Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Régészet - Cseh János: Gepida telepleletek Kengyel határából (Újabb adatok a mikrorégió Kr. u. V–VI. századi kerámiájához)
Cseh János Gepida telepleletek Kengyel határából (Újabb adatok a mikrorégió Kr. u. V-VI. századi kerámiájához) Az olvasó előtt fekvő, elsősorban anyagközlésnek tekinthető írás a Közép- Tisza menti falu környéke (Jász-Nagykun-Szolnok megye) korai népvándorlás kori, V-VI. századi művelődéstörténetéhez kíván régészeti adatokat nyújtani. Bizonyos értelemben „szedett-vedett/raptim collectus” összeállítás, amely az 1983-1993 közötti időszak terepmunkáiból meríti anyagát. Egy kutatási periódus lezárását jelenti, illetve a pusztán felszíni gyűjtésekét, ugyanis a most publikálásra kerülő leletanyag után (de számítva még in- nen-onnan előjövő, közlésre érdemes régiségekre) már „csak” az ásatások maradnak, mint földolgozásra váró régészeti forráshalmazok. Jelen dolgozat primér együttese olyan jellegű, amely az adatgyűjtésnek valamiféle külön speciális, a felszíni megfigyelés és a valódi föltárás közé helyezhető útját-módját jelenti. Már több mint az előbbi, de még messze van az utóbbitól. Konkrétan: gépi árokásás nyomán napvilágra jutott régészeti tárgyakról van szó. A többi felszíni leletegyüttes sem depreciálandó avagy lebecsülendő, kiváltképp a dekoratív kerámia (bepecsételt és besimított díszítésű cserepek), ám más tárgyak is (pl. fedő, hombárok, korongos talpú edény, orsógomb és egyebek). Van új lelőhely, illetve lelőhelyek, s táblára kerültek olyan leletek, melyek topográfiai szempontból már korábban publikáltakkal esnek egybe, tehát mintegy adalékok az adott kora népvándorlás kori településhez. A lelőhelyek jelen esetben nem lettek egyeztetve a régebbiekkel, de az eddigi, kengyeli gepida leletekről szóló írásokban lévő térképek alapján minden további nélkül azonosíthatók. A C-D-E-F topográfiai együttesnél némiképp „zavarosának tűnik, illetve tűnhet a kép, tekintve az erre vonatkozó korábbi irodalmat, ugyanakkor azonban igen jó példája annak, mennyire változhatnak a telepnyomok az egyes terepbejárások során. (A bevezetéshez tartozó, helyszínrajzos illusztráció az 1. kép.) A lelőhely (1-2. kép és 3. kép, 4. kép 1-4., 5. kép 1-6., 6. kép 1-8., 7-8. kép) A régészeti-topográfiai pont Kengyel és Baghymajor között található, az előbbitől délre 800-900 méter távol, a Kiskengyel-lapos és a Nagyken- gyel-lapos (az ősi Tisza-meder) külső, keleti magaspartja közelében, a műút és a vasúti pálya mellett, a partéltől kb. 100 méterre. A legközelebbi tájékozódási pont egyrészt a Gyepmester-telep kerített épülete, másrészt a Baghy-domb kurgánja. 1993 nyarán gázvezeték árkának kiásása során - sok egyéb mellett - találtam a gepida telepobjektumra a nyomvonal tüzetes átkutatásánál. A régészeti jelenség a C-4 pont azonosítási jelzést kapta (árokszakasz és objektumszám). A több mint méter mély gázvezetékárok keleti és nyugati oldalán, tanúfalán egyaránt megfigyelhető volt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az exkavátor a telepjelenséget valahol középtájon vágta át. A nyugati oldalon kb. 250 cm nagyságú, a földfelszíntől számítva 80 cm mély, egyenes aljú és függőleges falú gödör vált láthatóvá az altalajban a nyesésnél. Paticsszemcsés, nem túlságosan laza földjében a járószint fölött malomkő hevert, melyet az árokásó elvágott. A szemközti oldalon a beásás összességében nem volt ilyen egyértelműen megfigyelhető, legalábbis oldalfalai nem. Valójában csak egy 130-140 cm kiterjedésű, 80-90 cm mélyen húzódó, összefüggő paticsréteg (valószínűleg kemen- ceplatni darabjai másodlagos, szekunder helyzetben) mutatkozott, illetve az azt körülvevő, szélek nélküli kevert föld. Ez alól az 1-2 cm vastag, ívelődő paticssáv alól cca. félméteres helyről nagyobb mennyiségű, egy- két-három sorban heverő edénytöredéket lehetett gyűjteni. Az adatokat összegezve az világlik ki, hogy itt egy gödörszerű telepjelenségről (esetleg házról) van szó, melynek töltelékföldjébe kemencedarabok kerültek. Kevés a valószínűsége annak, hogy „in situ” kemencét bolygatott volna meg az exkavátor. Az objektumból 90-100 darab VI. századi edénytöredéket gyűjtöttem, amelyeknek mindegyike korongolt áruból való. A díszkerámika szám szerint 15-öt tesz ki: két besimított díszítésű cserép mellett hét pecsételésekkel ékített fordult elő. Anyaguk tiszta, finom, jól iszapolt, illetve megtisztított agyag. Pontosan megfigyelhető a készítéstechnika, a gyorsan forgó, nyilván lábbal hajtott korong használata - elsősorban a belső oldalon (pl. erőteljes bordák), de kívül is. Égetésük, állaguk, ezzel összefüggésben „felületkezelés”-ük jó, megfelelő - de talán nem olyan „csengő hangú”-ak, mint pl. a római kori cserepek, inkább a kelták agyagművességével mutatnak rokonságot -, s oxidációs vagy redukciós technológiával működő/működtetett kemencéből kerültek ki. Színük ennek megfelelően barna vagy szürke, árnyalatokkal, ámde nem minden esetben lehet dönteni afelett, hogy az előbbieknél nem másodlagosan égett/megégett edénytöredékekről van-e szó. A 0,3-0,7 cm széles törésfelület néhánynál sávos, réteges. Külső felszínüknek az a része, ahová a fazekas nem tervezett és nem vitt föl (besimított) díszítést, függőlegesen vagy vízszintesen fényesre polírozott. A fragmentumokból bögrék és csészék állíthatók helyre kettős csonka kúpos vagy ívelődően öblös testtel. Az agyagkészítmények méretére két leletnél kapunk adatokat. Egy homorú nyakú-vállú és éles törésű csésze magassága 11 cm, szájátmérője 9 cm, hasátmérője max. 15 cm, talpátmérője pedig (5-)6 cm lehetett. A pompás pecsételt díszítésű bögre - öt darab cserép - magasságát max. 14-15 cm-re becsülhetjük, míg szájátmérője 9 cm körüli, hasátmérője 15 cm lehetett (úgy 6 cm-es talpátmérővel). A díszítési módokat tekintve mind a pecsételés, mind pedig a besimí- tás előfordul, ahogyan az imént már említettem. A vállrészre korlátozódó utóbbi ékítési technika hálószerű vonalkázásból és egy ritkán, igen ritkán előforduló, kör alakú mintából áll. A vonalak egy-két mm vastagságúak, filigránabbak vagy vaskosabbak. A stemplizésnél két változatot figyelhetünk meg. Az egyik egy rombusz alakú, hálószerűén bordázott, kisebb és nagyobb méretű minta (0,9x0,5 cm és cca. 1,5x1 cm) csúcson állva és a megállapítható esetekben „függő” (mondhatni latinul pensilis) háromszögekbe rendezetten. A másik egy csöves eszközzel, talán nádszállal? beböködött, 2 mm átmérőjű pecsételés, mely vízszintes sort alkot. A korongolt, érdes, szemcsés (több vagy kevesebb soványító adalékot tartalmazó) anyagú konyhai kerámia érdekessége, hogy a fragmentumoknak több mint a fele barna színű, annak különböző árnyalataival, s 145
