Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei
SZABÓ ISTVÁN - AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN IS ISMERTTÉ TETTE X. - AZ 1953-1956. ÉVEK MŰVÉSZTELEPI ESEMÉNYEI képekkel szerepeltek egyes művészek, mint a jelenlegi budapesti kiállításon. Ezek után nem is csodálkoztam azon a híren, hogy a nemzeti- és a vidéki országos jellegű kiállításokra való tekintettel a jövőben nem rendeznek hasonló kollektív kiállítást a fővárosban. A vidéki művészek mostani bemutatkozásában sajnos, kiemelkedő jelentőségű alkotások nincsenek. Inkább jól megfestett, megrajzolt, megmintázott, közepesnek mondható munkákat láthatunk. Mindez azzal magyarázható, hogy az idén általában hiányoztak a megbízások. Megyei megbízásokat egyáltalán nem kaptak ez évben vidéki művészeink, de az állami megbízások sem voltak kielégítők. Ennek kapcsán alakult ki a jelenlegi helyzet, hogy megbízások híján művészeink többnyire kisebb igényű tematikával próbálkoztak, arra számítva, hogy a magánosok vásárlását szolgáló Képcsarnok igényeit kielégítsék. Nem kétséges, hogy fontos feladat ez is, de az is bizonyos, hogy a magas eszmeiséggel telített, a szocialista közösség igényeit kielégítő, nagyobb lélegzetű alkotások nevelőereje sem nélkülözhető, a kiállítás általános eredményei szorosan összefüggenek azokkal a pozitívumokkal, melyeket a közelmúltban kultúrpolitikai decentralizáció terén elértünk. Gondolok itt azoknak a kiállításoknak jelentőségére, melyeket a Műcsarnok vidéken rendezett. Hogy csak a legsikerültebbeket említsem, Miskolcon az Országos és a Csókkiállításnak többtízezres látogatója volt, és Szegeden a bolgár grafikusok műveiből rendezett nagyszabású tárlat szintén jelentősen hozzájárult a helyi képzőművészeti élet gazdagításához. Debrecen a Szépművészeti Múzeum támogatásával ma már a legnagyobb vidéki képtárral dicsekedhet, de jelentősek a főváros és vidék képzőművészeti kapcsolatát szorosabbá fűző egyes vidéki művészek budapesti bemutatkozásai is. Felszabadulás utáni képzőművészetünk fejlődésében biztató perspektívát mutatnak az egyre szaporodó vidéki művésztelepek. A zsennyei mellett a mi most kibontakozó hódmezővásárhelyi művésztelepünk a szakmai érdeklődés középpontjában áll. De új színt, a vidék fokozottabb megbecsülését jelentik a már említett országos jellegű vidéki kiállítások is. Mindezek a fővárost és a vidéket összekötő eredmények megsokszorozzák bennünk, vidékiekben az alkotókedvet, a kezdeményezést, s a haladást gátló szűk, helyi látásmódunkat mindinkább felváltja a kulturális és szakmai fejlődés országos viszonylaté szemlélete... ...Ha végignézzük a tárlatot, látni fogjuk, hogy ismét főleg tájképek szerepelnek. Ezen tulajdonképpen nem is kell csodálkoznunk, mert hiszen mi vidékiek, ha egyet-kettőt lépünk, máris kinn vagyunk a határban. így aztán a tájban élő vidéki művészre is elsősorban a környezete hat. Rátérve az egyes művek méltatására: Áron Nagy Lajos személyében az egyik legjobb vidéki tájfestőt ismertem meg. A kiállításon ő szerepel a legtöbb alkotással. Nem nagyméretű munkái rendkívül hangulatosak. Különösen tetszett a Tokaji táj című képe, melyen a zöld dombos környezetből meleg-piros tetejű házacskákat láttam kikandikálni. E művét már napsütötte színek is gazdagítják, ami a többi képeinél derűsebbé, természetközelibbé teszi munkáját. Áron Nagy Lajos Zagyvapartja elárulja, hogy alkotója rutinos tájképfestő, igen termékeny, látszik, hogy néha túl könnyen festi képeit... ... Chiovini Ferenc Behavazott Zagyva-partja tartalmas kép, jól érzékelteti a havas alföldi faluvége hangulatát. Festőisége is figyelemreméltó, talán az előtér lehetne megoldottabb... ...Vidéken élő művészeinknek a sok szeretettel festett tájábrázolásaik közben gondolniuk kellene arra is, hogy városaink mily rohamosan iparosodnak, milyen gyorsan változik, alakul egy-egy táj jellege. Ez bizony sajnos a Chiovini Ferenc: Behavazott Zagyva-part, 1955. Olaj 235
