Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)

Történettudomány - Kertész Róbert–Korpás Zoltán: A szolnoki végvár felépítése 1550–1552-ben és Bernardo Villela de Aldana ide kapcsolódó levelei

KERTÉSZ RÓBERT-KORPÁS ZOLTÁN: A SZOLNOKI VÉGVÁR FELÉPÍTÉSE 1550-1552-BEN ÉS BERNARDO VILLELA DE ALDANA IDE KAPCSOLÓDÓ LEVELEI

A legtöbb embert foglalkoztató periódus csupán az első szakasz kezdeti három hetére korlátozódott: 1550 kora őszére, szeptember közepétől október elejéig. A várépítésben közreműködők száma nem sokkal később azonban drasztikusan lecsökkent, előbb kevesebb mint a felére esett vissza, majd november 9-én már nem érte el az eredetinek a harmadát sem. Nagyon valószínű, hogy 1550 végén, a második periódus első hónapjaiban krónikus munkaerőhiány léphetett fel, aminek következtében az erődítések kivitelezése lelassult, és veszélybe került a belátható időn belüli befejezés. Feltehetően emiatt kényszerültek arra, hogy 1550 decemberében a jobbágyokat már fizetéssel ösztönözzék a munkavállalásra, hiszen az előírt ingyenmunka erre már nem volt elegendő.325 A Teichtknechtek minden bizonnyal Aldanával együtt érkezhettek meg Egerből, a második hullámban idevezényelt haderővel együtt. Az Expedíción 500 „utászt” említ,326 de don Bernardo november 9-ei levelének előbb hivatkozott részlete már csak 160 csehről tud.327 Kontrolladatok hiányában sok még a bizonytalanság. így nem állapítható meg egyértelműen, hogy az „utászok” 500 fős létszámadata megfelel-e a valóságnak. Amennyiben igen, akkor felmerül az is, hogy teljes mértékben ők alkották-e magát a Teichtknecht alakulatot. Mindenesetre, ha mindkettő helytállónak bizonyulna, akkor levonható az a konzekvencia, hogy az első időszak elején a katonaság aránya két és félszerese lehetett a civilekének (500 „utász”+200 jobbágy=700), ami november 9-ére számottevő csökkenést szenvedett (160 Teichtknecht+50 jobbágy=210), miközben a korábbi arányok lényegében csak kisebb mértékben változnak.328 329 Ez pedig egyrészt szöges ellentétben áll azzal a Szegő Pál által körvonalazott általános trenddel, hogy „A várépítésnél legnagyobb számban mindig a jobbágyok dolgoztak,’w másrészt Szakály Ferenc alábbi, Szolnokra vonatkozó megállapításával: „tudjuk, hogy a váron olasz kőfaragó munkások és cseh mesterek mellett a környékbeli parasztság tömegei dolgoztak igás vagy gyalog napszámosként. ”330 A valóság - egyes időszakokban legalábbis - ennek az ellenkezője volt, ugyanis éppen a királyi haderő részvétele lehetett abszolút domináns. Ők ráadásul akár váltásban is dolgozhattak a környéket biztosító hadakból.

Az 1551. augusztus 1-jétől több mint egy esztendeig tartó harmadik, befejező szakaszban úgy tűnik, hogy az 1550. szeptember közepeihez egészen hasonló folyamat rekonstruálható. A kezdeti időintervallum dinamikusnak mondható: a tiszántúli megyék mozgósított és ide irányított jobbágysága mellett azonban ekkor már csak a várőrség állt rendelkezésre, valamint a 200 fős Teichtknecht alakulat,331 akik katonák és szakképzett építőmunkások is voltak egyben. November elejére a civilek száma erősen megfogyatkozhatott, majd feltehetően nullára vagy ahhoz nagyon közelire redukálódott, ami egyet jelentett azzal, hogy az építkezés folytatása szinte kizárólag a helyőrségre és a Teichtknechtekre hárult. Ez

325 KERTÉSZ Róbert 2010.

326 SZAKÁLY Ferenc-SCHOLZ László 1986.115.

327 KORPÁS Zoltán 1999.102.

328 KERTÉSZ Róbert 2010.

329 SZEGŐ Pál 1911.117. Szántó Imre ugyancsak amellett érvelt, hogy „Az ingyenmunka jelentősége éppen Szolnok és Eger sikeres megerősítése során nőtt meg országos viszonylatban is.” Lásd: SZÁNTÓ Imre 1985.165.

330 SZAKÁLY Ferenc-SCHOLZ László 1986.38.

331 ÖStA KA AFA 1550/12/2. A Teichtknechtek mellett a szolnoki őrséget 300

magyar gyalog, 200 magyar lovas és 50 spanyol gyalog alkotta. A lista azonban nem teljes, ugyanis az időközben újonnan felfogadott katonaságot még

nem tüntették fel.

már csak azért sem meglepő, mert az addigi gyakorlatnak megfelelően, a várkaptányok figyelmét az 1551. augusztus 1-jén kelt - fentebb már hivatkozott - királyi utasításban külön felhívták az alábbiakra: „Akarjuk, hogy a katonákat, lovasokat úgy, mint a gyalogosokat, akik szolgálatunkra a várba befogadtatnak és elhelyeztetnek, a kapitányok úgy képezzék, hogy ne csak a fegyverfogást értsék, hanem a várerődítéssel járó dolgokra is készek és alkalmasak legyenek s azoktól semmi szín alatt ne vonakodjanak.”332 A munkálatok jellegét és volumenét ugyanakkor jelzi, hogy az irányítást közvetlenül nem a várkapitány vagy (mint korábban olvashattuk) az élésmester látta el, hanem hivatásos várépítészek, Felice da Pisa, majd Bernardo Gaballio.333 Az előttük tornyosuló feladatok nagyságrendjére világít rá Fráter György uralkodóhoz írt, 1551. augusztus 10-ei levelének következő mondata is, amelyből az erősség nyilvánvaló befeje- zetlenségére következtethetünk: „Csudálkozik, hogy Castaldo generalis Egerből jövet334 látta a várat s még se tett annak hiányairól jelentést."333

Szakemberek

A szakmunkát végző mesterembereknek Szegő Pál kutatásai szerint „majdnem kivétel nélkül fizetni kellett,”336 Belőlük Szolnokon már a beruházás elején komoly hiány mutatkozott, ám az egri vár kézművesek biztosításával is segítette a várépítést. Áldana az 1550. szeptember 30-ai levélben megemlíti, hogy Salm főhadparancsnok - egyebek mellett - azzal a feladattal tért vissza Egerbe, hogy „ácsokat is hozzon, mert most nagy hiányt szenvednek benne, mivel a Zagyva folyó torkolatánál gátat építenek, hogy a vízszintet megemeljék és a vár körül felduzzasszák. Jelenleg annyira alacsony a víz, hogy csak egy ember magas és mintegy két arkabúz lövésnyi széles. Feljebb a lovak át tudnak kelni a folyón, de a folyó alja nagyon iszapos, viszont ha a gát elkészül és a Tisza vizét bevezetjük, amit Isten segedelmével e héten elvégezhetünk, akkor a vízszint olyan magas lesz, ahogy mi szeretnénk.”337 Don Bernardo jól érzékelte a veszélyt, mert a Tisza és annak hatására a Zagyva vízhozama is - napjainkhoz hasonlóan - meglehetősen ingadozó. Az utóbbi évtizedekben mindkét fo- lyónál többször találunk arra példát - különösen a nyár második felében, illetőleg kora ősszel -, hogy a vízszint rendkívül alacsonyra esik, a Zagyva

332 MNL OL E136.6. t. föl. 53-59.; SZEDERKÉNYI Nándor 1890.466.; ILLÉSSY János 1893.659.

333 KERTÉSZ Róbert 2010.

334 Ascanio Centorio ugyancsak úgy tudta, hogy Áldana 1551 májusában 50 spanyolt hagyott Szolnokon, amikor ezen a településen keresztül Erdélybe tartott (BELITZKY János 1969.139.). Mindezek figyelembevételével úgy tűnik, hogy a Szántó Imre (1985. 52.) által korábban megállapított útvonaltól eltérően Gianbattista Castaldo főhadparancsnok Egerből indulva nem Tokajt, hanem éppen Szolnokot érintve, Debrecenen, majd a Meszes-hegységen át jutott el Kolozsvárra a mintegy 10.000 fős királyi haddal (KERTÉSZ Róbert 2010.). A kérdés azonban nem tekinthető lezártnak. Elgondolkodtató ugyanis, hogy a Castaldo vezette sereg Erdélybe vonulásának megkezdése előtt nem sokkal, 1551. május 4-én kelt levelében Áldana azt írta, hogy az általa Egerből a Tiszán átküldött több mint 300 lovas Csegénél és Poroszlónál hagyta maga mögött a szőke folyót (KORPÁS Zoltán 1999.107.). A részletek vonatkozásában a források hallgatnak. Lásd: CENTORIO, Ascanio 1566.; FORGÁCH Ferenc 1982.17.; SZAKÁLY Ferenc-SCHOLZ László 1986.134.; BETHLEN Farkas 2002.135.; ISTVÁNFFY Miklós 2003.144-145.

335 XIX. század végi regeszta: ILLÉSSY János 1893.662.

336 SZEGŐ Pál 1911.118.

337 KORPÁS Zoltán 1999. 95.

407