Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Vallástudomány - Puskás Zoltán: Egy sírfelirat ürügyén
Puskás Zoltán Egy sírfelirat ürügyén „Nem vagyok vallásos, (...) ateista pedig végképp nem vagyok.” (Hamvas Béla) 1. Néhány éve, a szokásos évi Néprajzi Gyűjtőpályázatra több dolgozat is beérkezett a szolnoki múzeum néprajzi osztályára szakmai elbírálásra. A pályamunkák között akadtam rá arra a dolgozatra, amely a Jászság, pontosabban Jászladány település katolikus temetőjének sírhelyeivel, emlékműveivel és azok mai állapotának felmérésével kapcsolatos. A temető kialakulása részét képezi annak a törvényerejű pátensnek, melyet a valamikori uralkodó, Mária Terézia, alapos közegészség- és járványügyi megfontolások alapján hozott létre (Generale Normativum in re Sanitaris, 1775. Oct. 12). A rendelet a templomok környékén lévő temetkezési helyek (cinterem) megszüntetéséről határoz. A XIX. század folyamán pedig a törvényesen elismert vallásfelekezetek már külön-külön temetőket rendezhettek be. Szabály volt, hogy a terület fallal, árokkal vagy sűrű növényzettel legyen körülvéve, fákkal beültetve, megfelelő közlekedő utakkal ellátva. A templom és a temető elkülönítése során a sírköveket, szobrokat, emlékműveket kiemelték, és átszállították az újonnan kijelölt határrészekre. Az áttelepítések még sok éven át folyamatban voltak, és még néhol ma is tartanak. Az emlékművek egy része sajnos nem is tudta sérülésmentesen átvészelni a költöztetést. Alapvetően sem túlságosan jellemző, hogy az elhunytak sírköveit bibliai ihletettségű idézetekkel díszítsék, ha akad is illusztráció, az többnyire valamelyik nagy költő sorait idézi, esetleg egy-egy zsoltár részletét vagy valamelyik apostol kijelentését vésetik fel még néhol. A katolikus temetőkben többnyire szimbólumokat láthatunk a sírokon: Jézus Szíve, letört rózsa, galamb, fűzfa, stb. fehér márványból kifaragva. A feliratok általában az elhunyt nevét, halálának évét, életkorát tüntetik fel. A sírkő elterjedésének köszönhetően helyet kapnak már az egyéb információk, a rokonok, hozzátartozók fájdalmát kifejező és kiegészítő idézetek, kisplasztikák, fotók. Meglehetősen ritka azonban az alapvetően ószövetségi iratból kiemelt versrészlet. Ritka még akkor is, ha a temetési szertartások során esetenként fel-felhangzik a papi beszéd illusztrációjaként. Egy ilyen szép kivételre a jászladányi temető ösvényeit járva figyelhetünk fel, és elsősorban az elemi kíváncsiság késztetett arra, hogy kicsit közelebbről megvizsgáljam az általam kiszemelt felirat szövegét, mintsem egy filológus szaktudós elmélyült analizáló szándéka. Bármelyik hasonló bibliai részlet értékelése jelentésrétegeit tekintve szinte kimeríthetetlen feladat lehet, és természetesen többféle olvasata is lehetséges. Az idézett szövegben mindenekelőtt felfedezhető egy bizonyos fajta hangnembéli emelkedettség, jellegzetes pátosz is, amely alapvetően határozza meg e részlet különleges drámaiságát a Jób könyvön belül. Költői nyelvezete pedig olyan mögöttes tartalmat tár az olvasó elé, amelyet talán érdemes valamilyen szinten kibontogatni. Az egyik jó állapotúnak mondható, lemezekből összeillesztett feszület oldalán tehát a következőket olvashatjuk: „Állitatott Boldogult Molnár Pál Özvegye Lázár Erzsébet kegyelméből 1871. Tudom, hogy az én Megváltóm él, és az utolsó napon a földből feltámadok, és ismét körül vétetem bőrömmel, és az én testemben látom meg Istenemet. Elvan téve e reményem az én keblemben Jób XIX 25:27. Úgy tűnik, hogy ez a részlet valamiért nagyobb figyelmet érdemelt, mint Jób könyvének bármely más szakasza, és máris könnyű észrevenni, hogy a gondolatmenet súlypontja, leginkább az „élő megváltó” és a „remény” fogalmak metszéspontjába mutat. Bárki számára ösztönző és tűnődésre való szavak ezek. Emellett az egész vers, mintha „odaátról” szólna hozzánk, és mintha valamilyen titkos, benső tudás birtokában állítana a személyes hit és az örök élet viszonyában egy magasabb, világfeletti evidenciát. Már első ránézésre is kitűnik, hogy a sírfeliraton olvasható vers aránylag rövid, stílusa, szófűzése meglehetősen akadozó és töredezett. Mégis képletesen kifejeződni látszik benne mindaz, ami egy újra és újra hitére ébredő ember lelkében mint belső „vallásos” megrázkódtatás (tremendum) egyáltalán felmerülhet. A magas szinten megfogalmazott és kiérlelt szavak már szinte előrevetítik azt a lényegi felismerést, hogy az isteni beavatkozás kétségtelenül képes arra, hogy egy elhunyt embert megváltson a halál hatalmából. Eszerint az evilági élet lezáródása csupán átmeneti, mivel egyúttal kiindulópontját is jelenti egy megújult és az eddigieknél „valódibb” élet kibontakozásának. A megújulás reménye és a megvalósulásában való hit ettől a pillanattól kezdve már kihatással lesz egy jóval felelősségteljesebb és értékesebb földi életre.1 2 A sírfelirat szövegében megjelenített „remény”, mint „bizalom-motívum”, a mindenkori gyászoló özvegynek és hátrahagyott családjának adhat a szenvedés és a hiány elviseléséhez további erőt és belső tartást. Jób könyvének alaptörténete jól ismert. Az úr és a sátán próbának vetik alá, megpróbálva hitének erejét és őszinteségét, anélkül, hogy Jób maga tudna erről az egyezségről. Az istenfélő és példás életet élő, földi javakkal megáldott ember egyetlen nap leforgása alatt veszíti el minden vagyonát és saját egészségét, családja és testvérei is hamarosan magára hagyják. Kezdeti csalódottságát és értetlenségét követően azután egyre erősebb szavakkal kezdi bírálni istenét, egyúttal átkozza el saját magát. Barátainak elítélő és kioktató szavai ellenére fokozatosan, egyre inkább magára talál, és egyre keményebben áll ki saját bizonyossága védelmében. Hiába feddik meg és próbálják hibáztatni okosságaikkal, Jób a végsőkig kitart saját ártatlansága mellett. Ennél talán még lényegesebb, 1 GAÁL István 2004.28. 2 BULTMANN, Rudolf 1994.169. 629
