor is, ha különböző okok miatt nem áttelepített, hanem rekonstrukcióban, másolatban felépített épületekről van szó. A kiválasztott építmények nem feltétlenül úgy kerülnek újraépítésre, ahogy megtaláljuk őket. A néprajzi és építészeti kutatások kiterjednek az anyag, a szerkezet, a méret, a forma és a mikrokörnyezet hitelességének dokumentálására. Ezért, mint egy régészeti kutatás során, lefejtjük az épületekről a különböző korokban megvalósult változásokat, toldásokat, hozzáépítéseket. Fal- és padlókutatást végzünk, hogy a különböző idősíkok festéseit, tüzelőberendezéseit feltárjuk. Ezek a korábbi formák beszédes bizonyítékai az épület történetének, ugyanúgy, mint egy-egy tárgyi emlék, az építőáldozattól a befalazott vakablakon át a levéltári dokumentumokig vagy a tulajdonosokkal készített interjúkig. Az épület bontásakor alapos felmérések, konszignációk, fotók, rajzok és interjúk (hangban és képben) készülnek, amelyek alapján majd megszületnek az újra- vagy felépítéshez szükséges néprajzi és építészeti tervek. A hiteles és karakteres építmények adják a szabadtéri múzeumok keretét, hiteles kulisszáit. Ezt az elvet követjük a diaszpóra épületegyütteséhez kiválasztott épületek esetében is. 2012 óta az intézmény küldetését is formáló újszerű kiemelt feladatként kerül sor a magyar diaszpóra kutatására.1 Fontos társadalmi és szakmai igényt kívántunk kielégíteni azzal, hogy az anyaországtól távol, akár más földrészeken élő magyar közösségeket is kutassunk egy majdani bemutatás lehetőségét szem előtt tartva, egyfajta diaszpóra-épületegyüttes kialakítására tegyünk kísérletet. Egyedülálló vállalkozás ez a szabadtéri muzeológiában, hiszen ehhez hasonló koncepció más intézményben nem fogalmazódott meg. Az alapkoncepció kidolgozása Cseri Miklós és Kemecsi Lajos nevéhez fűződik. Az észak-amerikai diaszpóra kutatása a Skanzenben 2012-ben Észak-Amerikában kezdődtek meg az első kutatások Cseri Miklós, Kemecsi Lajos és Balogh Balázs, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének igazgatója közreműködésével. Ekkor választottak ki és mértek fel egy Vintondale-ben (Pennsylvania, USA) található épületet.1 2 Az épületfelmérést, tárgygyűjtést, néprajzi adatgyűjtést, fotódokumentálást egyaránt tartalmazó komplex projekt eredményeként az amerikai magyar diaszpóra néprajzi kutatásában új szakasz kezdődött, és a múzeum küldetésében is alapvető bővülés következett be. A gyűjtött 1 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum diaszpóra kutatását a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka programja támogatja. 2 Bővebben Id. BALOGH Balázs-CSERI Miklós-FÜLEMILE Ágnes-KEMECSI Lajos 2012.73-96. 457
