Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Vadász István: A Tiszafüredi Torna Club első évei
VADÁSZ ISTVÁN: A TISZAFÜREDI TORNA CLUB ELSŐ ÉVEI AT. T. C. játékosai közül különösen dicséretet érdemel derék kapusunk Schwarcz, Egressy hátvédnek is jó, de a játék kezdetén még nagyon elhagyta a helyét. A fedezetsorból Gyöngyössy volt a legjobb, míg a csatársorból Erdélyi, Novák és Lipcsey tűntek ki. Bár a haladás szemmel látható és az egész csapat jól játszott, mégis gyöngéje, hogy gyakran vannak összefutások. A fedezetsor pedig csak a csatársort támogatja, sőt gyakran egészen annak soraiba elvegyül, s Így a védelem teljesen csak a két hátvédre szorul, holott neki nemcsak a csatársort, hanem a védelmet is támogatnia kellene. Egyébként ebből a mérkőzésből is sokat tanulhatnak s a mostani győzelem buzdítsa további tettekre az ifjú Egyesületet!" A Tiszafüredi Torna Clubbal kapcsolatosan az 1913-as esztendő további részében már viszonylag kevés történésről tudunk. Egy október 23-i híradás szerint a TTC legutóbbi közgyűlésen elhatározta, hogy télre ifjúsági lövésztanfolyamot szervez abból a célból, „hogy a téli időszakban is hasznos és kellemes sportban képezze tagjait.”2' Egy héttel később arról olvashatunk, hogy a lövésztanfolyam résztvevői és a TTC labdarúgói között barátságos mérkőzés volt, ahol a futballisták nyertek 5:0 arányban.21 22 A korabeli források arról tanúskodnak, hogy a téli időszak a számadás, illetve az erőgyűjtés jegyében telt el a TTC életében. 1914. január végén írta a hetilap, hogy „a Tiszafüredi Torna Club f. évi február 7-én táncmulatságot fog rendezni a Polgári Casinó épületében műkedvelői előadással egybekötve, melyre már nagyban folynak az előkészületek.”23 Két héttel később a táncmulatságról szóló részletes tudósítás is olvasható a lapban. Az írás sok szempontból is árulkodó. Egyrészt az ironikus hangnem jelzi, hogy az írás szerzője nyíltan szóvá teszi azt a közönyt, amely a formálódó labdarúgósportot övezi. Másrészt az utókor számára más is feltűnhet, hogy az egyesület tagjai és támogatói műkedvelő előadással próbálnak forrást szerezni az egyesület további működéséhez, amely az adott korban is szokatlan lépésnek számított. Érdekes még az is, hogy a jótékony célú rendezvényen népiskolai tanulók szerepelnek, illetve az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy rendezvényt az iparos kör helyiségében tartják. Nem az Úri Kaszinóban vagy a Bika szállodában, ahol a korabeli hasonló rendezvényeket tartották. Lássuk, mit ír a hetilap! „A T.T.C.......folyó hó 7-iki táncmulatságáról akarok beszámolni, mint az immáron újjá születő lapunk veterán tudósítója.24 Nem is egyszerű cikkben, de ilyen dátumos közleményben, mert ezzel is jelezni akarom azt, hogy nem mindennapi dologról beszélek. Hanem azért a nézőteret éppenséggel nem tudnám dicsérő szavakkal magasztalni. Tudja Isten, hogy van ez, de olyan furcsa volt az első benyomás és mintha ezen furcsa benyomás egész este meg is maradt volna bennünk. Olyan formán nézett ki a nézőtér mint mikor az arisztokráciát a demokrácia munkás elemei képeznék. Pedig az egyesület (vagy Club? nagy c-vel) célja nemes szép és helyes! Mintha valahogy kizökkent volna a mi minden szépet, jót és nemeset egyaránt lelkesedéssel felkaroló társadalmunk, a maga régi, dicséretre és szeretetre méltó szokásából! Kár! De okát sem igen tudnám hirtelen adni. Mégis talán nem nagyon távol járok az igaztól akkor, ha azt mondom, hogy talán a rendezőség nem volt eléggé szemfüles vagy gyakorlott. Mert bizony 21 Tiszafüredi Újság, 1913. október 23.2. 22 Tiszafüredi Újság, 1913. október 30.3. 23 Tiszafüredi Újság, 1914. január 29.3. 24 A „veterán tudósító” egyébként alighanem Létay Menyhért tiszafüredi református lelkipásztor lehetett, mivel a Tiszafüredi Újság 1914 elején tartott szerkesztőségi megbeszélése szerint ő volt a társadalmi események tudósítója. a hogyan tudom, a Cassa (szintén nagy C-vel!) nem nagyon vitte előre a másik C. érdekeit. Pedig maga a darabválasztás, a betanítás, az előadás mind-mind nagyon megérdemelte volna, hogy a szereplők és a rendező lelkiismeretes, terhes, de annál szebben megoldott munkáját a közönség a maga részéről ne csak áldoztakészségével, de megjelenésével is honorálja. ...Első és legfőbb helyen kell természetesen említenünk magának a rendezőnek, Antal Gézának tudását, rátermettségét, gyakorlatot, érzéket eláruló, fáradságot nem ismerő munkáját... De feltétlenül ki kell emelnünk a 27 tagú társulat hosszú névsorából Zsákay Mariska igen kedves, átgondolt, helyesen felfogott, jól begyakorlott ügyes játékát, kinek méltó partnere volt Szedresy Jenő... Nagyszerű volt Szöőr Mariska, mint Ekésné... Kedvesen, ügyesen játszott - pedig először volt színpadon - Végh Matildka... Nagyon jó, ügyes öreg paraszt volt újházi Sándor... Kitűnő jegyző volt Gyöngyössy István és partnere remek falusi bíró volt Borsos István... Ezeket - noha vidéken nem túl nagy jelentőségű - de többször kitapsolta nyílt színpadon a kis számú, de lelkes közönség. Kár volt - ismételten mondjuk - hogy a közönségnek szánt széksorok bizony hézagosán teltek meg... Felülfizettek: Lipcsey Ákos 10 K., dr. Schleiminger László 6 K., Lipcsey Árpád 5 K., Brunner Petronella, dr. György Lipót, Kadocsa Béla, Trnovszky István, Weiszmann Imre 3-3 K., Komáromy Sámuel, Kürthy Sándor, Létay Menyhért, Mocsáry György, Mlinkó Bertalan, Nagy Gáspár, Thury Gergely 2-2 K., Golstein Adolf 1 K 50 fill., ifj. Hajdú József, Klinszky Gyula, Ludá- nyi János, Pintér József, Rainprecht Ödön, Szamkó József, Szilágyi Jenő, Sziver Lajos, Thury Zoltán és Weiszmann Ignác és N. N1-1K, Makray Kálmán és Szakács Bálint 50-50 fill., Major István 40 fill és Soltész György 20 fillért, melyért fogadják ezúton a Tiszafüredi Torna Club köszönetét.” 30 fő esetében nyugtázták a felülfizetést, összesen 61 korona 10 fillér bevétellel. Ha ehhez hozzászámítjuk a feltételezett 1 Korona 50 fillérrel becsült belépődíjat, illetve a családtagok számát, akkor úgy gondoljuk az összbevétel 100 Korona körül lehetett, amely elmaradt a remélt bevételtől. Ez tükröződik a következő híradásban is, amely az éves költségvetéssel lehetett kapcsolatos. Itt azt írják, hogy „könnyű volt a számadás.”25 „Folyó hó 15-én tartotta évi rendes közgyűlését a T.T.C. Számot adott a múlt évről és megbeszélte terveit a jövőről. Könnyű volt számadása, de azért nem eredmény nélkül való s a jövőben szép tervek megvalósulását tűzte ki céljául. Elhatározta, hogy a tavasz eljöttével több nagyobb szabású footballmérkőzést fog rendezni, és hogy egyéb sport ágak művelését is megkezdi. Egyelőre a diszkoszdobást, gerelyvetést, súlydobást, ugrást és futást vette fel programjába és a szükséges sporteszközök és egy footballcsapat teljes felszerelésének megrendelését határozta el.” Amint látjuk, a kezdeti nehézségek nem szegték kedvét a futball tiszafüredi híveinek. Amint eljött a tavasz, újra pályára léptek a fiatalok, de immár idegenből hívott csapatokkal mérkőztek meg. Az első összecsapást húsvét másodnapján, 1914. április 11-én, hétfőn, du. 4 órakor a vásártéri pályán rendezték meg, ahol a Tiszafüredi Torna Club football csapata és az Egri Football Club mérte össze erejét. A mérkőzést a város szülötte, Weisz Jenő, a francia football szövetség hivatalos bírája vezette. A TTC 1:0 arányú, igen szép győzelmet aratott az Egri Football Club fölött. Ezzel múlt évi legyőzetéséért ugyanolyan arányban vett „revanchot.”26 Tiszafüred az alábbi összeállításban lépett a pályára: 25 Tiszafüredi Újság, 1914. február 19.2. 26 Tiszafüredi Újság 1914. április 16.3-4. 541