Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti terminológia - Király Ágnes: A terminológia halálától a halál terminológiájáig. Megjegyzések a temetkezés fogalmához és a temetkezési ciklus állomásainak nevezéktanához
KIRÁLY ÁGNES: A TERMINOLÓGIA HALÁLÁTÓL A HALÁL TERMINOLÓGIÁJÁIG. MEGJEGYZÉSEK A TEMETKEZÉS FOGALMÁHOZ ÉS A TEMETKEZÉSI CIKLUS ÁLLOMÁSAINAK NEVEZÉKTANÁHOZ előkerült, temetkezéssel összefüggésbe hozható jelenségek leírására szolgáló kifejezést összegyűjtő publikáció is született: Valeriu Sírbu 2003-ban megjelent, angol nyelvű fogalomgyűjteményében24, majd Christopher J. Knüsel 2014-es cikkében foglalkozott részletesebben a témával.25 Estella Weiss-Krejci volt azonban az, aki 2011-es munkájában először vázolta fel a halottakkal való manipuláció formáinak az egykori tevékenységek megértésén alapuló, differenciált rendszerét, mely segíthet bennünket közelebb kerülni e bonyolult emberi cselekvéssorozat mélyebb megértéséhez és helyes fogalmi leírásához.26 Habár az emberiség történetében napjainkig feltehetően közel százmil- liárd ember halt meg, a mindenkori régészeti leletanyag csupán igen kis százalékukat reprezentálja. Rengeteg holttest fekszik a föld alatt felfedezetlenül, és talán még több került olyan kontextusba, amelyet régészeti módszerekkel sohasem ismerhetünk meg. Még azokon a területeken sem rendelkezünk teljes képpel az egykor élt társadalmakat illetően, ahonnan viszonylag sok temetkezést tártak már fel, hiszen az azokból nyerhető információ korántsem tekinthető reprezentatívnak. Ezen felül fontos megértenünk azt is, hogy egy adott temetkezési mód általánosítása az egész közösségre vagy időszakra kisebb jelenségek mellőzéséhez és így hatalmas félreértésekhez vezethet az interpretáció során.27 28 A tévedések elkerülése érdekében Weiss-Krejci kidolgozott egy grafikus modellt, amely elsősorban történeti és néprajzi megfigyelések alapján rendszerezi a halotti depozitumok leletképződési folyamatait (formation processes of mortuary depositions).26 Michael Brian Schiffer nyomán minden természetes és kulturális tényezőre kiterjesztette vizsgálatait, melynek során az együttesek létrejöttét befolyásoló összetett és sokszor egymástól független hatásokat az egyén halálától egészen az elhunyt maradványainak feltárásáig próbálta meg végigkövetni.29 Az alábbiakban e rendszer elemeit vesszük sorra és egészítjük ki további észrevételekkel, kérdésekkel. Weiss-Krejci rendszerének első állomása a természetes vagy erőszakos úton, illetve véletlenszerűen bekövetkezett halál. A különféle okokból elhunyt egyének testén haláluk fizikai nyomokat is hagyhat, továbbá annak bekövetkezte a társadalom semleges, pozitív vagy negatív megítélését eredményezheti.30 A leggyakoribb esetben a biológiai halált (biological death) egy átmeneti fázis, az ún. temetkezési ciklus (funerary cycle) követi, melynek során az egyén társadalmi halála (social death) is bekövetkezik. Az egykori közösségnek az elhunyt személyéhez, illetve magának a halál tényéhez való hozzáállása, kialakult szokásrendszere és a szokásrend- szer rugalmasan értelmezhető elemei határozzák meg, hogy a holttesttel pontosan mi történik. Annak függvényében, hogy a közösség a maradványok megőrzését vagy eltüntetését kívánja-e elérni, választhatja a kor- hasztást vagy a hamvasztást, illetve számtalan más, általunk régészeti módszerekkel fel nem tárható holttestkezelési módot. Ha a testtől való „megszabadulás” módja már meghatározott, annak szertartásos felkészítésére is különbözőképp kerülhet sor. 24 SÍRBU, Valeriu 2003. 25 KNÜSEL, Christopher J. 2014. 26 WEISS-KREJCI, Estella 2011.68-81. 27 WEISS-KREJCI, Estella 2011.68-69. 28 WEISS-KREJCI, Estella 2011.69. Fig. 4.1. 29 SCHIFFER, Michael Brian 1976. Idem 1987-re hivatkozik: WEISS-KREJCI, Estella 2011.69. 30 WEISS-KREJCI, Estella 2011.70-71. A folyamat első lépése a holttest kezelése (corpse treatment), amely a mosdatástól kezdve a mumifikáláson és a hamvasztáson át az elsődleges eltemetésig mindenféle manipulációt magába foglal.31 A test eltüntetésére való felkészüléssel párhuzamosan általában sor kerül az életrend helyreállításának, újraszervezésének megkezdésére is. A két folyamat egymással gyakran átfedésben zajlik, például olyankor, amikor az élő közösség eldönti, mi az, amit az elhunyt „magával visz” a túlvilágra, és mi az, amit az élők „megörökölnek” - és ezeknek a tárgyaknak, helyeknek, jogoknak mi lesz a rendeltetése. A közösségnek ugyanebben a kontextusban kell eldöntenie, hogy az elhunytat milyen öltözékben, milyen ékszerekkel lássák el, testét becsomagolják-e bármibe. Felravataloz- zák-e, közszemlére tegyék-e vagy pedig a halott test látványa, érintése tabunak számít a közösség számára, ezért csak meghatározott személyek - esetleg specialisták - nyúlhatnak hozzá és csak meghatározott körülmények között készíthetik fel a végső (?) elhelyezésre. Kérdés, hogy vannak-e csak erre a célra fenntartott eszközök és helyiségek, netán a hétköznapi tárgyak és helyek bővülnek-e újabb szerepkörrel egy rövid időre? A végeredményre erős befolyással lehet az is, hogy kik, hol és hogyan búcsúzhatnak a halottól, hogy - ha van - a sírt és a máglyát kik, hol, hogyan és milyen anyagokból, milyen szabályok szerint készítik elő. Függ attól is, hogy a halott „végső útja” hogyan zajlik: hová és mivel szállítják, kik kísérik, kik helyezik el a sírban vagy a máglyán (vagy ettől eltérő módon), és hogy mi, milyen okból és ki révén kerülhet mellé. Hamvasztás esetén további döntés kérdése, hogy a hamvasztott maradványokat ösz- szegyűjtik-e, ha igen, akkor kik, hogyan és mibe, valamint hogy a maradványokat ezután továbbszállítják-e. Ezek után kerülhet sor a teljes test vagy annak megtisztított és/vagy kiválogatott részeinek végső nyugalomra helyezésére (final deposition), melynek legtöbbször csak akkor találjuk régészeti nyomát, ha a maradványokat a földbe temetik.32 Ezen a ponton újabb kérdés, hogy mi kerül bele magába a sírba, kik végzik a szertartást, kik lehetnek jelen, és hogy hogyan zárják le, emelnek-e a sír fölé bármilyen emléket. A gyászolók gyakran saját szertartásokat is végeznek, illetve a hosszú távú emlékezésnek is lehetnek olyan rítusai, melyek anyagi lenyomatokat is hagynak maguk után (például a sírokat megjelölik, idővel kinyitják, a maradványokat kiemelik vagy áthelyezik, stb.). Bizonyos közösségek rítusaiban az eltemetés helyett az elsődleges kontextusból kiemelt maradványokkal további manipulációkat hajthatnak végre (pl. valamilyen kitüntetett helyre viszik, megsemmisítik vagy egyszerűen eldobják). A folyamatnak ezen a pontján a holttest bizonyos részeit (pl. haj, fogak, hamvasztott maradványok, stb.) kitüntetett szereppel ruházhatják fel, és külön helyen őrizhetik tovább, de mellőzhetik és hagyhatják elveszni is. Néprajzi megfigyelések megerősítik, hogy - főként gazdasági okokból - az ideiglenesen eltemetett holttestek másodlagos elhelyezését (vagy végleges temetését) nem minden esetben hajtják végre, mivel az elhunyt családja nem tudja megteremteni a végső rítus anyagi feltételeit.33 Természetesen az is előfordulhat, hogy kényszerhelyzetben a holttestek ideiglenes elhelyezése pusztán racionális megfontolásból, és nem pedig a rítus részeként történik. Ez a jelenség valószínűsíthető például az Altaj-hegység vaskorának félnomád közösségei esetében is, ahol a halottak eltemetése csak az évnek abban az időszakában volt lehetséges, 31 WEISS-KREJCI, Estella 2011.69-73. 32 WEISS-KREJCI, Estella 2011. 71-76. 33 WEISS-KREJCI, Estella 2011.71-75. 299
