Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Örsi Zsolt: A darumadár
TISICUM XXL - NÉPRAJZ ÉS NYELVTUDOMÁNY fiának. A kócsagtólI meg olyan drága volt, hogy ritkaságként lehetett látni falusi ember süvegje mellett ”m Simon István írja 1927-ben, hogy nem is legény az Alföldön az, akinek két-három szál darutoll nem ékesíti a kalapját, pedig ezek a madarak ma már igen ritkák, mivel megszűnt a költőhelye a mocsarak lecsapolásával. De a darutoll továbbra is kelendő, ezért importra szorulunk belőle, és nem ritka a húszpengős toll sem.112 113 A tiszacsegei vásáron 1951-ben 50 forintért cserélt gazdát egy szép túzok- toll két juhász között, akik áldomást is ittak rá. Egy bárányt, mázsa búzát is megért egy szép toll, vagy azt mondják: „Jó napszámot lehetett írté kapni, akkor a vót a viselet, azír vágyott a fiatalság. ”114 A parasztság a süveg szalagjába kakas-, gácsér- vagy pödrött lúdtollat tűzhetett. A XIX. században kezdett elterjedni a parasztság körében is a drágább tollak: daru, kócsag, gém, túzok, sőt páva- vagy strucctollak viselete. Mint státuszszimbólum, a toll minősége mutatta viselőjének társadalmi helyzetét. A toll következtetni engedett tulajdonosának anyagi helyzetére, elhelyezésével pedig társadalmi hovatartozására is. így a jómódú mezőkövesdi legény darutollat, a szegényebb gémtollat viselt kalapja jobb oldalán, míg a szomszédos tardiak ezt a bal oldalra tűzték.115 A darutoll mindig első volt a sorban. Matyó legények darutollas kalapban 112 SZŰCS Sándor 1999. 113 SIMON István 1927.51. 114 K. KOVÁCS Péter 1957.156. 115 GYÖRFFY István 1956.26. A Hortobágy környéki egykori nagybirtokok pásztorsága körében régen a darutoll viselése annak dukált, aki az értékesebb jószágát őrizte a gazdának. Az Egri Főkáptalan örvényszögi gazdaságában 1880-1920 között a disznótartás volt a fontosabb, nem a juhtartás. Itt - a hagyomány szerint - ekkor a kondásokat illette meg a darutoll, és ők is viselték.116 A cselédembernek csak kakastoll dukált, darutollat fel nem tehetett.117 A bodrogközi legények különösen a kakastollat nézték le, mondván: Kakastallu nem bokréta, Bolond ember, aki hordja.118 Akinek darutolla nem volt, az anyámasszony katonája volt, akivel bárki kötekedhetett. A szegényeknek nézték el csak, akiknek a kakastoll is megtette, vagy az ennél jóval többre becsült túzoktoll. A kalaphoz simuló szép, csíkos túzoktollnak már tisztes becsülete volt. A vakvarjú és a szürkegém tollát is kedvelték, nem telt mindenkinek a drága darutollra.119 Jász-Nagykun-Szolnok megye néprajzi atlaszának térképszelvényei és magyarázatai között is szerepelnek a tollak. A módszeres gyűjtés során az alábbi adatokra derült fény: a pásztorok leggyakrabban általában toll- félét viselnek, a daru-, túzok- és gémtollat. Ezek viselése is az északkeleti, illetve nagykunsági területeken volt szokásban, máshol csak elvétve található meg. Amennyiben a paraszti tollviseletet összevetjük a pásztorok tollviseletének helyeivel, azt állapíthatjuk meg, hogy szinte teljesen fedik egymást. Ebből az következik, hogy a toll viselete a Tiszántúlon nemcsak a pásztoroknál, hanem a parasztoknál is szokásban volt. így ez itt általánosnak mondható. A parasztok is legtöbbször daru- és gémtollat tűztek kalapjuk mellé. Az adatokból az is kiderül, hogy általában, legtöbbször a fiatal legények viseletéhez tartozott a toll, néhány esetben azonban a fiatal házasok is tettek kalapjuk mellé tollat.120 A tollvíselésnek megvoltak a maga szabályai. Leginkább az úgynevezett „balos toll”-nak volt a legnagyobb becsülete mindenkoron. A balos toll nem a madár bal oldaláról származó tollat jelent, mint K. Kovács Péter kutatásai bizonyították, hanem éppen ellenkezőleg, jobb oldalról származó tollat jelent. „Miért éppen a baloldalas, a mindennapi szóhasználatban röviden csak balos-nak nevezett toll volt a keresett, a legkapósabb, nemcsak a daru- hanem egyéb toliból is? Erre nem kaptunk eddig félre nem érthető vagy egyértelmű feleletet irodalmunkból. De arra sem kaptunk egyértelmű magyarázatot, hogy mit értettek, illetőleg értenek baloldalas vagy balos toll alatt. Nem a madár baloldalán nőtt és onnan származó tollat, pl. bal szárnytollát értették, illetőleg értik alatta, hanem a kalap bal oldalára illő, és ott szépen álló tollat. A kalap bal oldalára pedig csak az a toll illik és ott az áll szépen, amelyik odatűzve hátrafelé hajlik és kifelé fordul a hátával a kalap fejrészétől: »a színit mutatja«. »Különösen a nagytáblájú, szíp, csíkos, cirkás, túzoktallunál vevődik észre hamar, ha nem jó ódarra, ha fonákul teszik a kalap mellé. A fonákul viselt tallu kicsit kupásan áll, a szára nem termíszetesen hajlik hátra, színe fakóbb, táblája szítnyílik.« 116 K. KOVÁCS Péter 1957.161. 117 GYÖRFFY István 1984.32. 118 BALASSA Iván 1975.65. 119 SZŰCS Sándor 1999.5. 120 BELLON Tibor 1974.195-196. 82
