Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Néprajztudomány - Tóth Zsanett: Lakberendezési szokások a XX. század második felében Tiszaderzsen
TÓTH ZSANETT: LAKBERENDEZÉSI SZOKÁSOK A XX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN TISZADERZSEN Berendezés, bútorzat A XX. század második fele a típusbútorok korszaka. A típusbútor ösz- szerakható elemekből áll, melyeket utólag is ki lehet egészíteni, ugyanis a pótolt elemek sem minőségben, színben, árban, sem formában nem térnek el a korábban vásárotoktól. Az 1950-es évek előtt az egyedi, kézzel, kisiparosok által készített berendezési tárgyak domináltak. A második világháborút követően a típusbútorok gyártását szerették volna megkezdeni, összekapcsolni a típusterves építkezéssel, ez azonban nem jött létre a háború után, annak ellenére sem, hogy megvoltak a kezdeti próbálkozások. Ezeknek a próbálkozásoknak az egyik legfontosabb megjelenése az 1948. évi típusbútor kiállítás volt a Budapesti Nemzetközi Vásáron [Típusbútor - Szép lakás), ahol tizennyolc szobaberendezést mutattak be. Több szociálisan érzékeny és progresszív iparművész, köztük Kaesz Gyula, Bodon Károly, Kozma Lajos új gondolatokat jelenítettek meg: mint a célszerűség, egyszerűség és anyagszerűség. Új berendezési stílus alakult, mely során komplett szobaberendezések helyett inkább egyes bútordarabokat terveztek. Kaesz Gulya az Új típusbútorok tervezési irányelvei c. írásában összefoglalja az építészek és bútortervezők első kísérleteit a tipizálásra. Ennek eredménye volt az 1948-as kiállítás. A folytatás viszont évekig elmaradt, nem mutatkozott változás a bútortervezésben. Mindezekhez hozzájárult, hogy az 1950-es években még általánosnak tekinthető a régebbi bútorok használata, továbbélése, nemcsak a régi építésű, hanem az újonnan épült lakóházakban is. A falusi lakások belső rendjében az első jelentős változás az 1960-as évek második felében jelentkezik. Az ekkor házasságra lépők otthonaiban már megjelennek a gyáripari bútorok, az első típusbútorok. A típusbútorok, mivel tömegtermékek voltak, a társadalom alsóbb osztályai (munkás, paraszt) számára is elérhetőnek bizonyultak. Megjelenésük hátterében két folyamat alakulását kell megvizsgálnunk. Az egyik a bútortervezés és -gyártás központosítása, a másik a magyar társadalom fogyasztói magatartásának alakulása.21 A bútorvásárlási lehetőségek meglehetősen korlátozottak voltak, az elérhető kínálat miatt szinte egyen-lakásbelsők alakultak ki. A bútorbolthálózat kiépítése nem volt megfelelő, nem vették figyelembe a területi igényeket. Ezek a boltok nagyobb városok, főleg Budapest belterületére koncentráltak, a falvak, települések ellátása megoldatlan maradt. Ilyen kistelepülés Tiszaderzs is, melynek lakói nem tudták helyben rendezni a lakás bebútorozását, a környék egy nagyobb városába kényszerültek utazni. Mivel drága szállítóeszközöket kellett igénybe venniük, hogy el tudjon jutni a megvásárolt bútor lakóhelyükre, törekedtek arra, hogy viszonylag közeli városból vásároljanak. A fő helyszín távolságukból adódóan Kunhegyes és Karcag volt. Ritka esetekben Szolnokról, Debrecenből, néhányan a szomszédos településről, Abádszalók vásárából vagy Pestről is vettek bútort, valamint előfordult, hogy magán kisiparossal csináltattak. Megfigyelhető, hogy a környékről, azaz Kunhegyesről, Karcagról vásárolt termékek hasonlítanak egymásra, míg a készíttetett vagy távolabbi területről származó bútorok, ha nem is nagymértékben, de eltérőek. Mivel el kellett utazniuk, hogy bútorhoz tudjanak jutni, nem igazán nyílt lehetőségük arra, hogy válogassanak, hogy több város kínálatát összehasonlítsák, s így kiválasszák a számukra legmegfelelőbb darabokat. így tehát a bútor szaküzletben éppen kaphatók közül rögtön kiválasztották, amelyik leginkább tetszik, és már szállították is haza. „Úgy 21 http://skanzenkurator.blog.hu/2013/06/18/tipusbutorok_a_falusi lakaskulturaban Hozzáférés: 2016.07.04. kellett menni, hogy kiválasztjuk, oszt egyből el Is hozzuk. Nem kellett megrendelni. Nem is lehetett úgy, hogy elmegyek oszt ez nekem tetszik... Hát elmentünk, akkor még nem volt kocsi, hanem motorral elmentünk. Egy nagy Pannóniánk volt. A fényképen látszott is. Oszt akkor elmentünk, kiválasztottuk, oszt utána már mentünk is délután a fuvarossal érte. De mink hitelt nem vettünk, ilyesmit nem vettünk hitelre, semmit.”22 Ezt a kiválasztást többségében a család női tagjai, feleségek, anyák végezték, a legfőbb szempontok a jó használhatóság, a méret és az ár voltak. Adatközlőim egyike sem vett fel hitelt bútorozásra. Egy esetben vettek fel 40.000 Ft-ot a ház befejezésére, parkettázásra és redőny elkészítésére. Tehát elmondható, hogy inkább hosszú éveken keresztül, apránként gyűjtögetve takarították meg pénzüket, és csak akkor újítottak otthonukon, akkor vettek új bútort, ha már összegyűlt rá a pénzük. Mindegyikük kevésnek érezte a többnyire férjük által befolyó jövedelmet, ezért próbáltak megragadni minden pénzkereseti lehetőséget. Erre a mezőgazdaság nagyon sok lehetőséget nyújtott. „ 1970 után inkább áttértem a hizlalásra. Még volt itt olyan, aki szerződtette a hizlalókat, egy szentimrei ember volt. Az államnak vásárolták, előtte lemérték őket, és akkor 22 Ft volt kilója a disznóhúsnak. Most meg ugye 1.200 Ft, mondjuk. Na most, én ha leadtam egy mázsás disznót, 2.200 Ft-ot kaptam. Szóval az a 80.000 Ft apránként gyűlt össze. És akkor ugye, amikor én leadtam egy csapat hízót, beraktam a takarékba és Gyuszi bátyád ezért haragudott. Abból éltünk, amit ő keresett, az volt a szerencse, hogy azért ő tudott masze- kolni is. Elvitt valakit, vagy hazahozott bútort valakinek, vagy jószágot vitt a piacra, oszt kapott egy kis zsebpénzt, ez pótolta a háztartásba a pénzt. Oszt amikor megjött, hogy már 40.000 Ft-om, már 46.000 Ft-om volt, már én gazdag voltam. Hát azért jó érzés volt, hogy össze tudtam ennyi pénzt rakni a semmiből.”23 A lakóházon belül elkülöníthető tereken fogok végighaladni, bemutatva a berendezésükön végbemenő változásokat. Nem kell különbséget tennem a korábbi fejezetben vázolt két lakóháztípus berendezése között, ugyanis az általam tárgyalni kívánt lakóterek megtalálhatók mind a sátortetős kockaházak, mind a nyeregtetős parasztházak esetében. Az emberi otthon kapcsán nem igazán tudunk egyértelműen megnevezhető helyiségeket elkülöníteni a XX. század második felében, mint pl.: konyha vagy hálószoba, hiszen a funkciók legtöbb esetben összemosódtak, ezért inkább az ember életfunkciói alapján fogom a tereket jellemezni. Ezeknek a funkcióknak a kielégítési módja a lakást használóknak a társadalomban és a termelésben elfoglalt helye és családi állapota szerint természetesen változik.24 A XIX. és az azt megelőző századokban egyértelműen el lehetett különíteni társadalmi csoportokat, bizonyos jegyek megléte vagy hiánya alapján be lehetett kategorizálni az embereket. Ez a XX. századra megváltozott, a csoportok összemosódtak, nem válnak el élesen egymástól, így nehéz meghatározni pl. egy lakásbelső alapján, hogy ki mely társadalmi osztályhoz tartozik. A típusbútorok elterjedése pedig csak még inkább nehezíti a csoportosítást. Az egyéneket egyenként, alaposan meg kellene vizsgálni ahhoz, hogy bekategorizálhassuk őket. AII. világháború után tovább élt három alapvető lakástípus: a polgári, a munkás és a paraszti otthonkultúra. S. Nagy Katalin25 egyes csoportokra vonatkozó leírása alapján véleményem szerint Tiszaderzsen is találkozhatunk polgár-paraszti lakberendezési módra utaló lakásbelsőkkel, különösen sok 22 Saját gyűjtés, 2014. február. Interjú Papp Lászlónéval. 23 Saját gyűjtés, 2014. február. Interjú Marek Györgynével. 24 GÁDOROS Lajos 1976.10. 25 Lásd S. NAGY Katalin 1987.73. 195
