Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Hegedüs Gabriella: Rzeczpospolita királyválasztó intézményeinek kialakulása és azok működése – Báthory István lengyel trónra jutásának tükrében (1574–1576)
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY császári küldöttségre is sor kerülhetett. Rövid beszédükben szerencsés választást kívántak, majd a nemesek figyelmébe ajánlották, bármelyik osztrák herceg személyében tökéletes uralkodót kapnának a lengyelek, „különösen, ha figyelembe veszik Ernő tulajdonságait”.129 Ezt követően Báthori István erdélyi fejedelem képviselete következett. 1575 őszén Báthori - Blandrata kérésére - „még egy tanult embert" küldött segítségül a korteskedéshez Berzeviczy Márton személyében, akit indulás előtt alkancellárrá nevezett ki. Ő azonban (betegsége miatt) késve érkezett, így helyette Giorgio Blandrata terjesztette elő november 15-én Báthori István ajánlását a lengyel országgyűlésnek - írásban, mivel a szóbeli tárgyalásokra nem volt feljogosítva. Ezt a meghatalmazást (sok mással együtt) a november végén Varsóba érkező Berzeviczy Márton hozta magával, aki érkezését követően azonnal megjelent a szenátusban, és Báthori István előterjesztésének valamennyi pontját megerősítette, helybenhagyta.130 Az alkancellár érkezése után a két követ széles körű, mindenre feljogosító, teljes meghatalmazással rendelkezett, eljárhattak bármely ügyben, helyettesíthették egymást, sőt, másokat is rendelhettek az egyezségek, szerződések hitelesítésére, levelek írására.131 A fejedelem ajánlásából természetesen nem hiányozhattak a testi és szellemi adottságait (okos, művelt, tudományszerető, buzgó katolikus, bátor, katonai dolgokban tapasztalt igazságszerető stb.), a vagyoni helyzetét méltató kijelentések, de ezek számbavétele után Blandrata azt is elismerte, ura járatlan a lengyel nyelvben.132 A követ ügyesen érvelt azon támadások ellen, amelyek török alattvalónak és haradzsfizetőnek nevezték Báthorit, mondván „Istvánra mindezt Ágost húga, Izabella királynő és annak fia, János hagyta örökül"'33, és a haradzs egyébként is inkább ajándék, nem pedig adó.134 Emellett vállalta a lengyel jogok és szabadságok megőrzését; a lengyel adósságok kifizetését; és „a törökökkel állandó békét, a tatárokkal szemben pedig védelmet ígér1’.'35 A külső és belső béke megteremtése mellett nyilván meggyőzően hatott a Moszkva által elfoglalt területek visz- szaszerzésének ajánlata (mindezt a saját költségen felfogadott zsoldosokkal),136 valamint az is, miszerint „a határokat megerősíti, a foglyokat a barbárok fogságából kiváltja". Mindezekre ráadásul magánvagyonából 800 ezer137 138 aranyat hajlandó áldozni. Végül a moszkvai futárra került a sor, aki a szejm elé járulva átadta uralkodója leveleit, amelyben a nagykövetek számára menlevelet kér, valamint IV. Iván ezúton közölte, miszerint „békét rendelt el egész Lengyelországgal, kivéve Livóniát".'33 Valamennyi beszédre a hagyományok szerint az érsek vagy a szejm megválasztott marsallja válaszolt, és ezt követően lezárult a követek meghallgatása, azaz a választási procedúra első szakasza.139 A királyválasztó (e/ecf/o) országgyűlés második szakasza november 18-án, „a Szentlélek segítségét kérve”140 ünnepélyes megnyitóval és az érsek által a jelöltek névsorának újbóli felolvasásával indult.141 Ezt követően kezdőd129 Uo. 123. 130 VERESS Endre 1911.92. 131 VERESS Endre 1911.91-92. 132 GEBEI Sándor 2007.29. 133 HEIDENSTEIN, Reinhold 123-124. 134 GEBEI Sándor 2007.29. 135 HEIDENSTEIN, Reinhold 124. 136 GEBEI Sándor 2007.29. 137 GEBEI Sándor 2007.29.; HEIDENSTEIN, Reinhold 124. Itt 200 ezer szerepel. 138 HEIDENSTEIN, Reinhold 124. 139 HÜPPE, Siegfried 1894.136. és 140. 140 HEIDENSTEIN, Reinhold 124. 141 HÜPPE, Siegfried 1894.140. hetett meg a tulajdonképpeni szavazás, a szenátus tagjainak időben nem korlátozott véleménynyilvánításával és voksolásával, szigorúan a méltóságok sorrendjében. A felsőházban, a középkori Királyi Tanácsból kinőtt szenátusban foglaltak helyet az állami élet vezető pozíciót betöltő egyházi és világi urai.142 Az ekkor még 139 fős testület 2 érsekből, 13 római katolikus püspökből, 35 vajdából, 30 főkastellánból (kasztelan wigkszy), 49 kiskastellánból (kasztelan mniejszy) és 10 „miniszterből” (ministei) tevődött össze.143 A legfőbb tisztviselők közül csak a négy hetman nem volt szenátusi tag. Először az egyházi tisztségeket viselő szenátorok voksolhattak, és közülük is elsőként természetesen a mindenkori interrex, az érsek. Jakub Uchanski meglehetősen hosszú beszéde során külön felhívta a figyelmet Báthori megkoronázásának veszélyeire, hiszen „ő a töröknek harácsot fizet, és ha megválasztjuk őt királynak, mi magunk is török alattvalókká leszünk".144 Ennek ellenére Reinhold Heidenstein művében kitűnik, hogy elsősorban a nemzeti királyjelöltek ellen emelt szót, hiszen az ilyen uralkodónak nincs akkora vagyona, így a közjavakat osztogatná, sem itthon, sem külföldön nem lenne tekintélye, egyszóval „az az egyenlőség, melyet magunk között bevezettünk, nem teszi lehetővé az ilyen királyválasztást".145 Ezt követően elhúzódó előadásában az osztrák jelölteket, elsősorban Miksa császárt méltatta, kiemelve mennyire szoros szálak fűzik a két országot egymáshoz, majd szónoklatát a következő szavakkal zárta: „a magam nevében Maximilian császárt választom királlyá".146 Az érseket sorrendben Franciszek Krasiríski krakkói és Piotr Myszkowski147 pfocki püspök követte, mindketten Miksa császárra voksoltak, majd negyedikként a chetmi püspök szólalhatott fel, aki Ernő főherceget nevezte meg. A világi szenátorok közül másodikként Piotr Zborowski, a krakkói vajda nyilvánított véleményt, aki az osztrák jelölteket egyértelműen ellenezte, végül a cseh Rosenberg Wilhelm, a gazdag sziléziai herceg nevét mondta ki.148 Mint már említettem, a szavazást időben nem korlátozott szónoklatok kísérték, így az electio első napján mindössze a fent említett öt szenátor jutott szóhoz. Még három napra volt szükség ahhoz, hogy a szenátus valamennyi tagja leadja voksát, így a királyválasztó szejm felsőházi szavazása november 21-ig tartott.149 Voltak olyan felvetések, miszerint a trónra Ernőt kell helyezni, de feltételül szabnák neki a Jagelló Annával kötendő házasságot, így a nemzeti királyjelölt kritérium is megvalósulhatna. Emellett állt ki például a sieradzi kastellán és Litvánia első embere, a wilnoi vajda, de Jan Tartó, a lublini vajda és Andrzej Tgczyhski, a belzeci vajda egyértelműen „Piast” jelölt megválasztását támogatta.150 Tgczyhski felszólalásában részletesen felvázolta a külföldi királlyal járó hátrányokat, beszédében főleg az osztrák jelöltek, azon belül is a császár ellen igyekezett hangolni a közvéleményt: „Csak ne emlegesse nekem senki a Császárság, Csehország és Magyarország hatalmát, mert hiszen ott már folyik a torn DAVIES, Norman 2006.269. 143 GEBEI Sándor 2007.14.; DAVIES, Norman 2006.269. Itt összesen 140 fő: 2 érsek, 13 római katolikus püspök, 4 palotaispán, 4 kancellár, 2 kincstárnok, 31 vajda, 83 várnagy és a zmudzi bán. 144 HEIDENSTEIN, Reinhold 124. 145 Uo. 125-126. 146 Uo. 127. 147 Uo. 127. 148 GEBEI Sándor 2007.30. 149 GEBEI Sándor 2007.30. 150 HEIDENSTEIN, Reinhold 128. 584
