Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Kasza Csaba: Málta–Szigetvár. Ok–okozat?
Kasza Csaba Málta - Szigetvár. Ok - okozat?* Mi a kapcsolat történelmünk egyik szomorú, de dicsőséges várvívásának helyszíne és a kis földközi-tengeri sziget között? Látszólag semmi. Málta a magyar emberek többsége számára vonzó nyaralóhely a Földközi-tenger kellős közepén, ahol a Máltai Szeretetszolgálat központja van, és ott élnek a máltai lovagok is. A mondat első fele igaz. Málta félúton van Gibraltár és Szíria között, Szicíliától kilencven, az afrikai partvidéktől kétszázkilencven kilométerre. Stratégiai helyzete már az ókortól ismert. Ezért foglalták el a föníciaiak, később Róma, Bizánc, az arabok, a normannok. A normannok után uralták a német császárok, spanyol királyok, próbálták elfoglalni a törökök is. Napóleon elfoglalta, tőle a britek vették el, és uralták 1964-ig. A mondat másik fele nem igaz. Máltán nincsenek máltai lovagok - ez csak köznyelvi elnevezés -, soha nem is voltak. Őket hivatalosan a Keresztelő Szent János Rendjének Lovagjai megszólítás illeti. A közép- és újkor folyamán általában johannitáknak, néha ispotályosoknak nevezték őket. Az igaz, hogy Máltán volt a rend központja 1530-1798 között, és ténylegesen ők uralták a szigetet Napóleon megjelenéséig. Utána - egy harmincéves zavaros időszakot követően 1831-ben a központ átkerült Rómába, és a mai napig ott van. A rendet a Szentföldön hozták létre, az első keresztes hadjárat után. Első hivatalos említése - rendként- 1154-ből való. Eszerint vallási alapon jött létre, a pápa tősége alá tartozik, célja a zarándokok védelme és ápolása a jeruzsálemi zarándoklat idején, a rendelkezésre álló ispotályokban (kórházakban). Innen ered az „ispotályosok” elnevezés, amit minden kórházzal rendelkező lovagrendre alkalmaztak. Ebből következik a rend mai fő tevékenysége: a szeretetszolgálat, amit szerte a világon gyakorol napjainkban is, szintén római központtal. Jelen írás célja az 1565-ös sikertelen török ostrom körülményeinek és következményének bemutatása főbb vonalakban. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi szüksége volt a hatalma zenitjén álló Török Birodalomnak az alig 316 km2 területű (kb. fél Budapest nagyságú), vízben, termőtalajban szűkölködő, kopár, homokkő szigetre. A válasz egyszerű: útjában állt a török terjeszkedésnek, és megszerzésével a mindenkori inváziós török seregek a Mediterráneum legjobb, mélyvizű kikötőjét kaparintották volna meg, ami nagyszerű bázisul szolgált volna a további dél- és nyugat-európai hódításokhoz. Továbbá biztosította volna a török hajózás biztonságát a Földközi-tenger keleti medencéjében. Közismert, hogy a Török Birodalom létfeltétele volt a folyamatos hódítás, háborúzás és zsákmányszerzés. Ezek nélkül a birodalomban hamar felütötte fejét a lázadás. A lázadásokkal még a Törvényhozónak nevezett I. Szulejmán szultánnak is szembe kellett néznie, pedig az ő uralkodása alatt (1520-1566) élte a fénykorát a Török Birodalom, jelentős hódításokkal növekedett annak területe. Elfoglalta a Vörös-tenger kapuját, Ádent- Bagdadot, Bagdadot, Baszrát, Nándorfehérvárt, Budát. Uralkodása alatt gályái az Atlantitól az Indiai-óceánig jártak, birodalma Ausztriától * írásom nem igazodik jelen kiadvány tudományos-publikációs követelményeihez. Esszémmel a hatvan éves Madaras Lászlót szeretném köszönteni. a Perzsa-öbölig, az Arab-tenger partjaiig nyújtózott, és igazi szárazföldi nagyhatalommá vált. A tengeri hatalom kiépítése már közel sem volt ilyen sikeres, bár Szulejmánnak ebben az irányban is komoly próbálkozásai voltak. Ennek első felvonása Rodosz elfoglalása és a johanniták (továbbiakban: máltai lovagrend, rend, lovagok) kiűzése volt a szigetről 1522-ben, uralkodása elején. Egyben ez volt a legsikeresebb tengeri hadművelet életében. Erre az Égei-tenger feletti teljes uralom megszerzése miatt volt szüksége, ez biztosította a stratégiai fontosságú tengeri útvonalat Isztambul és az új, fontos tartomány: Egyiptom között. A szigeten a lovagrend virágzó kis keresztény államot hozott létre, amely fontos menedéke volt a keresztény kalózoknak is, akik állandó veszélyt jelentettek a kereskedelmi hajózásra. Ám Szulejmán ott és akkor nagy hibát követett el. Gáláns módon szabad elvonulást biztosított a lovagoknak a sziget feladásáért cserébe. Negyvenhárom évvel később, Málta ostrománál ez a nemes gesztus csúnyán megbosszulta magát. A második felvonás a velencei flotta szétverése volt 1538-ban, ami komoly sikernek számított kereskedelmi téren. A harmadik: Málta ostroma 1565-ben teljes kudarcot hozott, és lezárta a török tengeri terjeszkedést nyugati irányban, egyben jelezte a Török Birodalom lehetőségeinek határát is. De térjünk vissza az ostromot előidéző okokhoz! Mi vezette Szulejmánt a stratégiai, kereskedelmi okokon, az egyéni ambíciókon kívül Málta ostromának elrendeléséhez? Nos, a sziget urai, a Máltai Lovagrend létezése. Mi volt olyan irritáló a lovagokban, amiért a szultán meg akarta semmisíteni őket? Meglepő, de a rend tevékenysége, ők ugyanis - egyszerűen fogalmazva - a szultán szemében kalózok voltak. Itt álljunk meg egy pillanatra! A szentföldi lovagokat az emberek túlnyomó többsége fényes páncélban, fekete köpenyükön nagy, nyolcpontú fehér kereszttel képzeli el, amint hatalmas, hidegvérű lovaikon vágtatva üldözik a muszlim harcosokat. Bizonyára így volt 1291-ig, amikor a máltai lovagok - a többi lovagrenddel együtt - elhagyni kényszerültek a Szentföldet. Ekkor kezdődött tengeri korszakuk, ami pontosan ötszázhét évig tartott. Miért került erre sor? Mert Palesztina elhagyása után néhány évig Cipruson, majd 1310-től 1522-ig Rodoszon, Rodosz feladása után, 1530- ban pedig az V. Károly császártól kapott Máltán telepedtek meg. Innen a történet egyszerű: ha valaki szigeten él, annak a hajózás az egyetlen kommunikációs csatornája a környező világgal. Ezenkívül meg kell tanulnia kiaknázni a tenger által nyújtott gazdasági lehetőségeket is. Ennek legkézenfekvőbb módja a rend számára - mivel nem kereskedők, halászok, hanem katonák voltak - a nem keresztény hajók elfogása, kirablása, esetenként elsüllyesztése, a legénység, az utasok rabszolgává tétele volt. Ezt a tevékenységet egyszerűbben kalózkodásnak nevezzük. Tették mindezt a pápa jóváhagyásával, Isten nevében, Isten áldásával, már a kezdetektől fogva nagyon hatékonyan. Persze a keresztény világ nem kalóznak, hanem a hit harcosainak tekintette őket, akik a hit védelmében tették, amit tenni kellett. Természetesen a muszlim-török, arab, berber tengerészek is ugyanezt tették Allah nevében. Fontos megemlíteni, hogy 573
