Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti terminológia - Király Ágnes: A terminológia halálától a halál terminológiájáig. Megjegyzések a temetkezés fogalmához és a temetkezési ciklus állomásainak nevezéktanához
TISICUM XXV. - RÉGÉSZETI TERMINOLÓGIA amikor a talaj felső rétege kellőképpen felengedett a fagyoktól.34 Ekkorra a legkorábban elhunyt személyek tetemei már oszlásnak indulhattak, és ennél fogva sokkal bolygatottabbjnak tűnő) állapotban kerültek eltemetésre, mint azok, akik a temetési szertartás előtt nem sokkal haltak meg. A különböző kényszerhelyzetben született megoldások természetesen - alkalmazkodva a mindenkori körülményekhez - rendkívül változatos módon jelentkezhetnek a régészeti leletanyagban. Néhány közösségnél előfordulhat a maradványok harmadlagos temetése is [tertiary burial), de ez általában csak kiemelt személyek esetében történik meg.35 A fent felsorolt, a temetkezési ciklusba illeszkedő rítusoknak elsődleges célja az elhunyt végső elválasztása az élők szférájától, és személyének beléptetése a holtak és/vagy az ősök közösségébe. A folyamat lezárultával a halott nemcsak fizikailag, de társadalmi értelemben is meghal (become socially dead). Weiss-Krejci ezt a pillanatot azonosítja a temetkezési ciklus végével.36 Az ily módon transzformálódott halott bizonyos maradványai azonban további fontos, aktív szerepet játszhatnak a közösség életében (pl. ősök, szentek ereklyéi)37, továbbá a végső nyugalomra helyezett holttestet is számos emberi beavatkozás (pl. rablás, bolygatás) érheti, amelyeket összefoglaló néven a temetkezést követő leletképződési folyamatoknak (post-funeral formation processes) nevezhetünk. Ezek, és az ideiglenes temetési fázisok közötti manipulációk elkülönítése régészeti módszerekkel szinte lehetetlen. A rendszer elemeit alapvetően az határozza meg, hogy az adott közösségnél a halottak emlékéhez fűződő viszonyban a megőrzés (pozitív) vagy pedig az eltávolítás (negatív) attitűdje dominál.38 Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a temetkezési ciklus állomásain kívül rengeteg más véletlen vagy szándékos esemény is történhet az elhunyt földi maradványaival. Ezeket Weiss-Krejci a temetkezésen kívüli leletképződési folyamatoknak (extra-funerary formation processes) nevezi, tulajdonképpen a különböző tafonómiai folyamatokat értjük alatta.39 Természetesen az is előfordulhat, hogy egy-egy közösségben bizonyos személyeket szándékosan nem részesítenek a temetkezési ciklus rítusaiban. Ennek okai kulturálisan erősen meghatározottak, de a történeti korokban ez a fajta bánásmód leggyakrabban vagy az elhunyt - annak élete vagy halálának módja miatti - tisztátalanná válásával, büntetésével, esetleg kiközösítésével, valamilyen rituáléban betöltött központi szerepével (pl. feláldozásával), esetleg bizonyos hirtelen fellépő, külső kényszerítő erővel hozható összefüggésbe. Miért fontos mindez? Mint láthatjuk, a halottkezelési folyamat minden szintjén számos különféle tényező léphet a rendszerbe, amelyek közösségtől függően azonos eredetű, de különböző formájú vagy különböző eredetű, de azonos módon megnyilvánuló mintázatként jelentkezhetnek a régészeti leletanyagban. E bonyolult rendszer összefüggéseit kizárólag adott tér- és időbeli kereteken belül, adott közösségre vonatkozóan van esélyünk feltárni, de 34 WEISS-KREJCI, Estella 2011.75. 35 WEISS-KREJCI, Estella 2011.75. 36 WEISS-KREJCI, Estella 2011.71. 37 WEISS-KREJCI, Estella 2011.71. 38 URAY-KŐHALMI Katalin 2001.19. 39 WEISS-KREJCI, Estella 2011.76. Az emberi maradványok régészeti kontextusban lezajló bomlásának tanulmányozásáról részletesen Id. DUDAY, Henri 2009. még ehhez a munkához is számtalan apró részletre kell kiterjesztenünk vizsgálatainkat. Régészként egy-egy feltáráson - amennyiben a maradványok valamikor, valamiért földbe kerültek - kizárólag a temetkezési ciklus (vagy a ciklus egy bizonyos állomásának) materializálódott lenyomatát látjuk, mely az egykori valóságnak csak egy adott időpillanatban kimerevített képeként értelmezhető. Az eredeti történet azonban ennél jóval összetettebb: folyamatos válaszreakciók, döntések és szimbolikus lépések összetett sorozata, melynek kezdőpontja egy adott közösség tagjának vagy tagjainak halála, végpontja pedig - az eredeti szándékok szerint - talán soha nem tárható fel. Még ingoványosabb talajra érkezünk- bár a legújabb kutatási trendek éppen ebbe az irányba mutatnak40 ha az egykori eseményeket átélők helyébe képzeljük magunkat, és azt vizsgáljuk, hogy magának a holttestnek a látványa, a temetési szertartás során tapasztalt hangok, fények vagy illatok milyen hatással lehettek a gyászoló közösségre. Láthatjuk tehát, hogy az eseménysorok rekonstrukciójához, ezáltal az egykori valóság jobb megértéséhez, majd pedig a rekonstruált szituáció által a résztvevők által átélt élmények, érzelmek és más kognitív tartalmak rekonstruálásához a hagyományos rétegtani megfigyelések értelmezésén túl számos más elemzésre is szükség van. Ha valóban meg szeretnénk érteni a „halottak élettörténetét” (és ezáltal az élő közösségek kognitív miliőjét is), akkor a szokásosnál is fokozottabb figyelmet kell szentelnünk a terepen megfigyelhető jelenségek minél pontosabb dokumentálására, mintavételezésére, és - amennyiben lehetőségünk van rá- a szubjektív megfigyeléseken túl kutatásainkat a lehető legtöbb természettudományos vizsgálattal is ki kell egészítenünk. Mindehhez azonban először is világos kérdésekre, a világos kérdések megfogalmazásához pedig világos terminológiára és mindenre nyitott gondolkodásmódra van szükség. 40 2015-ben jelent meg ennek az új kutatási iránynak az első, vitaindító tanulmánykötete, melynek módszerei és következtetései ugyan egyelőre leginkább a történeti korokban relevánsak, mégis új perspektívát nyithatnak az őskori halottkezelési szokások változásainak vizsgálatában is: DEVLIN- GRAHAM 2015. Az irányzat részletes bemutatása egy önálló tanulmányt igényelne, így itt nem térünk rá ki. 300
