Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Művészettörténet - Irodalomtörténet
Zsolnay László Késő gótikus firenzei oltárkép Kunhegyesről Jó negyed százada, hogy mint a Damjanich János Múzeum ifjú munkatársa, dr. Szabó László néprajzkutató hívására bekapcsolódtam a Tisza- tó környékének kutatásába. A feladatom az volt, hogy a környék katolikus templomainak történetét dolgozzam fel. Kedvemre való munka volt, mert így a vidéket járva a helyszínen ismerhettem meg azt a környéket, amely immár két és fél évtizede foglalkoztat. Utunk során megnéztük a már akkor is romos pusztatomaji kápolnát, ami neogót stílusban épült 1892-ben. Majd a kunhegyesi plébánia következett, ahol egy festményt találtunk, ami a plébános úr, Bollók Emil atya elmondása szerint a tomajpusztai kápolnából került be, annak megrongálása után. A gótikus stílusban festett kép első ránézésre jól illeszkedett a kápolnához, így azt neogót műként tettem el jegyzeteimbe. 2010-ben Gecse Annabella és Szebenyi Nándor kollégáimmal jártuk a megyét, tárgyakat gyűjtve a Templomok művészete című kiállításunkhoz, ami a Szolnoki Galériában nyílt meg 2010 novemberében. Ekkor hoztuk be a kunhegyesi festményt, kikölcsönözve azt az egyházközösségtől. Célunk az volt, hogy a neogót egyházi művészetet reprezentálja a kiállításon a Szent Domonkost és Szent Sebestyént (?) ábrázoló alkotás. Ebből az alkalomból fogtuk először kézbe, és ekkor ért az első meglepetés. Megfordítva a képet Túróczy Tiborné restaurátor kolléganőnk vette észre, hogy a fatábla, amire festették, jóval régebbi, mint száz év, valamint olasz kulturális örökség pecsétet is találtunk rajta. Megkezdődött az izgalmas nyomozás, ami oda vezetett, hogy ma már nagy bizonyossággal kijelenthetjük, a festmény a trecento, az 1300-as évek során készült Firenzében, s gróf Nemes János vásárolta azt Olaszországban a XX. század elején. S minden bizonnyal egy nagyobb oltárkép jobb oldali táblája. Korabeli újságok és a kunhegyesi népi emlékezet igazolta, hogy a kápolnát gróf Nemes Vince, a környék nagybirtokosa építtette 1892-ben. A Szent Móricot ábrázoló oltárképet Vastagh György festőművész festette. Az eredeti berendezések között tehát az általunk vizsgált kép nem szerepelt. Azt minden bizonnyal Nemes Vince fia, gróf Nemes János vásárolta Itáliában, s helyezte el a kápolnában a kilencszázas évek elején, amit a viaszpecsét igazolt. A kápolna felszenteléséről tudósított a Jász-Nagykun-Szolnokmegyei Lapok 1892. szeptember 25-i száma: „Gróf Nemes Vince tomaß uradalmában volt e hó 22-én az általa építtetett kápolna ünnepélyes felszentelése. A jókora dombon kitűnő ízléssel épített kápolnát, az érsek megbízásából - a főúr kérelmére - Boldizsár Benedek, volt kunhegyesi, jelenleg verpeléti plébános szentelte fel, s a hívek nagy sokasága töltötte be és állta körül a kápolnát. A „Szent Móritz” oltárképet Vastagh festőművész készítette, kifogástalan művészi ecsettel. Az épületet Novák Ferencz budapesti műépítész emelte. A szertartást nemsokára követő ebéden részt vettek: nagyméltóságú gr. Nemes Vince, mélt. gróf Nemes János, mélt. gróf Szapáry György, Geőcze Aladár abádszalóki esperes-plébános, Kubicza Lajos kunhegyesi plébános, Dambrovszky Imre abádszalóki káplán, Poláky Ignácz nyug. felügyelő, Novák Ferencz műépít. Bpestről, Grundbőek György nyug. számtartó, Molnár István urad. igazgató, ifj. Molnár István oki. erdész, Mészáros Antal, Szabó Sándor, Jaczó Győző, Várnai János, Both László urad. ispánok, Hauer Jenő pénztárnok, Puky Lajos, Brengl János, Schwendtner Ede uradalmi tisztek, dr. Kovách Antal urad. orvos. Az első felköszöntőt a háziúr ő nagyméltósága mondta az érsek úr ő excelientiájára, a felszentelő plébánosra és műépítészre, s vendégei között elsősorban gr. Szapáry György Öméltósága egészségére. Ezután kevés ideje volt pihenni a pezsgőspohárnak, mert a köszöntők szakadatlan sora következett, legtöbbje ő nagyméltóságát és nagyúri családját éltette. Ritka kedély és fesztelenség tették e napot emlékezetessé,”1 A felsőház tagjai, az arisztokrata gróf Nemesek nem csak ezzel az építkezéssel írták be magukat a környék történetébe. Kastélyuk volt Pusztatomajon, Bánhalmán és Tomajmonostorán. Patrónusai voltak a kunhegyesi templomnak, iskolát építettek Tomajpusztán, és több szobrot is állíttattak. A környék életére építkezéseikkel s az uradalom működésével nagy hatást gyakoroltak. A kastélyokban folyó társadalmi és kulturális élet meghatározó és kiemelkedő volt a kistérségben. Álljon itt erre egy példa 1902-ből, egy őszi vadászatról: „A főhadiszállás Bánhalma volt, ahol gróf Nemes János és felesége, Csáky Natália magyaros vendégszeretettel fogadta a vendégeket, név szerint gr. Szapáry Gyula ő excellentiáját nejével és leányával, Emmy grófnővel, özv. gr. Csáky Kálmánnét leányaival, Erzsi és Ily comtessekkel, gr. Szapáry Györgyöt nejével, Magyary-Kossa Gézát és nejét, Sickingen grófnőt, továbbá gr. Waldeck György és Frici, Szűts András, Magyary-Kossa Béla, Ödön és Pál, Végess Árpád és Borbély György urakat... szép és regényes volt a jövendőbeli tomaß kastély cserjés és fenyves parkjában a fácánozás: 66 darab kakas, mellettük a legnagyobb ellenségük, 3 nagy róka volt az alig másfél órás vadászat eredménye. A társaság Molnár uradalmi igazgató tomaji asztalánál értesült a hírről, hogy a kunhegyesi cigányzenészek már hangolnak, így hamar indultak vissza Bánhalmára. A vadászat napjaiban ülte születésnapját a háziúr, és ez alkalomból ifjú sógorasszonyai meglepték őt és a kompániát egy Csáky Ily grófnő tollából származó kis színdarab előadásával. A szerző szép tapsokat ért el a csalódott leány szerepében, Sickingen grófnő és Csáky Erzsi comtesse precíz előadása szintén nagyban hozzájárult a darab sikeréhez. Ezután néhány élőkép következett. Az Egy gyermek álmá-ban a fiatal háziúr, Lacika alszik az ágyában csendesen, körülötte a három comtesse angyalokat jelképezve ábrázolta a kisfiú álmait. Kis közjáték - gróf Waldeck György cimbalomjátéka - után egy kocsmai jelenet tárult a szemek elé: Ily grófnő - ki az előbb úgy beleillett az angyalok szerepébe - most az aranyosi csárda borivójában, makrapipával a szájában, egy liter siller mellett búsan húzatja, hogy Az angyalok is azt mondják, odafent az égbe, uram, ezt a jó borivót vegye kegyelmébe... Erzsi comtesse szép csaplárosnéként töltöget a szomorkodó betyár poharába, 1 Közli Kosa Károly: www.kosakaroly.hu 589
