Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Néprajzi tanulmányok - Bartha Júlia: A juh a törökségi kultúrában
TISICUM XXV. -NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 10. Utcakép - Isztambul, 1910 (Internetes forrás: 2016.08.12.) hőszigetelő is egyben (süt kegesi). A menyasszony kelengyéjét szintén nemezzel takarják, de pólyaként is kitűnő hasznát veszik. Használják még nyeregtakaróként, nyereg alá való izzasztóként, lótakaróként, teve málhanyerge alá. Nemezből készült a hagyományos viseletek egy része, így a janicsárok fejfedője, a mevlevi dervisek csúcsos süvege, csizma, harisnya, zsákok, ajtófüggöny, falvédő, ágybélés. A legarchaikusabb viseleti darab azonban a pásztorköpönyeg, az aba. A vastag nemezből készült köpönyeg viselőjét megvédi az időjárás viszontagságaitól. 11. Anatóliai pásztor köpönyegben (Internetes forrás: 2016.08.12.) Anatólia-szerte téglalap alakú, ujjatlan, többnyire csuklyás köpönyeget viselnek. (Ahol nagyon kevés a csapadék, csuklya nélküliek a kepenek). Kelet-Anatóliában, Erzurum, Sivas, Kars vidékén ujjas köpönyeget is használnak. A nemezt ismerik Közép-Ázsiától Anatólián és a Balkánon át Európáig, ahol a pásztorkodó életforma fennmaradt, ma élő hagyomány a nemezelés. A technológia mit sem változott, csak a munkaszervezetben és a motívumok rendszerében találunk eltérést. Amíg a kazakoknál és a kirgizeknél asszonyi foglalatosság a nemezkészítés, legyen az sátornemez, szőnyeg vagy árnyékvető, addig az anatóliai törököknél férfiak mesterségévé vált, s manufaktúrákban készül a nemez. Az ipari fejlődés következtében a megváltozott életmód tizedeli a műhelyek számát. A juhokat évente kétszer, áprilisban és augusztusban nyírják. Nyírás előtt megfürösztik az állatokat, így nyírás után már nem kell mosni a gyapjút, mert azt tartják, veszítene az erejéből, a szálak elpuhulnak, zsírtalanná (élettelenné) válnak. Belső-Anatóliában a nemezeléshez az első nyírású, míg Nyugat-Anatóliában, Balikesir környékén az augusztusi gyapjút használják.23 A gyapjú feldolgozás előtti fellazításához íjfát (yay) használnak, vagy két fűzfavesszővel verik fel. A ványolás (tömörítés) nehéz munkáját a nemezelő műhelyekben rendszeresített géppel (kepe tepme makmesi) végzik, vagy a kisebb darabokban kézzel, lehetőleg „hamam”-ban gőzben, amit a műhely tartozékaként építenek meg helyenként, olykor pedig pl. a szőnyegeket vagy nagyobb árnyékoló darabokat lábbal tapossák. (Szép közmondás erre: Kegeyi teper, güzeli öper... A nemezt tapossák, a szépet csókolják...) A juh a temetkezési kultúrában A törökségi kultúrában az állat formájú, többnyire ló, juh vagy kecske ábrázolású sírjelek a XIV. századtól ismertek, jóllehet előképeiket már korábbi korokban megtaláljuk.24 A XX. század első feléig állítottak kos vagy ló formájú sírjeleket Kelet-Anatólia területén, kiváltképp Tunceli és a már említett Kerkük, Diyarbakir, Elazig, Erzurum, Kars és a Van- tó vidékén a türkmén eredetű, pásztorkodásból élő Karakoyunlu és Akkoyunlu törzsbéliek leszármazottai. A szokás eredete Közép- Ázsiáig nyúlik vissza. A török történelemben a XIII-XIV. században 12. Kos formájú sírjel Tuncelliben, Kelet-Anatólia (Internetes forrás: 2016.08.12.) 23 BARTHA Júlia 1998.85-106. 24 QAY, Abdülhalük 1990.183. 432
