Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Havassy Péter: A gyulai várostromok hadtörténelmi érdekességei
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY 2008 májusában az azóta már megszüntetett Corvin János Múzeum tulajdonába került egy újonnan felfedezett, az 1566. évi török ostrommal kapcsolatos forrás, továbbá ugyanekkor teljesen új megközelítésbe került, s új szakmai értelmezést kapott a már eddig is ismert két XVII. századi miniatúra. Mindezek az ostrom alapvető megítélésén nem változtattak. Az első forrás tulajdonképpen egy összetett dokumentum, mely a XVIII. században, hitelesítő pecsétje szerint egy példányban készült a III. Szelim szultán által 1798-ban Isztambulban alapított Szárazföldi Mérnöki Iroda könyvtárában. Az ábrázolás java része egy európai műhelyben előállított veduta (vár- és városmetszet), mely nagy hegyek között, idealisztikusán ábrázolja Gyulát. A metszet döntő része Kánuni Szultán Szulejmán díszesen megfestett aranyozott tugrája (díszes kézjegy) alatti fárszi, arab és török nyelvű felirat: „Köszönet és háta Attahnak, hogy zengő vizeivel Gyulát nekünk adta 1566-ban." A lap alján: „ez a rajzos ábrázolat Báró Totth útmutatása szerint húzatott, ” aki a francia király követe is volt a krími tatár kán udvarában. A második és harmadik illusztráció hátterében található, eddig díszítésnek vélt motívumairól az előbb említett forrás elemzése során vettük észre, hogy tulajdonképpen fárszi (perzsa nyelvű) verseket tartalmaz. A miniatúrák a Dublini Nemzeti Könyvtárban találhatók, és most Soós Tamás szíves fordítói segítségével adjuk közre. A két miniatúra a török hadsereg fontos egységeit örökíti meg, így az első nyilván a vezérpasát a vers szerint a szekbánok (janicsár gyalogos csapategység) körében. Török gyalogosok Gyula vára alatt 1566-ban „Miként lett Güle vára az oszmánoké elmondom néktek: nyúlszívű népe, amint vesztét érezte feltárta kapuját, Pertev pasa tettével az oszmán ház arany lapjaira került, így lett az házaival népeivel a Padisahé, a szekbánok ellepték a várost és a várat, a fekete csuhás papok a végítélet napjaként emlegették, a világ végét jövendölték.” A másik miniatúra döntően a török lovasságot ábrázolja, szövege: „Becserkészi az oszmán had az ellen várát, falak, vizek, folyók immár nem állhatják útját, lovasok rohamozzák, janicsárok támadják, a gyenge lelkű hitetlenek, az egy igaz égi Urunk támogatásával, fejvesztetten menekülnek.” Az emlegetett Güle, más forrásokban Göle vára, maga Gyula, a Tó vára, a Víz vára, mely kifejezések nemcsak az előbbi irodalmi alkotásokban, hanem az adóösszeírásokban is előfordulnak. A fárszi versek tanúsága szerint így nevezték a gyulai várat egészen Perzsiáig, s a miniatúrákon található folyóvizek hangsúlyozása is ezt támasztja alá. Érdekes megfigyelni továbbá, hogy mindkét ábrázoláson a vár feltűnően világos színű, sőt fehér, s talán ez is alátámasztja Zrínyi Miklóst, aki fehér kőfalú (fehérre festett, meszelt téglafalú) gyulai várról beszél. A gyulai vár megszerzése egyben fontos török közigazgatási változást is hozott, mert az 1552-1553 táján megszervezett aradi szandzsákszékhelyt áthelyezik Gyulára, s Arad visszaminősül náhijévé, azaz megközelítően járásközponttá. A nagy kiterjedésű szandzsákhoz, mely a temesvári vilajet része volt, az 1567. évi lajstrom szerint négy város, 222 falu, egy monostor és több puszta tartozott, négy náhijébe: a gyulaiba, a zarándiba, az aradiba és a bihariba osztva. A gyulai szandzsák nem érintkezett közvetlenül a királyi Magyarországgal, azaz a Habsburg védelmi vonallal. Itt jegyezzük meg, hogy Gyulán, a szarvasi és a békési palánkban a lovasok száma jóval meghaladta a gyalogosokét, mely jelzi, hogy nem védelemre, hanem támadásra voltak berendezkedve. Amikor a törökök 1658-ban elfoglalják Borosjenőt, ráadásul 1660-ban Nagyváradot, akkor szűnik meg Gyula végvár jellege, mert közvetlenül nem érintkezik keresztény területekkel, s az első vonalból a hátországba kerül. „Várad elvesztésével immár mint az kertben kerített nyulak, olyak vagyunk” - írta találóan Rhédey László. A török a vár elvesztése után egészen Hunyadig, Dobokáig terjeszti ki a hódolt területek határait. Ráadásul a Habsburgok az 1664. évi vasvári békével elvesztették a Tiszántúlt, Erdély is jelentős hátrányokat szenvedett, ráadásul néhány várát még le is kellett bontani. A gyulai török uralom utolsó évtizedeiben egyre erősebbé vált a kuruc mozgalom, s 1677-től kezdve Thököly Imre vezetésével egyre nagyobb sikereket arattak a bujdosók Tiszántúlról kiinduló csapatai. Thököly csapatainak főhadiszállása egyre inkább Gyula lesz, innen indul 1687 telén Munkács felmentésére is. A keresztény seregek nagy sikerei, így Szeged, Lippa és 1692-ben Várad visszafoglalása miatt nagyon szorult a hurok az egyre inkább magányossá váló vár körül az elnéptelenedő vidéken, Thököly szavaival élve a „gyulai pusztán”. 1692 januárjában Auersperg tábornok megpróbálja „élből”, meglepetésszerűen elfoglalni a várat. Sikerül bejutniuk a városba, itt azonban fosztogatni kezdenek, mely elég időt ad a törököknek, hogy a várba 472
