Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Régészeti tanulmányok - Csányi Marietta: Amiről a sírleletek szólnak. A társadalmi rétegződés jelei a jánoshidai késő bronzkori temetőben
TISICUM XXV. - RÉGÉSZET voltak/vannak kitéve az újabb kori bolygatásoknak, emiatt az edénymellékletek is gyakran sérültek/sérülnek az idők folyamán.) A halott fizikai maradványaiból hamvasztás után csak szerencsés esetben (ha pl. nagyobb csontok maradtak épségben a tökéletlen égés következtében) állapítható meg bármi is az eltemetett egyén nemére vagy életkorára vonatkozóan. Ez a sajnálatos tény is leszűkíti kutatási lehetőségeinket, mivel nem dönthető el, hogy az egyén neme befolyásolhatta-e a közösségen belüli szerepkört. A halott életkora viszont a rang örökletes voltát mutathatja. (Gazdag gyermeksírok előfordulása). 1.1.c) Csontvázas temetkezések A fentiek alapján világos, hogy elsősorban a csontvázas síroktól remélhetjük a felsorolt fontos adatok ismeretét. Ebből a tényből azonban az is következik, hogy az eltemetett halottaknak életükben elfoglalt szerepéről alkotott, csak a csontvázas sírokon alapuló kép nem tekinthető okvetlenül reprezentatívnak, hiszen a sírok közel fele hamvasztásos rítusú, ennélfogva nem teszi lehetővé teljes körű vizsgálódásainkat. Tudomásul kell vennünk, hogy forrásaink korlátozottak, s csak abból meríthetünk, ami rendelkezésünkre áll. Biztosan állíthatjuk ugyanis, hogy a halott maga, az ékszerei, a fegyverei, az útravalóul szolgáló, edényekbe tett élelem, azaz a földbe került dolgok, temetéskor még nem sérültek. Ez, a kutatásaink szempontjából örvendetes jelenség azonban a későbbiekben negatív következményekkel is járt, amennyiben az ily módon elhantolt egyének sírjai a túlélő rablók prédájává váltak. Témánk szempontjából azonban - ahogy a későbbiekben látni fogjuk - ez a jelenség is útmutatásul szolgál. Az alábbi táblázat a csontvázas sírok nemek és életkor szerinti megoszlását szemlélteti. A csontvázas sírok nemek és életkor szerinti megoszlása (2. táblázat)11 Nemek Sírok száma Férfiak 21 Nők 21 Gyermekek (a pythosban eltemetett csecsemőkkel együtt 91 Ifjak (10 év felett) 6 A táblázatból néhány szembetűnő dologra következtethetünk. A férfiak és nők száma azonos, mely azért is figyelemre méltó, mivel a temető nincs teljesen feltárva. A kérdés ennélfogva az, hogy ez az arány vonatkoztatható-e a teljes közösségre, vagy csupán véletlenszerű. Abban az esetben lehetne csak általánosítani ezt az arányt, ha bizonyíthatnánk, hogy az összetartozó nők-férfiak (párok?) egymás közelében lettek eltemetve, azaz ez a temetőrészlet e 11 Az összes sírszámhoz képest eltérő adatok abból adódnak, hogy nem lehetett minden esetben megállapítani a halott nemét. tekintetben reprezentatív jellegű. (Ez a vizsgálódás későbbi kutatások tárgyát képezi.) Összehasonlításképpen idézzük, hogy a tápéi temetőben a felnőtt férfiak és a nők aránya 31%, illetve 27%,11 12 mely számok megközelítik a jánoshidai adatokat. Óriási gyermekhalandóságra utal, hogy a 149 csontvázas sírból 91+6 gyermeksír. (Az emberi maradványok vizsgálatáért Hajdú Tamás antropológusnak tartozom köszönettel - ELTE Embertani Tanszék) A továbbiakban fogunk kitérni arra, hogy az egyének gazdagsága-sze- génysége miképpen értékelhető a nemek és életkor függvényében. 1.2. A temető földrajzi elhelyezkedése - fémszegénység Jánoshida a Közép-Tisza-vidéken, a Jászságban, Szolnoktól É-ra mintegy 40 km-re fekszik. (1-2. kép) E földrajzi elhelyezkedés erősen körülhatárolta az itt élő közösség lehetőségeit a mindennapi életben csakúgy, mint a temetések során. A minden fém nyersanyag-lelőhelytől távol fekvő temető sírjaiba ezért az átlagosnál kevesebb fémtárgy került, tehát viszonylag szegénynek mondható. Ez a tény azonban csak nagyságrendekben mutatkozik meg a többi korabeli temetővel összehasonlítva, de nem zárja ki a közösség tagjainak eltérő vagyoni helyzetét, még kevésbé egyes emberek magasabb vagy alacsonyabb rangját. Tehát Jánoshidán is éppúgy találhatunk gazdag és szegény sírokat, mint másutt, és értékelhetjük azokat a társadalmi rétegződés jeleként. 12 TROGMAYER, Ottó 1975.230. 110
