Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)

Néprajz - Kókai Magdolna: Az emberélet fordulóihoz fűződő hiedelmek a Jászságban (születés, házasság, halál)

KÓKAI MAGDOLNA: AZ EMBERÉLET FORDULÓIHOZ FŰZŐDŐ HIEDELMEK A JÁSZSÁGBAN (SZÜLETÉS, HÁZASSÁG, HALÁL)

A halott mellé helyezett tárgyak

Régmúltra nyúlik vissza az a XX. században is élő gyakorlat, miszerint a halott mellé különböző tárgyakat helyeztek. E hit alapja, hogy az elhunytnak a túlvilágon is szüksége lehet néhány használati tárgyra. Selmeczi László régészeti kutatásai rávilágítanak, hogy a jászok halálukba is magukkal vittek különböző amulettekből, talizmánokból és gyöngyökből álló nyakláncokat, melyek hitük szerint megvédték őket a másvilágon. A gyöngyök sárga, zöld, barna, fekete, ovális, henger, gömb, karika alakú üvegpasztából készültek, de voltak köztük bronzból, ólomból, csontból esztergáltak, piros korallgyöngyök, borostyánok, hegyikristályok és karneol is. Ez utóbbi a vérzéscsillapító hatásába vetett hit miatt került a nyakékbe. A gyöngyök mellett számos amulettet, talizmánt is felfűztek a nyakláncokra óvó-védő célzattal. Ilyenek voltak a nyúl lábszárközép csontja vagy ugrócsontja, halcsigolya csont és a kaurikagylók. E két utóbbinak könnyű szülést elősegítő, termékenyvarázsló szerepe lehetett. A kauricsigákat alkalmazták a szemmelverés, a betegségek, a balszerencse elhárítására is.66 A túlvilági életbe vetett hit része volt a talizmánok sírba helyezése mellett a földi léthez kapcsolódó használati tárgyak, mint pl. a munkaeszközök, fegyverek, gyerekjátékok halott mellé helyezése. A Magyarországra érkező jászok magukénak vallhatták azt a régi őszét képzetet, miszerint a halottak ugyanúgy élik napjaikat a túlvilágon, mint a földön, nemzetségekben, családjaikban. A hátramaradottak ezért könyörögtek jóindulatukért, áldozatokat mutattak be.67 68 Napjainkban, illetve a közelmúltban elsősorban a halottak kedves tárgyait teszik a koporsóba: zsebkendőt, imakönyvet, botot, pipát, olvasót, családi fotókat. Amennyiben az elhunyt által meghagyott tárgyról megfeledkeztek, a következő halottal utána küldték, vagy a hozzátartozója kivitte a temetőbe, és a sírba mélyen leásta. Mindezt a halott megnyugvása érdekében tették, hogy ne zargassa a hátramaradottakat. „Ha az olvasót elfelejtik a halott mellé tenni, akkor a következő halottal elküldik. Meg is mondják neki, hogy a másvilágon adja át. Az ilyen olvasót nem a halott kezére csavarják, hiszen nem neki szól, csak melléje teszik, a karjára.”®

A halott békés nyugalmát szolgálta az a régi, a jászok rokonainál, az oszé- teknél is meglévő szokás, miszerint a kiásott sír fenekén tüzet raktak, gonoszűző céllal. Erre utaló nyomokat talált Selmeczi László Jászfénysza- ru-kozmademjénszállási ásatása nyomán, de megőrizték e pogány kori szokás emlékét a néprajzi adatok is.69 A következő, Jászapátin gyűjtött adat a jászok vallási hovatartozásának egy sajátos megnyilvánulására vonatkozik. „Ha egy református ember itt halt meg, teszem azt legény vagy béres volt, nem hagyták eltemetni a katolikus temetőben. De még a határból sem engedték volna ki a testét. Ott temették el, ahol meghalt. Hogy engedték volna kivinni? Hiszen akkor elverte volna a határt a jég. El, még abban az esztendőben! 1900-ban Dósa Jánosnak volt egy dohányosa, Jászkisérre való református ember volt. Meghalt itt a tanyán, a gazdájánál. Ott temették el a mezőn, még a főszolgabíró sem adott ki engedélyt, hogy hazavigyék. Kocsis voltam később ennél a gazdánál, ott jártam kocsin ennek az embernek a sírján keresztül a gyepre. Kaszáltam is a sírját, már akkor le volt suppadva.”70

66 SELMECZI László 2012.51-52.

67 SELMECZI László 2012.71.

68 LUBY Margit gyűjtése - JMA: 930-06. Sóti Elekné közlése, Jászkisér 1957.

69 SELMECZI László 2012.103.; FEJES Erzsébet és SZENDI Julianna gyűjtése -JMA: 115-68.

70 LUBY Margit gyűjtése - JMA: 930-06. Csajka János közlése, Jászapáti

A halott lelkére vonatkozó hiedelmek

A temetést halotti tor követte, melyet a halottas háznál vagy a temetőben tartottak. Több tanulmány, korabeli forrás tanúskodik arról, hogy a tor illő megtartásának hagyománya a régmúltban gyökerezik. Számos XVIII. századi dokumentumban olvashatunk arról, hogy sok család erején felül fordított hatalmas összegeket arra, hogy hozzátartozóját méltóképpen elbúcsúztassa. E hagyományt Selmeczi László szerint a jászok magukkal hozták a kaukázusi Alániából. A ma is ott élő oszétok halottkultuszának is része volt ez a szokáselem, mely abban a hitben gyökerezik, hogy a halott lelke a halált követően bizonyos ideig még a földön van, ezért mindenre tud reagálni, s meg kell adni neki, ami őt illeti, mert különben árthat a hátramaradottaknak. Ilyen jogok illették meg a hajadon, illetve nőtlen fiatalokat, akiknek a toron ellakták a lakodalmát, melynek része volt a halottas tánc is. E pogány kori szokás még a XVIII. században is elevenen élt. Az elöljáróság ugyan nem nézte jó szemmel a féktelen mulatozásokat, és rendelkezésekben tiltotta, de nem sok sikerrel. A halott leány kiháza- sításának részeként - amint azt Selmeczi László régészeti kutatásai bizonyítják - a XIII. század végétől a sírba helyezték a pártát és a bronz- vagy ezüstveretes pártaöveket.71

Európa-szerte elterjedt hit volt, hogy a halott lelke nem távozik rögtön a túlvilágra, még a temetés után is bizonyos ideig visszajárhat. A vissza- járás okai általában valamilyen hiány: elintézetlen ügy, ottfelejtett holmi, bűneiért vezeklés, teljesítetlen kívánság. A visszajárásnak voltak látható és hallható jelei: álomban való megjelenés, tárgyak csörömpölése, bútorok recsegése, sötétben imbolygó alak, háromszori kopogtatás, illetve a halott a maga testi valóságában is megjelenhet. Erre vonatkozóan számos hiedelemtörténet került feljegyzésre a Jászságban is. Idézzünk egyet ezek közül. „Egyik éjjel rettenetesen ugatott a kutya. Éjfél előtt a gyerek nagyon sírt a bölcsőben. Egyszer csak a gyerek mintha szopna, és el is csendesedett, de nem aludt. Apám felkiáltott, hogy: »Jaj, kedves feleségem, Julis, te vagy itthon!« A gyerek abban a pillanatban abbahagyta a szopó mozdulatokat, de nem sírt. A szomszéd ember kinn állt, másnap reggel mondta, hogy ő volt: az anyám, látta elfutni tiszta feketében. ”72 A visszajáró lélek megnyugtatására, illetve távoltartására különböző előírások, tiltások vonatkoztak: mise szolgáltatása, ha este sepertek, nem volt szabad kitenni a szemetet, mert eltévednek a hazajáró lelkek, a kenyérmorzsát nem volt szabad az asztalról a földre söpörni, mert zavarnák a halottak nyugalmát, nem volt szabad este vizet a ház elé önteni, nehogy leöntsék a hazajárót. Ha leesett a nyers tészta, bedobták a tűzbe, mert az a halott lelke. Cipót sütöttek a szegényeknek, hogy imádkozzanak a halott lelki üdvéért. Ez utóbbi cselekvés visszavezethető arra a kereszténység előtti és Európán kívül is ismert szokásra, miszerint a halott he- lyettesítődik élő személlyel. Magyarországon már Szent István törvényeiben is helyet kap az alamizsnaadás a halott lelki üdvéért. A halott sírjának megtaposásával, káromkodással és szómágiával is megpróbálták távol tartani a nyughatatlan lelket: „Minden lélek dicséri az Urat, ha jó lélek. Ha rossz lélek, menjen a pokolnak a mélységes fenekére."73 Ha az előzőekben említett eljárások nem jártak sikerrel a halott lelkének megnyugtatásában, halottlátóhoz fordultak. A Jászság leghíresebb

71 SELMECZI László 2012.72., 79. és 83.

72 SZAPU Viola gyűjtése - JMA: 155-79.

73 LUBY Margit gyűjtése - JMA: 930-06. Bobák Andrásné közlése, Jászszent- andrás; Molnár István gyűjtése - JMA: 182-79.; SZAPU Viola gyűjtése - JMA: 155-79.; MN VII. 1990.640.; JÁSZAPÁTI... 1988.

327