Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Havassy Péter: A gyulai várostromok hadtörténelmi érdekességei
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETTUDOMÁNY és javai roppant kárával urának állhatatosan segítségére volt.” Kétséges, hogy ez az ostrom még Dózsa hadainak első ittjártakor zajlott le, mint ezt Márki Sándor, a jeles történész, a parasztháború első igazán komoly monográfusa gondolta. A fősereg mozgását szinte napról-napra követni tudjuk, s ebbe a nagyon is szoros időrendbe semmiképpen nem fér bele a gyulai vár többnapos ostroma, de ezen túl a környéket meglehetősen jól ismerő, s az eseményeket többé-kevésbé hitelesen elmondó Szerémi sem tud arról, hogy Dózsa áthaladtában megtámadta volna a várat. Az ostromra minden bizonnyal csak a most ideért, lényegesen kisebb seregrész vállalkozott. A körülbelül egy hétig tartó ostrom azonban meghiúsult a várba menekülő nemesség és polgárság, valamint nyilván a kisszámú hivatásos várkatona sikeres ellenállása, továbbá a támadók erejének csekélysége miatt. Közrejátszott az a tényező is, hogy a hadnak tovább kellett vonulnia a Tisza felé, s mint azt a parasztháborúval legutóbb foglalkozó történészek megfogalmazzák: „június 14-e körül ugyanis nagyobb keresztes had lépi át az Alföld legnagyobb folyóját, s indul északnyugat felé. A fősereg működési területe felől jöttek, s annak Gyula alatti szárnya feltűnően közel járt a Tiszavarsánynál jelzett átkelési ponthoz. Úgy véljük, a két hadoszlop azonos lehetett: a vár ostromát félbehagyva, az említett paraszthad indult visszafelé ugyanazon az útvonalon, amelyen nem sokkal előbb György vezérrel idáig érkezett.” A gyulai sikertelen várostrom a parasztháború hadműveleteinek további menetét hathatósan nem befolyásolta, mert a vélhetően kisszámú védősereg nem igazán zavarhatta kitöréseivel a kereszteseket. Mohács után Az 1525. évi rákosi országgyűlés után ötven lovast fogadtak fel, holott az uradalomnak a törvények szerint százat kellett volna kiállítania, sőt 1526 nyarán a királyi táborba csak 44 vitéz indult el Susalics (Horváth) István alvárnagy és Serjényi László vezetésével. Bár a készleteit gondosan ösz- szepakolták, az őrgróf nem érkezett meg. Szeptember 8-án visszatért a vert sereg maradéka, s a mohácsi csatavesztés szörnyű hírére a várnagyok ötven napig fokozottan őrizték a várat, de támadásra ekkor még nem került sor. Gyula környékén mindenki Szapolyai János uralkodását várta, s az 1526. november 10-én megtartott fehérvári király választó gyűlésen - az őrgróf nevében - a gyulai alvárnagy, minden bizonnyal Ölyvedi Veres Gáspár vett részt lovasai élén. Tehát a vár tisztikara is ekkor még János király oldalán állt, aki Békés vármegye főispánjának - a nemesség nagy megnyugvásra - Ábránfi Pétert nevezte ki. Ekkor azonban újabb veszedelem támadt. Szapolyai János a török elől menekülő szerbeket (rácokat) szerette volna letelepíteni Bács vármegye területén, azonban a fegyverforgatásban is jártas, közel tízezres nagyságúra duzzadt tömeget egy bizonyos Cserni Jován (Fekete Iván) tulajdonképpen hadsereggé szervezte, s raboltak, fosztogattak a vidéken. Elfoglalták Szabadkát és Szegedet, sőt Jován kikiálttatta magát szerb cárnak, aki ellen János király keresztes hadjáratot szervezett, s gyülekezőhelyül Gyulát jelölte ki, ahová papjaik vezetésével nagy számban érkeztek a felkelő jobbágyok. A gyakorlatlan sereg vezére, Perényi Péter erdélyi vajda 1527. március 17-én érkezik a várhoz, s az uradalom katonái közül 16 kiváló lovas is csatlakozik a hadhoz. Jován március végén átáll Ferdinánd király oldalára, s április elején a Maroson átkelő, a vajda által vezetett csapatokat Fellak közelében megveri. A vereség után új népfelkelést szerveztek, melynek vezére a későbbi gyulai várúr, a korszak kiváló hadvezére, Czibak Imre váradi püspök lett, aki május végén hozzálátott a kiképzéshez. A gyulai őrség két pattantyúst és puskaport küld a felkelőknek, akik 1527. július 25-én Czibak fővezér és Perényi vajda vezetésével a Szeged közelében lezajló sződfalvi csatában megverik Jován seregét. A menekülő vezér Szegeden fosztogatásba kezd, miközben egy polgár ágyékon lövi. Török Bálint a sebesült Jovánt rejtekhelyén, a tornyosi pusztán lefejeztette, seregének megmaradó része a törökök közé menekült. Bár Brandenburgi György is Czibakot támogatja, mert Jován nem kíméli a gyulai uradalom településeit sem, de májusban már óvintézkedéseket tesz a vár védelmére, annak hírére, hogy János király ostromra készül. Gyula tehát készülődött a támadásra, zsoldosok cirkáltak a vár körül éjszaka is. Új gyalogosokat fogadtak, bort vettek, melyből el is fogyott nyolc hordóval - ennyi haszna a készülődésnek máris volt -, ökröket füstöltek fel. Az ostrom ugyan elmaradt, de augusztus végén megjött az őrgróftól az egyértelmű parancs, hogy minden igyekezetükkel Ferdinánd ügyét támogassák (hasonló volt a helyzet Vajdahunyadon is), melynek lényege, hogy ezzel az átállással egy János király ellenes tömb jött létre, Báthory nádor és Losonci Antal váraival együtt: az előbb említett kettőn kívül Világos, Borosjenő, Pankota, Dézna. A vár Czibak Imre püspök ostromgyűrűjében Nyilvánvaló volt, hogy János király ebből a fojtásból szabadulni kíván, s ennek első lépéseként 1529-ben Czibak püspöknek feltételül szabja, ha elfoglalja az őrgróftól, akkor neki adományozza a gyulai várat. Czibak csapatai július 17-én, Szent Elek napján, a gyulai vásár éjjelén körülfogták a várost és a várat. A polgárok a várnagyok felszólításával pontosan ellenkezőleg cselekedtek, azaz maguk nyitottak kaput, étellel-itallal látták el a katonákat, sőt még az ostromművek kiépítésében is segédkeztek. A püspök emberei még aznap elfoglalták és felégették a huszárvárat, majd három nap múlva egy mérföldnyire a vár felett eltérítették a Körös vizét. Czibak szerette volna szépszerével megkapni a várat, mivel azt már egyértelműen a magáénak tekintette, ezért a várbélieknek 900 forint zsoldot, Sadobrics Péter várnagynak az elvett váradi kanonokság visz- szaadását, Orbán tűzmesternek pedig 300 forintot ígért. A vár őrsége meglehetősen csekély volt, mindössze 37 cseh és 15 magyar katonából, valamint néhány gyulai polgárból állt, de viszonylag nagy tűzerővel rendelkeztek. Úgy látszik, a felajánlott kanonokság hathatott Sadobricsra, mert az ostrom első napjaiban nyitva hagyta a kaput, s néhány őrrel a városba vonult. Szerencsénkre megmaradt egy szemtanú beszámolója az ostromról, Koncz (Kontz) puskaművesé, aki a vélhető árulásról így ír: „Mindannyian roppant haragra gerjedtünk Péter pap ellen, ki ezt az áruló csínyt elkövette, s miután jól lehordtuk, a kulcsokat elvettük tőle. Megérdemelné, hogy a falakról letaszítsuk, mondták a többiek, és a kulcsokat nekem adták át megőrzés végett.” Péter várnagynak hosszas könyörgés után visszaadták a kulcsokat, de a bizalom nem állt helyre, a puskaműves továbbra sem szívlelhette, mert azt mondta neki: „...legjobb volna, ha kitakarodnék a várból egész népségével együtt, úgysem csinálnak egyebet, mint fogyasztják az eleséget. ” Az pedig rendesen fogyott, mert az egész „ostrom” abból állt, hogy a várat körbezárták, az élelmiszerek bevitelét megakadályozták (a készletek mennyiségéről a gyulai polgároktól értesültek), s a falakon vigyázatlanul mutatkozókat lelőtték. Czibak teljesen egyértelműen kivárásra játszott. 468
