Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Néprajz - Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában
BENEDEK CSABA: TÁRGYAINK UTÓÉLETE - RÉGI ÉS MODERN ANYAGOK ÚJRAHASZNOSÍTÁSA NAPJAINK TÁRSADALMÁBAN addig hányják ide-oda, míg a szú belekap, s ha már nagyon átfurkálja, akkor aztán tűzre vetődik.” (Kiss L 1981. a: 90f6 Szinte nincs olyan falusi kert, udvar, tornác, ahol meg ne lelnénk egy fa munkaeszközt, tárolóedényt, melyet virágtartónak vagy vázának használnak. Dézsából, hordóból, teknőből, vékából, vödörből, fűszertartóból, esetleg szekérből kialakítva mindenhol láthatunk ilyet, gyakorlatilag olyan falut nehéz mutatni, ahol ezeket nem vesszük észre azonnal. Minden esetben a házból ezek a tornácra, udvarra vagy utcára kerülnek ki, s vagy arról tanúskodnak, hogy a ház gazdája már nem foglalkozik azzal a tevékenységgel, melyre ezek alkalmasak voltak (háziállat tartása), megint más esetekben a műanyagok, fémek vették át ezen eszközök helyét (növénytermesztés, borászat). Az új anyagok ilyen feltűnése a célszerűség s használhatóság szempontjait érvényesíti. A régi hordót nehezebb tisztán tartani, mint műanyag s fém társait, a mezőgazdaság pedig mindkét ágazatában gépesedett. A fa városi háztartásokban is gyakori a bútorok s használati tárgyak közt. Sok esetben éppen az idegenek látják a legjobban, hogy az arányokat és formákat érdemes megtartani, vagy mely tárgyi emlékeket érdemes megőrizni, s ezek begyűjtésével számos használati eszközét mentik át a paraszttársadalomnak.26 27 28 Lestyán Csilla a bútorok funkcióváltásával találkozott: Tisztaszobai szekrény hátsó szobába megy és egyszerűbb ruhát tartanak benne. Kanapé az udvarra, nyáríkonyhába vagy a fásszínbe került, tulipános láda lisztesládává degradálódott, gabonatartó ládává vált, vagy használt ruhát tartanak benne a hátsó szobában.26 Én is láttam hasonló eseteket, ahol a tulipános ládából tűzifa tárolására szolgáló láda lett, míg más esetben szobadísszé lépett elő. Rovarrágta ágy oldaldeszkáiból, szekrény ajtajából betonozáskor zsaluanyag vált. A legtöbb régi fatárggyal azonban díszfunkcióban találkozunk. Olykor ezek szép kiegészítői a lakásoknak, olykor pedig elrettentő mementói egy letűnt világnak. Az idegenek lakásainak falára aggatott régi mezőgazdasági eszközök kifejezői a „falusi hagyományok” iránti vonzalomnak, ezért konzerválva kiakasztják a fa gereblét, szénahányó villát, gerebent a ház vagy istálló, csűr falára. Extrém esetben még „műalkotásokat” is lencsevégre kaphatunk.29 A Tiszazugban arra láthattunk példát, hogy egy szekér oldala sárga-kék színre mázolva híd kapaszkodójaként élte utóéletét. A hulladék faanyag úgyszólván minden háztartásban megtalálható. Ebből készül a falba tipli, apróbb szerszámoknak nyél, polc. A gazda ezeket számon tartja, helyezgeti, hogy kellő időben felhasználhassa. Kisebb munkák alkalmával alkalmi munkaeszközként egy fadoboz szolgált szög beverésére. Épületek új funkcióba helyezésére adhat okot a falusi vendéglátás is. Torockón emiatt egy csűrből lakószoba és társalgó keletkezett. Amikor utolsó felhasználási területén is tönkremegy a fa, s már semmire sem használható, rendszerint feltüzelik. A kerámia legtöbb épületben ma is megtalálható, de a falusi háztartásoknak is alapvető felszerelési tárgya volt. Beszerzésük egykor főként a vásárokban történt fazekasoktól, tálasoktól, gerencsérektől, ma elsősorban boltban, bevásárlóközpontban vásárolják meg ezeket. A hagyományos közösségekben a megrepedt edényeket drótossal javították meg, de az összetört edényeket sem hajították ki, eltették a padlásra, s később az újonnan készült kemencébe építették be, hogy az jobban tartsa a hőt. A régi kannák, korsók, bokályok ma inkább virágtartóként vagy lakás- és 26 GAZDA Klára 2008.150. 27 BENEDEK Csaba 2005.284. 28 LÉSTYÁN Csilla 2006.112. 29 Ezek nagyrészt a paraszti munkavégzés tárgyi anyagának összehordását, s tematikátlan halmazba pakolását jelentik. szobadíszként élik mindennapjaikat. Olykor útmenti keresztekre is tesznek vázát, de legtöbb helyen, főként Erdélyben a Székelyföldön nem lehet olyan falut találni, ahol a villanypóznák tetején található kerámia szigetelő valamilyen formában elő ne fordulna a házak körül. „Ezt a szigetelőt, ezt használják így kapu teteire, de aztán nem nagy dísz, csak általában azért van, hogy az esső ne essen belé a csőbe, ne rozsdásodjon. Hát aztán valamikor villanyszerelők sikkasztották. Egy liter borér adtak kettőt. ” (S.F. Zetelaka, egykori Udvarhely megye). Legtöbb esetben a villanyszerelők csak elhajították a régit, így az emberek összeszedték azokat. Fel- sőgödön ablaktámaszként alkalmazták, de dokumentáltam nehezékként gémeskút végén is. A megrongálódott edényeket ma ritkán hasznosítják újra, többnyire utolsó útjuk a szemeteskukába vezet. A vesszőből készített tárgyak élettartama rövid, ezért ritkábban láthatóak sok ideig egy-egy szerepkörben. Számos helyen az emberek maguk is elő tudták állítani az ilyen tárolóedényeket (Tiszazug, Hór-völgye), ameny- nyiben mégsem, piacon, vásárban cserélték, vagy pénzért vették meg.30 Ma többnyire boltban, bevásárlóközpontban, vásárokban lehet hozzájutni. A teherhordásra használt hátyit és kosarat dokumentáltam virágtartóként, egy esetben pedig kerekekkel felszerelve idős asszony fahordását könnyítette meg kiskocsiként. A cirokseprűt felöltöztetve és arccal ellátva kirakatbabaként hasznosították, melynek elsősorban anyagi okai voltak (a kirakatbaba lényegesen többe kerül egy seprűnél). Azonos időben a seprű számos célt szolgálhat, állatok fegyelmezésére (,Mici, ezzel fogsz kapni, ha még egyszer kiásod a virágot!” BCS), behajtására is használták, de a pókhálót is ezzel szokták leszedni a mennyezetről, illetve magas helyekről. Mikor minden szerepkörből kikopnak a vesszőből készült eszközök, rendszerint eltüzelik őket. A vászon, textil, bőr és egyéb anyagokat, valamint a ruhaneműket a paraszti gazdaságok kezdetben főként maguk állították elő, majd mindinkább vásárlás útján szerezték be. Ma már jóformán mindenki gyárilag előállított ruhát hord, s boltban, bevásárlóközpontban, kiárusításon szerzi be azokat. A ruhaneműk másodlagos hasznosításának leggyakoribb formája napjainkban, hogy munkásruhává süllyednek. Az elhasznált cipő, zokni, nadrág, póló, pulóver, kabát legtöbb esetben így végzi. Más esetben szegényeknek, külhoni magyaroknak juttatják el a még használható- akat. A ruhadarabok vagy darabjaik első szerepükből kikerülve törlésre, tisztításra, nedvesség felitatására is szolgálhatnak. Olykor huzatos helyeken szigetelésre használják őket, ajtók küszöbére fektetik. Kimaradt anyagokból az ablakok közé varrnak szivacs felhasználásával a hideg távoltartására szolgáló alkalmatosságokat. A szolnoki múzeum néprajzi állandó kiállításában látható jász subáját Szabó László egy kutyaólból szedte ki, ahol a kutya almát képezte. A meleg ruhák utóélete egyébként rendszerint ez, valamilyen ülőalkalmatosságra (pincében székre, kocsiban, szekéren ülésre) terítik, hideg, felfázás ellen melegítő eszköznek, takarónak használják el őket. Amennyiben állapota már végleg leromlik, használhatatlanná válik, akkor állatok (kutya, macska) fekhelye lesz belőle. Ezzel teszik puhává, az állat számára kényelmessé, meleggé a vackot. Pulóver kitömésével kutyafekhely készült Felsőgödön a szobában, egy széki kozsók (kisbunda) elrongyolódása után pedig a kutyaól melegen tartását biztosította. Törött végtag sínbe helyezése esetén gyakori jelenség, hogy a gipszet rossz, lyukas zoknival óvják a koszolódás ellen. Végleg levetett ruhából madárijesztőt csinálnak, de előszeretettel vágnak ki belőle foltot, és más textilek javítására használják. Készülhet belőle 30 BATHÓ Edit-MAGYARI Márta 1987. 219. 349
