Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)

Történettudomány - Vadász István: A Tiszafüredi Torna Club első évei

TISICUM XXII. - TÖRTÉNETUDOMÁNY További források hiányában jelenleg nem ismert, pontosan hány tagja volt az egyesületnek, illetve személy szerint kik is alkották a választmányt. Any- nyi bizonyos, hogy az egyesület első elnöke bilkei Lipcsey Ákos tiszafüredi földbirtokos volt. Az egyik alelnök dr. Végh József ügyvéd lehetett, az egy­let jegyzője pedig Kovács Vencel volt, aki pénzintézeti tisztviselőként dol­gozott akkoriban Tiszafüreden. Vélhetően a választmány tagja lehetett még Mlinkó Bertalan földbirtokos is, a szervezet első pénztárosa pedig Győry Gyula iparos volt, akit néhány hónap múlva Ács György gyámügyi tisztvi­selő váltott fel ebben a tisztségben. A TTC első orvosa dr. Schleiminger László lehetett, aki járási főorvosként már ebben az időben is jelentékeny földbirtokkal rendelkezett Tiszafüred határában. Minden bizonnyal jelenté­keny részt vállalt az indulásnál valamilyen tisztségben Moravánszki Sándor és Kovács József kereskedő, Egressy József vendéglős és Győry Ferenc borbély is. Úgy tűnik azonban, hogy a sportegylet ügyét egyelőre mérsékelt érdek­lődés kísérte a településen. Ezt jelzi az is, hogy az augusztus 3-i elmaradt mérkőzést csak egy hónap múlva, 1913. szeptember 7-én tudták pótolni, egy másik debreceni csapat részvételével. Az ellenfél a Debreceni Nyom­dász Sport Club II. csapata volt ugyan, ennek ellenére rangos ellenfélnek számított az együttes. A tiszafüredi hetilap nagyon bizakodó írása azt jelzi, hogy a nehézségek ellenére sokan bíznak a labdarúgás tiszafüredi sikerében.20 A Tiszafüredi Újság 1913. szeptember 11-i tudósítása és a futballcsapatok összeállítása 20 Tiszafüredi Újság, 1913. szeptember 11.3. „Szép napja volt az elmúlt vasárnap a Tiszafüredi Torna Club-nak. Első diadalát aratta ifjú egyesületünk football csapata. A Debreceni Nyomdász Sport Club II csapatával mérkőzött aT. T. C az elmúlt vasárnap délután szép számú közönség előtt és 3:2 arányban megnyerte a mérkőzést. Egész bátran állíthatjuk ugyan, hogy a debreceniek jobb játékosok, mint a füredi­ek, szép összjátékot mutattak be, jól tudnak kombinálni, labdát elszedni és játékukkal megnyerték a közönség tetszését. Tudásuk a mérkőzés kezdetén érvényesült is, s már az 5. percben a TTC kapun berepült az első goal, mindjárt utána a 7-dik percben a második. Már ezzel úgy látszott bizto­sította magának a fölényt a debreceni csapat, azonban aT.T.C csapata is, mintha megszégyelte volna magát, s hogy jóvátegye a mulasztásokat, erőteljesebb, hevesebb támadásokat kezdett, mígnem a 23. percben No- vák egy szép lövéssel beadta az első goalt a debrecenieknek. Így a félidő eredménye 2:1 lett. A második félidőben is gyakran veszélyesen támad­nak a debreceniek aT.T.C kapujára, s azt csupán Schwarcz tüneményes védelme menti meg a sokszor már-már elkerülhetetlennek hitt goaltól. A 17. percben sikerült Nováknak a labdát az ellenfél kapuja elé levezetni és a második kiegyenlítő goatt belőni. Ettől fogva mindkét részről hevesebb volt a játék, végre a Novák által levezetett labdát Erdélyi szép lapos lövéssel belőtte a debrecenieknek a 27. percben. Most már aT.T.C vezetett és ettől kezdve főleg a védelemre helyezett súlyt és sikerült is a mérkőzést győze­lemmel befejeznie. A csapat összeállítás a következő volt: Tiszafüredi: Schwarcz kapus Virág balhátvéd Borsos Zs. Gyöngyössy balfedezet középfedezet Egressy jobbhátvéd Ács Gy. jobbfedezet Erdélyi balszélső Száz balösszekötő Lipcsey Pálóczy Novák középcsatár jobbösszekötő jobbszélső Debreceni: Simay Balogh Szolnoky Tasi Szabó jobbszélső jobbösszekötő középcsatár balösszekötő balszélső Bóta jobbfedezet Heller Kurtás középfedezet balfedezet Pollák jobbhátvéd P. Szabó balhátvéd Zeugewald kapus 540

Next

/
Thumbnails
Contents