Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Néprajz - Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában
Benedek Csaba Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában Korunk embere számtalan esetben találkozik olyan tárgyakkal, melyek eredeti funkciójukat sem képesek maradéktalanul betölteni. Szinte mindannyian ismerünk olyan teáskannát, melynek orrán-száján jön a folyadék, s képtelenség beletalálni vele egy bögrébe, csuporba. Hogyan lehetséges ez, ha már több száz vagy ezer évvel ezelőtt is tudtak tökéletes formájú edényt készíteni a fazekasok? Az ilyen semmirevaló, hitvány eszközök mellett örömmel vesszük észre, ha egy-egy tárgy tökéletesen ellátja feladatát, megkönnyíti a munkavégzést, vagy netalántán több funkció ellátására is kiválóan alkalmas. Jómagam tapasztaltam a felsőgödi református templomkert tereprendezésekor, mennyiféle szerszám használatos egyetlen faluban a különböző házaknál. Némelyik formája kifejezetten megkönnyíti a munkát, míg másokkal gyötrelem a kívánt feladat elvégzése. Hasonló csoportos munkavégzési alkalmakkor (kalákába, segítségbe menvén) tapasztalhatjuk, hogy gyengébb fizikai képességekkel rendelkező emberek jobban haladnak erősebb társaiknál, ha alapvetően jobb szerszámmal rendelkeznek. Az ember ember voltának kétségtelen bizonyítéka a tárgy eszközként való használata, s a tárgyak változásának, differenciálódásának története tulajdonképpen maga a civilizáció története.1 így ha a jelenkor társadalmának eszközkészletét vizsgáljuk, óhatatlanul találkozunk a régi anyagok, formák és tárgyak mellett számos újjal is. Amikor tárgyi kultúráról, s múzeumaink gazdag gyűjteményi anyagáról beszélünk, óhatatlanul felmerül a kérdés, ezek kutatása milyen ismeretekkel járul hozzá eddigi tapasztalataink bővüléséhez. Mivel a hagyományos társadalmakban hulladék úgyszólván nem keletkezett, modern ipari világunk azonban ontja a legkülönfélébb termékeket, a szemétkérdés megkerülhetetlen problémaként tornyosul elénk. A hulladékanyagok újrahasznosítása jelen korunk mindennapos gondja, mely kutatását számos tudományág felvállalta. A néprajztudomány ezekhez az eredményekhez úgy tudja a maga részét hozzátenni, ha megvizsgálja, a népi kultúrában hogyan viszonyultak ehhez a kérdéshez, s ma mi maradt meg ebből a tárgykultúrából és szemléletből. A hagyományos népi kultúra hulladékhoz való viszonyát vizsgálva úgyszólván alapigazságnak tekinthető, hogy a pazarlás nem jellemző rá. Gazda Klára Kiss Lajost idézi, aki költőien fejezi ki ezt a mindent felhasználó szemléletet: „A paraszti kultúrában, szemben a mai fogyasztói társadalmak szokásaival, az elkopott munkaeszközöket, hétköznapi tárgyakat nem dobták el, azon az elven, hogy „Szép asszonyt magáért, rossz kocsit vasáért pártolják.” (Kiss L. 1981b: 96). Alkalmas anyagukból, sajátkezű leg, saját testükre vagyis igényeikre szabott újabb eszközöket készítettek, így például a 20. század elején Hódmezővásárhelyen „A kanál, mikor az asztalról lekerül, teknővakaró, mészszedő lesz, szappanfőzéskor szappanmerő, tálasoknál festékkavaró, bizonyos jeles napokon ólomöntésre használják, aztán készítenek belőle csizmatisztítót, pipaszurkálót, kapatisztítót, tokmányakasztót. [...] A csizmából készít a szegény ember férfipapucsot, úgy vágja le a csizmafejet a torkánál, a szárából fésűtartót, bocskort, légycsapót, hámtáskát, ostortartót, ékestarisznyát, bicskatartót, 1 VEREBÉLYI Kincső 2008.53. acélkovatartót, szöges táskát, kalapácsos tarisznyát, bőrtarisznyát, karikás ostorra sallangot, kaszához való bőrt, hasit belőle ostorszíjat, a talpából meg a leszállt ajtósarkára vág emelőkarikát. [...] A női ingből, éspedig az elejéből zsebkendőt csinálnak, hátuljából a kisgyermek fürösztésekor használt törlőt, mert a női ing puha. [...] Az elnyűtt kabát javarészét foltozásra használják, a nagyon rossz kabátot vetésre, varjúijesztőnek. Kis csirke alá is szokták teríteni, hogy fel ne fázzék, vagy kivetik kutyafekvésnek. Esős időben ráterítik a kalapra, sapkára, úgy védik vele az átázástól. Talpbélésnek használják lábbelibe. A kovácsmester is kabátdarabbal fogja a vasat. Vattás kabátból gyermeknek való paplant csináltatnak az asszonyok. A kotló alá rossz kabátban szokták a tojást rakni, hogy kaka- sos legyen a tojás...” (Kiss L. 1981b: 96). Kiss Lajos e viselkedésmódban nemcsak takarékosságot lát, hanem leleményességet, szokásszerűséget, és az eszköz egyéniséghez alakításának igényét is. Eszerint tehát a tárgyaknak is volt saját- és utóéletük.”2 Muzeológia és kutatás az utóbbi időben Néprajzi muzeológiánk az utóbbi időben jelentős figyelmet szentel a jelenleg még beszerezhető hagyományosnak tekintett néprajzi tárgyak3 mellett az újabb, divatosabb eszközök gyűjtésének, bemutatásának is.4 Mindez úgy tűnhet, hogy korábban nem volt jellemző a hazai múzeumi gyakorlatra, ez azonban nem így van. Korábban is gyűjtöttek és mutattak be új anyagokat, eszközöket, szerszámokat, eljárásokat a hazai gyakorlatban, ám megfelelő környezetbe helyezték azokat. A hétköznapi és ünnepi használati tárgyak mellett a másodlagos anyagok és eszközök gyűjtését már Fél Edit s Hofer Tamás is elkezdte, s felhívta a figyelmet ezek fontosságára: „Az erejük javában levő, főszerepükben szolgáló eszközök mellett megszereztünk olyan kopott, sérült, avult példányokat is, melyek már csupán kisegítő vagy alkalmi, másodlagos szerepekben szolgáltak vagy anyaggá süllyedtek, hogy alkatrészeiket idővel új feladatokra használják”.5 Szabó László és Szabó István még a 70-es években egy egész tanyai gazdaságot felgyűjtöttek s behoztak a szolnoki Damjanich János Múzeumba, majd kiállítás formájában be is mutatták a nagyközönségnek azt.6 Ebben a tanyai gazdaságban nem csupán hagyományosnak tekintett néprajzi tárgyak szerepeltek, hanem minden egyéb olyan eszköz is, mely a mindennapokhoz elengedhetetlen volt a család számára (így pl. a bili, műfogsor is). 2 GAZDA Klára 2008.148. 3 Néhány alapfogalom a mai napig tisztázatlan tudományunkban, lásd Ratkó Lujza: Ezredvégi gondolatok a néprajztudomány értékfogalmáról c. cikkét. Én hagyományosnak tekintett néprajzi tárgyon azokat az eszközöket értem, melyek használatát közösségi ellenőrzés kíséri. 4 MA-DOK füzetek, „Műanyag” kiállítás, „Az örökéletű farmer” kiállítás 5 FÉL Edit-HOFER Tamás 1964.10. 6 Atúrkevei Dani Szabó gazdaságról van szó. SZABÓ László 1971.117-132. 345
