Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Történettudomány - Bagi Gábor: Legendák, tévelygések Szolnok város ezeréves történetében
TISICUM XXIII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY 4. A török kori Szolnoknak volt-e számottevő tőzsér rétege? A török kori Szolnok népességéről elsőnek 2012-ben, a Tudomány Napja konferencián Kertész Róbert régész jelentetett meg önálló tanulmányt. Ebben a betelepült oszmánok kapcsán az alábbiakat írta: „A (török B.G.) kereskedőkről sincsenek számszerűsíthető adataink, bár az írott források és a régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy az utóbbiak alkothatták talán az egyik legjelentősebb társadalmi csoportot. Ezt egyrészt a településnek az Oszmán Birodalmon belül elfoglalt kedvező földrajzi elhelyezkedése indokolja, másrészt az, hogy igen fontos szárazföldi és vízi útvonalak találkozási pontján fekszik. Így az itt élők egy része minden bizonnyal bekapcsolódott a Tiszántúlról nyugatra irányuló, több ezres, olykor több tízezres nagyságrendű szarvasmarha-kereskedelembe, melynek intenzitására a Szolnokon 1562-ben létesített Tisza-híd komoly hatást gyakorolt. A török vámnaplók szerint ugyanis 1558-ban még csupán 603 db, 1559-ben 1.489 db marhát úsztattak át a helyi révnél. Viszont a tiszai átkelő felépítését követően ez a szám többszörösére emelkedett: 1573- ban28.365db, 1575-ben pedig 15.011 db állatot hajtottak már át.”36 Sajnos a téma másfél évszázados szakirodalma, a források és részben a szerző által idézett tényezők épp a fentiek ellenkezőjét bizonyítják: a hódoltsági Szolnokon nem volt jelentős tőzsér réteg, sem török, sem magyar. Ennek számos oka volt. Sajnos, a magyar hódoltság állandó harcok dúlta „katonai határvidék” volt, helyzete, lehetőségei így még a belsőbb, periférikus tartományok helyzetét sem érthették el, a központi területekével pedig eleve nem volt összevethető. Szolnokot az 1570/80-as években a magyar végvári őrségek még tüzes eszközökkel is támadták, azaz sokszor „béke” idején is nyíltan az elpusztítására törtek. Ez pedig aligha tekinthető biztonságnak, a „virágzást” pedig eleve gátolta. A török marhakereskedő réteg hiánya Szolnokon semmi esetre sem meglepő, mivel a magyar Hódoltság más mezővárosaiból is hiányoztak. Ennek okait már száz éve Takáts Sándor tárgyalta, míg a közelmúltban Ágoston Gábor, Hegyi Klára, Pálffy Géza és Szakály Ferenc is foglalkoztak a kérdéssel. Hegyi Klára az alábbiakat írta: „A nyugat-európai agrárkonjunktúra hatására az Alföldön a 16. században felvirágzott a szarvasmarha tenyésztés, az 1570-80-as években Magyarországról évente több mint százezer hizlalt marhát exportáltak osztrák, délnémet, morva és észak-itáliai piacokra. A törököknek ez az egyetlen jelentős művelési ág kínált lehetőséget akár arra, hogy részévé tegyék a közélelmezésnek, akár arra, hogy legalább a jövedelmét keményen megcsapolják. A szarvasmarha azonban a törököket másutt sem érdekelte különösebben, Magyarországon sem fedezték fel jövedelmezőségét. Nem kapcsolódtak be sem tenyésztésébe, sem forgalmába, nem is adóztatták meg, csupán egyszeri vámot szedtek a kihajtott állatok után. ”37 Ehhez a magyarázathoz utóbb a következőket tette hozzá: „A muszlim kereskedők óvakodtak átlépni birodalmuk Magyarországon húzódó határát. A hódoltságból kiáramló élő állat, állati termék és bor, meg a behozott fém- és textilnemű forgalmát magyar kereskedők tartották kézben. Ezt a forgalmat csak olyan mértékben tarthatjuk török belügynek, a birodalmi külkereskedelem részének, hogy a kivitel a török uralom alatt álló hódoltságból származott, a behozatal ide tartott, a vámbevétel pedig a budai kincstárba folyt be, és török katonákat tartott el. Magához az 36 KERTÉSZ Róbert 2012.391. 37 HEGYI Klára 1994.20. áruforgalomhoz azonban a török kereskedőknek vajmi kevés közük volt, számukra egy kicsit már Buda és Pest is, Vác azonban vita nélkül egy zsákutca végét jelentette."36 Pálffy Géza kiemelte: a muszlim és rác kereskedőkben a keresztények kémeket láttak, és ennek megfelelően bántak velük, „...a hódoltsági magyar és szerb kereskedők bécsi és ausztriai mozgását már az 1540- es évektől erőteljesen korlátozták, sőt utóbb a rácokat nemcsak a császárvárosból, hanem a királyi Magyarország területéről is kitiltották. Egy 1656-ban kelt jelentés szerint pedig a Rábaköz területén ekkor már régi, bevett szokásnak számított, hogy az elfogott török katonák és „nyelvek” szemét a keresztény országrészbe lépve gondosan bekötötték. ”39 Emiatt az oszmán hírszerzés is hátrányba került a kereszténnyel szemben, hisz kevesebb hírforrásra számíthattak. így oszmán alattvaló keresztény kereskedőket, renegátokat, moriszkókat és zsidókat alkalmaztak kémkedésre.40 A hódoltságban a török kereskedő tehát egyedül a marhakereskedelemből nem tudott volna megélni, csak a magyar tőzsérekkel együttműködve remélhetett hasznot. Ám Szolnokon az utóbbiakkal is komoly bajok voltak, mivel ilyen réteg itt nem alakult ki! Ezt igazolta közel három évtizede (!) Kocsis Gyula, aki a váci, érsekújvári és más vámnaplókból kigyűjtötte a megyénkre vonatkozó XVI. századi utalásokat is, és azokat sokoldalúan elemezte. Jászberényre, Mezőtúrra, Fegyvernekre, sőt a Szolnok melletti, mára elpusztult Paládicsra is talált adatokat, ám Szolnokra még csak véletlenül sem. Egyértelműen kitűnt, a város a XVI- XVII. századi állatkereskedelem tekintetében olyan falvakkal sem vethető össze, mint Kuncsorba vagy éppen Tiszainoka! Állatkihajtás Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 1560-ban és 1563-ban41 település 1560 1563 tőzsér hajtás CU-C 03 E _o-C 3 tőzsér hajtás marha O-C =3 Fegyvernek 1 1 90 5 5 470 Jászapáti 1 1 49 Jászberény 6 6 392 610 28 38 2213 103 2204 Jászfelsőszentgyörgy 2 3 353 350 Mezőtúr 1 1 217 12 14 1612 Tiszaföldvár 1 1 84 1 1 58 Tiszajenő 2 3 67 Tisza szőlős 1 1 74 2 2 164 Tiszavárkony 2 2 154 38 HEGYI Klára 2001.280. 39 PÁLFFY Géza 1999.50. 40 ÁGOSTON Gábor 1999.138. 41 KOCSIS Gyula 1986.36-39. 172
