Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Történettudomány - Selmeczi László: 80 éves a Damjanich Múzeum
Selmeczi László 80 éves a Damjanich Múzeum' 1876-ban, az 1874. évi XXIII. te. alapján létrehozott új közigazgatási egység, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alakuló ülését tartotta a több évszázados hiátus után ismét megyeszékhellyé vált Szolnok városában. Az újjászületett megyei székhelyre, bár nem könnyű bevallani, fontosabb megoldandó feladatok vártak, mint közkönyvtár és múzeumi intézmény létrehozása. Előbb pl. többek között fel kellett építeni a megyei közigazgatás és igazságszolgáltatás intézményeit, ezekhez illő városházát kellett emelni, közkórházat kellett létesíteni. Ugyanebben az évben a Magyar Történelmi Társulat folyóiratában, a Századokban „Vidéki mozgalom a régészet és a történelem terén” címmel közölte Hampel József, akkor még a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára vezető munkatársának írását, amelyből megtudhattuk, hogy „a társas szövetkezés a régészeti és történeti ismeretek népszerűsítésére és régészeti múzeumok alapítására hazánkban az utóbbi évtized vívmánya”, vagyis a kiegyezés eredménye. Ennek okát a neves régész a következőkben látta: „Az idegen abszolutizmus már uralma természeténél fogva ellene volt a szabad egyesülésnek, s a közmívelődési célokra történő szövetkezések közt nyilván a történettudományiakat legkevésbé szívesen tűrte, miután ilyenek kihatásaikban mindig a nemzeti öntudatra hatnak." Hampel jól látta, ahogyan ő fogalmazott: a nemzetünk múltjából ránk maradt kincsek múzeumokba gyűjtésére" szerveződött mozgalom a vidéki értelmiség érdeme. Az említett mozgalom hozta létre a Tiszazugi Archaeológiai Magántársulatot 1863-ban, a Tiszafüredi Régészeti Egyletet 1877-ben, és eredményezte azt, hogy hazánkban 1867-1895 között 15 új múzeumi intézményt alapítottak, köztük 1874-ben a napokban fennállásának száznegyvenedik évfordulóját ünneplő Jász Múzeumot. A honfoglalás ezeréves jubileuma alkalmából rendezett millenniumi ünnepségek hatására 1896-1905 között pedig további 49 múzeum jött létre. Az új intézményeket létrehozó és fenntartó városok között még nem találjuk a megyeszékhely Szolnokot. Hampel említett írásában azt is megemlítette, hogy a vidéki értelmiség múzeumi mozgalmának kibontakozását nagyban elősegítette, abban nem kis része volt „az új (tudniillik a kiegyezés utáni) alkotmányos aerának, mely közművelődésünk szabad fejlődését” végre ösztönözte, szemben a korábbival, az osztrák közigazgatással, amely „megbénította". A vallás- és közoktatási miniszter a törvényhatóságokhoz címzett körlevelében máig érvényes gondolatokat fejtegetve hangsúlyozta: „Nemzetünkre nézve a kulturális haladás kérdése sajátlagos viszonyainknál fogva egyúttal a létfenntartás kérdése is lévén, felette kívánatosnak tartom, hogy a tudomány és művészet iránti érzék, a kulturális haladás ezen legbiztosabb alapja, az ország minél nagyobb többségénél feltalálható legyen. E nagy és fontos cél elérésére, amint ezt az előhaladottabb külföld követendő példája bizonyítja, egyik legfontosabb tényezőül szolgálnak... a vidéken levő tudományos s művészeti célú egyletek és múzeumok, melyek a hi* Elhangzott 2014. november 11 -én a „Nekünk 80” címmel a szolnoki könyvtár és múzeum fennállásának 80. évfordulója tiszteletére rendezett konferencián. vatottak részére a biztos tovább haladhatást, a nagyközönségre pedig a tudomány és művészet iránti helyesebb felfogást s a művelődés iránti vágyat eredményezik.” Az új alkotmányos éra Szolnokon azonban ekkor még nemigen éreztette a hatását. A város gimnáziuma csak 1888-tól vált nyolcosztályossá, s a Művésztelep megalakítását is csak ötven évvel a szolnoki miliőnek a festészet számára történt felfedezése után, 1899-ben kezdeményezték neves művészek. 1901-ben a Szolnoki Művészeti Egyesület már elhatározta egy képzőművészeti múzeum létrehozását, s a Szolnokon korábban megfordult bécsi és magyar festők összegyűjtött műveiből 1902-ben, a művésztelep megnyitásakor két teremben be is rendeztek egy kiállítást. Talán jelképes is lehet, hogy ugyanebben az évben költözött Szolnokra Hild Viktor hírlapíró, Hild József építész unokája, ekkor már neves régészeti és éremtani magángyűjtő, később 1920-1929-ig vármegyei főlevéltáros, akit 1899-ben Hampel József egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, országos szak- felügyelő a Jász Múzeum hivatalos szakértőjének nevezett ki, s ő ezt a feladatát Szolnokra költözéséig el is látta. Közelebbről is megismerkedett a hazai múzeumügy állapotával, élő kapcsolatai voltak a Magyar Nemzeti Múzeummal és a kultuszkormányzattal is. Hild múzeumot akart létrehozni Szolnokon is. Az Alföldi Magyar Közművelődési Egylet kebelén belül vezetésével jött létre a „szolnoki múzeum- és könyvtárbizottság”, mely egy évvel a megalakulása után közel kétszáz tagot számlált, s amelynek működését derékba törte az I. világháború kitörése. A múzeum és könyvtár megalapításáért vívott küzdelemben Hildnek társai is akadtak. A húszas évektől a Verseghy Gimnázium több tudós tanára, akik egyben a város szellemi életének mércéjét is jelentették, kezdett komolyan érdeklődni Szolnok történeti múltja, kultúrája, fejlődésének lehetőségei iránt. Egyikük, dr. Balogh Béla, tanítványai segítségével szisztematikusan gyűjtötte a felszínre került régészeti tárgyakat. 1927-ben az összegyűjtött anyagot be is mutatta, azzal a nem titkolt céllal, hogy bizonyítsa, Szolnokon megérett az idő, hogy múzeumot és nyilvános közkönyvtárat hozzanak létre. Balogh Béla erős támaszt talált dr. Tóth Tamásban, 1925-től a város polgármesterében, akinek városépítő tevékenységét már kortársai is nagy elismeréssel illették, és koruk neves tudósaiban, a Magyar Nemzeti Múzeum tárigazgatóiban. Tóth Tamás nap mint nap tapasztalta, hogy „mennyire gyökértelen, mennyire tradíció nélküli generációk tűnnek fel és buknak le Szolnokon, minket, szolnokiakat nem leng körül apáink emléke.” A polgármester megérezte, hogy „a tradíció... pótolhatatlan egy város életében”. 1929-ben eltávozott az élők sorából Hild Viktor. Régészeti, őslénytani és numizmatikai gyűjteményét, történeti és régészeti jegyzeteit, köztük eredeti levéltári dokumentumokat és közel 800 kötetes könyvtárát leánya 6.000 pengőért felajánlotta a városnak, hogy ebből Hild temetési költségeit és díszsírhelyének megépítését fedezni lehessen. A város Móra Ferenc szakvéleménye alapján Hild gyűjteményét megvásárolta, így az a Balogh Béla és tanítványai által összegyűjtött anyag mellett 341
