Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Örsi Zsolt: A darumadár
Örsi Zsolt A darumadár „A mocsárvilág madarai között a karcsú darvak voltak őseinknek legkedvesebb madarai. A sólyom az arisztokrata világ választott madara volt; a daru ellenben az egész magyar népé! A hódoltság korában eleink nem ismerték a mondva csinált turulmadarat. írott emlékeinkben hiába keressük a nyomát; énekeink sem ejtnek róla szót. Annál többet Írnak és énekelnek a darumadárról, melynek szeretetét még keletről hozták magukkal. Ott, a távol Keleten ősrégi regék és mesék szólnak a daruról; ott a daru vezetője volt a költözködő népeknek. A legrégibb időben úgy, mint ma, ezernyi változatban festették és rajzolgatták a darúmadarat. S nálunk talán másképen volt? Arra fakad a felelet, hogy nem. A magyarság és a törökség vitézlő nép volt. S mivelhogy a darumadár az éberségnek, a jó vigyázásnak és rendtartásnak élő példája volt: mind a két nép életének minden jelenségében ezerszer és ezerszer találkozunk a darumadárral. Nemcsak szép tolláért kedvelték, hanem főleg jó tulajdonságaiért is. Az éberségnek symboluma lévén, sok régi családunknak a czímerébe belekerült. A régi magyar várak és városok czímereiben is föltalálhatjuk, a mint a sövényből épült párkányon áll és vigyáz. A késő utókor fiai azonban mindenféle madárnak elkeresztelték a czímerekben lévő darumadarat, nem sejtvén, hogy a daru a régi magyar és török váraknak állandó lakói voltak, s hogy a darvászat akkor mesterségszámba ment, mely sok emberünknek adott kenyeret. ” így foglalja röviden össze a darvakkal kapcsolatos tudnivalókat Takáts Sándor a középkor jeles kutatója Rajzok a török világból című munkájában.1 A darvak igen ősi madarak. Mintegy 60 millió éve léteznek, amely időszak alatt mintegy húsz eltérő méretű és alakú formájuk fejlődött ki. Hazánkban a legősibb daru-előfordulás a miocénből való, ezenkívül még félmillió és százezer éves maradványok is kerültek elő.2 Az egykori Maros-árterek neolit kori - Körös-kultúra - leletei búbos vöcsök, kisvöcsök, gödény, szürkegém, nagykócsag, nagylilík, tőkésréce, daru, szárcsa, ezüstsirály és varjú egykori, gyakori előfordulását mutatják. Ez azért nagy jelentőségű, mert a felsorolt madarak maradványai mindegyike kizárólag emberi településekről, szemétdombokról származik.3 Ezért kimondhatjuk azt, hogy már a csiszolt kőkorszak embere sikerrel vadászott ezekre az állatokra. Árpád magyarjai a darut 1 TAKÁTS Sándor 1917. 75-76. Ez a néhány soros írás rávilágít a darvakkal kapcsolatos lényegesebb ismeretekre, néhány fontos dolog azonban kimaradt belőle, köztük olyan is, amelyet a szerző nem ismerhetett a maga korában. Mindamellett arra is rá kell mutatnunk, hogy a XX. század elején olyan meghatározó - elsősorban levéltári kutatásokon alapuló - munkát végzett, amely a mai napig is alapja középkori, elsősorban hódoltság kori történelmünknek, kultúrtörténetünknek. Az ő írásaiból ismerkedhetünk meg a korabeli magyar hétköznapokkal, amely igen nagy erénye munkáinak. 2 JÁNOSSY Dénes 1987.37. 3 STERBETZ István 1975.44. minden bizonnyal vadászták és fogták is a darvakat.4 Csiffáry Gergely szerint már ebben az időszakban fontos madara volt a magyarságnak, mégpedig azért, mert a darvak időjósok voltak, megérezték a rossz időt, és ilyenkor a szelídített daru szárnyát csapkodva keringett. A madaraknak ez a tulajdonsága fontos volt honfoglaló eleinknek, akiknél végzetes lehetett az esős, ködös idő csata esetén, mert az íjak megnyúltak, használhatatlanná váltak ilyen időben.5 Darvak már régóta nem költenek hazánkban. Utolsó ismert költőhelyük a Balaton mellett, a Fonyódi lápon volt.6 Az 1890-es évek óta csak vándormadarunk, amelyek évente kétszer jelennek meg, ősszel és tavasszal, amikor déli telelőhelyeikre, a Balkán felé, illetve északra lengyelországi, ukrajnai költőhelyeik irányába tartanak. Az országba elsősorban Alföldre nyíló Morava-völgye és a Déli-Kárpátok szorosai és hágói felett repülnek be. A Déli-Kárpátok kedvelt átjárói a Vörös- toronyi-szoros és a brassói és háromszéki medencébe vezető szorosok és hágók, mint a Törcsvári-hágó, Tömösi-szoros, Bodzás-szoros. Fészkelő helyeiket vagy a Keleti-Kárpátok hágóin vagy pedig a Szamos völgyén a Magyar Alföld irányába, azután a Tisza mellékfolyóinak völgyein keresik fel.7 A Kárpátok átrepüléséről tanúskodó megfigyelések mindegyike az időjárás szerepét hangsúlyozza. Csak szélmentes, tiszta időben repülik át a hegyeket. Ködös, szeles napokon soha nem figyeltek meg hegyvidéki átvonulást.8 Ugyancsak az Északkeleti- Kárpátok hágóin és szorosain hagyják el az országot az Alföld felől jövő darucsapatok is. A legsűrűbben használt kijáró az Ung völgye az Uzsoki-hágóval. A darvak azonban nemcsak átvonulnak felettünk, és néhány nap, hét esetleg hosszabb idő eltöltése után útra kelnek, hanem - igen ritkán ugyan - de télre is itt maradnak, sőt igen kedvező körülmények esetén egész nyáron itt maradnak, elvétve költenek is. A téli időszak a legnehezebb számukra, hiszen ilyenkor nincs elegendő táplálékuk. Az ekkor megfigyelt darvaknak általában az ember által biztosított táplálékforrásra kell hagyatkozniuk. Lejegyeztek olyan madarat, amelyik - félretéve minden óvatosságát - a tanyai kazlak között rejtőzködött, és a sertések vályújából evett.9 * * * * * * 4 Ifj.KODOLÁNYI János 1997.51. 5 CSIFFÁRY Gergely 2001.141. 6 NAGY Jenő 1917.176. 7 NAGY Jenő 1917.175. 8 BÉCZY Tamás-MÓSANSKY Arisztíd-STERBETZ István-SZLIVKA László 1974.18. 9 BODNÁR Bertalan 1924. 300.1924. január 5-én Hódmezővásárhely határában fiatal hím darut lőttek. A teljesen kiéhezett, mégis 7 kg súlyú madár a kazlak között húzódott meg, s a tanyaudvar disznóetető vályújából próbált élelmet szerezni. Párját néhány nappal előbb Földeák mellett lőtték le. Januárig soha se szokott nálunk maradni a daru, amely különben is ritkaság számba megy. December elejéig még előfordulnak egyes itt ragadt kóborlók, de rendes átvonulási ideje 71