Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Havassy Péter: A gyulai várostromok hadtörténelmi érdekességei
HAVASSY PÉTER: A GYULAI VÁROSTROMOK HADTÖRTÉNELMI ÉRDEKESSÉGEI Hohenzollern-Brandenburgi György őrgróf (1484-1543) Brandenburgi György szeptemberben 29-én, majd december 4-én írott levelében kitartásra buzdította őket, dicsérte helytállásukat, s közölte, hogy a várat nagybátyja, „Öreg” Zsigmond lengyel király védelme alá helyezte, aki biztosokat küld majd Gyula igazgatására, de ebből nem lett semmi. Közben Török Bálinthoz is küldtek követeket, akik közül az egyik, Móré Gáspár alvárnagy útközben meghalt, társa pedig egy szál ingben menekült meg Czibak katonái elől, akik november 11-én a gyulai szőlők és a komp közötti mezőn megállították Török Bálint felmentő csapatait. A szemtanú, Koncz olyan szemléletesen festi le az ezután következő eseményeket, hogy mi is inkább a krónikást idézzük: „...naprólnapra mindinkább fogyott az élelem és bor, úgyhogy a legénység (magyarok és csehek) zúgolódni kezdett, hogy már nincs mit enniük és inniuk, csak kenyeret és vizet. Néhányan el is haltak közülük, ami még jobban elbúsította őket; kezdtek már arról beszélni, hogy nincs menekvés, követet nem küldhetünk az ostromzár miatt, s különben is, ha küldenénk is azokhoz, ők volnának az elsők, kik átmennének Czibak emberei közé... Miután még többen elhajóztak, végre elhatároztuk, hogy értesítjük Fenségedet a végveszedelemről, vagy pedig békét kötünk. Követnek Orbán ajánlkozott, ...de egy lövéstől megsebesült. Erre a magyarok és csehek egyaránt követelték a fegyverszünetet, egyezkedni kezdtünk. Az egyezség pontjai a következők: 1. A foglyok mindkét részről szabadon eresztendők. 2. A várba küldenek két hordó bort, mely, ha elfogyott, ismét kettőt. Azonkívül meg kell engedni a katonáknak, hogy hármasával-négyesével a városba mehessenek enni és inni, és magukkal másokat is bevihessenek a várba. De kerülendő minden civakodás, mely a békét zavarná. 3. A váron semmit se erősítsenek, építsenek; a várárkot és a töltéseket hagyják érintetlenül. Egyáltalán maradjon minden úgy, amint béke idején szokás, s akkor a másik részről is hasonlóképpen fognak viselkedni. Ily föltételek alatt kötöttünk fegyverszünetet 75 napra.” A történeti kutatás igazolta a puskaműves beszámolóját, mert Sadobrics és vezető társai kilátástalannak ítélve a helyzetet - valljuk be, segítséget az ígérgetések ellenére senkitől sem várhattak -, Koncz ellenkezésének dacára valóban megegyeztek a püspökkel, hogy 75 napon belül feladják a várat, s ezt az őrgrófhoz írt, 1530. január 9-i levelük is tanúsítja. Ansbachba, Brandenburgi Györgyhöz Koncz ment követként, aki beszámolt a kialakult helyzetről, majd Budára utazott Brandenburgi György két megbízottjának kíséretében, ahol most itt nem részletezendő alkudozás kezdődött. Koncz végül is Czibakkal együtt indult Gyulára, s a várba érve előadta küldetését, majd kérte a katonákat, hogy még egy-két hónapig, amíg a lengyel királyhoz követeket küld, tartsanak ki. A várvédők majdnem felakasztották a puskaművest, amiben szerepet játszott szerinte, hogy Péter várnagy az utóbbi időben bőven osztogatta a bort. „Sohasem hallottam, hogy egy várat dőzsöléssel és pocsékolással mentettek volna meg” - írja keserűen Koncz, akinek másnap vissza kellett térnie Czibak táborába. Mindenesetre el kell mondanunk - Koncz talán elfogult szidalmazásának ellensúlyozásaként -, hogy januárban és februárban se Ferdinánd, se Török Bálint, se az az ismeretlen zászlósúr, akihez a várőrség fordul kétszáz lovassal való megerősítésükért, nem segít. Hiába írják, hogy nemcsak az őrgróf „kára leszen az háznak veszedelme, de mind az egész Magyarországnak.” A kilátástalan, értelmetlen ellenállást beszüntetve, március 16-án a várat minden hadifelszerelésével együtt átadták Czibak Imre püspöknek. Tény, hogy a Koncz és mások által árulónak kikiáltott Sadobrics a püspöktől egy jól jövedelmező gyulai oltárigazgatósággal együtt visszakapta a váradi kanonokságot, a másik várnagy, Simay Mátyás nemcsak elkobzott birtokait tudhatta ismét magáénak, hanem még Békés vármegye alispánja is lett, mindezek ellenére úgy gondoljuk, hogy a vár tisztségviselői és védői kitartottak addig, amíg ennek egyáltalán értelme volt. Az 1529. július 17. - 1530. március 16. között, tehát nyolc hónapig tartó ostrom a magyarországi belháború leghosszabb ütközetének számít, még akkor is, ha nem jellemezték véres összecsapások, sőt közel két és fél hónapos tűzszünet áll be a felek között. Szapolyai János király - Brandenburgi minden kérése ellenére - semmiképpen nem hagyhatott meg az általa ellenőrzött Tiszántúlon egy olyan ellenséges erősséget, mint Gyula. A nagy ostrom és a török kori vár Temesvár 1552. évi elvesztése után mindenki számára nyilvánvalónak tűnt, hogy a Tiszántúlon Gyula a következő célpont a törökök számára. A várat 1552-ben csere útján I. Ferdinánd király szerzi meg. Várad erdélyi kézre kerülésével a bécsi hadvezetés szemében a gyulai vár felértékelődik, megkezdődik átépítése, erősítése. A szultán a Gyula elleni támadást már 1566 márciusában elhatározta, mert 14-én azt írta a temesvári beglerbégnek, hogy a gyulai ostromnak eljött az ideje. Azonban a szultán nehezen dönt a másik vár ostromában, mert habozik Eger és Szigetvár között. Unokaöccsét, a második vezérnek kinevezett Pertev pasát előreküldi, kinek hadai július 2-án érik 469
