Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei
SZABÓ ISTVÁN - AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN IS ISMERTTÉ TETTE X. - AZ 1953-1956. ÉVEK MÚVÉSZTELEPI ESEMÉNYEI parasztokat. Az egyiken vérgőzös kocsmai bicskázás - a másikon nagyablakos helyiségben (az Úri-muriból még egész más vonatkozásban Ismert mezőtúri kávéházban) komolyan tárgyaló parasztok. Az egyiken a falusi valóságot valamilyen 'népies' romantika ködébe burkoló szemlélet -a másikon parasztságunk megváltozott életének friss, élményszerű meglátása. Az egyiken sötétbe ágyazott fehérek, sárgák, vörösek megvillantásának a nagy elődök - Munkácsy, Koszta, Rudnay - példájához tapadó módszere, a másikon a felszabadult egyéni színskála derűs, friss levegőssége. Az utóbbi kép - néhány zamatos festőiséggel előadott csendélet, portré mellett - már ebben a vázlat állapotban is komoly eredménye, főként pedig bíztató ígérete Bak János fejlődésének. Chiovíni Ferenc a művésztelep legidősebb tagja, az egyetlen, aki máraz előző - Fényes Adolf nevéhez fűződő - korszakában is itt dolgozott, aki személyében is képviseli a szolnoki hagyományok folytonosságát. Kiállított képei közút egy történelmi kompozíció vázlata és a Budapesten is bemutatott Öreg színész jól jellemzett arcképe szerepel még tőle. Behordás című festménye mutatja legjobban, hogy művészetében hogyan kapcsolódik ezekhez a hagyományokhoz, és egyúttal a legjellemzőbben is képviseli Chiovini festészetét. A napsütötte, poros utcán haladó, megrakott szekerekkel eleven képét adja az alföldi nyárnak, a jászsági falu életének. Az Alföld magyar valóságának ez a közvetlen szemlélete valóban szervesen gyökerezik a szolnoki művészet régi hagyományaiban. De Chiovininél ez a valóság maga is azonos a régi valósággal, árnyalatát sem érezteti a falu életében azóta beállott nagy változásnak, és a festői megjelenítés is változatlanul őrzi még a művésztelep impresszionista korszakában kialakult alkotómódszert és előadásmódot. Mai, új életünkből legtöbbet még Patay Mihály grafikái mutatnak meg. Három rajzában sztálinvárosi élményeiről számol be, a Szivattyútelep a Tiszán pedig az Alföld megváltozott képének hiteles, bár kissé száraz dokumentuma. Patay legsajátabb technikáját, a fametszetet ezúttal csak egy lap, a Kertekalja képviseli, amely a tőle megszokott színvonalon mutatja a tapasztalt fametsző kvalitásait. Legsikerültebb műve azonban egy krétarajz, a sztálinvárosi Acélöntés, amely vázlatos folthatásában is élményszerű erővel adja vissza a hatalmas munka feszültségét. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Szolnoki Művésztelep, ha olyan kiemelkedő egyéniségeket, mint egykor, ma még nem is mutathat fel, de becsülettel őrzi a komoly művészet hagyományait, ösak mintha a hagyományok őrzése közben gyakran megfeledkeznék azok továbbfejlesztéséről, a telep évszázados fáin túl lezajló történelmi változásokról, és arról, hogy a nagy elődök legértékesebb hagyatéka éppen művészetüknek a maguk korával való eleven kapcsolatában áll. A megye területén élő művészek közül Makay Józsefnek két női arcképe van a kiállításon. A Fiatalság nemcsak az ábrázolt leány üde megjelenésével, hanem megfestésének frissességével is megérdemli elnevezését, míg az Olvasó lánynak a tanulmányszerű elmélyültség biztosítja a színvonalát. Rajta kívül még Csabai-Wágner József és Gecse Árpád szerepel egy-egy kisigényű tájkép-rajnai, illetőleg olajvázlattal. És végül meg kell emlékeznünk a csoport szobrász-tagjainak bemutatott munkáiról. Tősér János a Tisza szabályozó Vásárhelyi Pálnak a mellszobrában nagyon jól jellemzi a lelkes úttörő és higgadt mérnök egyéniségének kettősségét. Formaadása kissé hideg, klasszicizáló, amit azonban indokolhat, hogy kőben való kivitelezésre szánta és mindenképpen nagy fejlődést jelent a művész korábbi modorosságához képest. A másik szobrász, Papi Lajos új ember a művészeti alkotás területén. Móricz Zsigmond arcmásán még érződnek is az autodidakta nehézségei, de Apám című szobrának formagazdagsága és eleven jellemábrázolása már igazi művészre vall. Mindent egybevetve el kell ismerni, hogy komoly, színvonalas kiállítás ez, amely felette áll a hasonló helyi kiállítások szokásos szintjének. Más kérdés azonban, milyen áron érték el rendezői ezt a színvonalat. A bírálóbizottság ugyanis olyan magas mértéket állított fel, aminek következtében a megyei csoport tagságának -ha a művésztelepet leszámítjuk - csaknem a fele nem jutott, egy további hányada pedig egy jelentéktelen aprósággal úgyszólván jelképesen jutott csak szóhoz, s ugyanakkor a húsz festmény közül 13 két művész munkáiból került ki. Jól tudjuk, milyen kultúrpolitikai jelentősége van a művészi színvonal állandóan emelkedő követelményének. De azt is tudjuk, hogy ez a követelmény nem lebeghet a levegőben, hanem mindig adott hely, idő, körülmények konkrét tényeire kell épülnie. A megyei csoportok életének, működésének legfontosabb megnyilvánulása Patay Mihály: Szivattyútelep a Tiszán, 1955. Tollrajz 233
