Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei
SZABÓ ISTVÁN - AMI SZOLNOKOT ORSZÁGOSAN IS ISMERTTÉ TETTE X. - AZ 1953-1956. ÉVEK MŰVÉSZTELEPI ESEMÉNYEI képzőművészeti seregszemle alkotásaival, de azért is, mert gondolatain kívül a közlés felépítése is követendő minta lesz a továbbiakban. Az első országos tárlaton bemutatkozó alkotók munkáit összességében jellemzi és minősíti, természetesen az akkori aktuálpolitikai direktívák függvényében. Jelen időszakunkat is innen kiindulva vezeti fel, és a tárlat anyagát bemutatva azt írja, hogy: „...a IV. Magyar Képzőművészeti Kiállítás az előző tárlatokhoz hasonlóan szintén felvet egy sor időszerű kérdést. Annak idején az I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás jelentette az egészséges fordulatot a szocialista építés témái felé, azt a forradalmi kezdeményezést, amely - a szovjet példa nyomán - felkeltette művészeinkben az igényt a mély eszmei tartalom, a közérthető, előremutató, meggyőző erejű: azaz jó minőségű művek megalkotása iránt. A következő évben különösen a történelmi műfajok gazdagodása volt szembetűnő, a nemzeti szabadságért harcoló hősök, a munkásmozgalom eseményei sok művészt ihlettek meg akkor. A Harmadik Kiállítás a művészi eszközök tökéletesedését bizonyította: az eszmei mondanivaló elmélyültebben jelentkezett, a festői, plasztikai, grafikai ábrázolás biztosabbnak mutatkozott. A mostani tárlaton részint meglátszanak már népi demokratikus országunk új fejlődési szakaszának sajátságai. Azok a határozatok, amelyeket 1953 folyamán Pártunk Központi Vezetősége és Népköztársaságunk kormánya hozott, a képzőművészek munkáját is befolyásolták. A dolgozókról való gondoskodás fokozottabb érvényesülése felelősebbé tette művészeinket a nép kívánságaival szemben, mind többen számolnak közülük is az egyszerű emberek szükségleteivel, körültekintő érdeklődéssel figyelik sorsukat, mindennapi életüket... ... a Negyedik Kiállításon több a kisméretű, intim hatású mű, mint előzőleg bármikor... Az emberábrázolás helyes módszerei az életképek sikeres valóságtükrözésén látszanak meg. Az arcok, fejek, elfogadható jellemzése még nem biztosíték feltétlenül a zsánerszerű megoldások magas színvonalához. Egy jelenet résztvevőinek egész alakja további nehézséget is támaszthat bizonyos embertípus megértésénél. Képzőművészetünk fejlődésének záloga, hogy festőink, szobrászaink, grafikusaink egyre szervesebben helyezik el figuráikat valamely időszerű esemény körülményei közé, mind több reális helyzetet teremtenek a nép hétköznapjainak és ünnepeinek történetéből... Benedek Jenő Rugókovácsa tanulmány egy többfigurás kompozícióhoz... ...Benedek Jenő két falképterve a Családi örömök és a Szerelmesek is ezt a szolgálatot (a dolgozó tömegeket) jelzi. A Fővárosi Tanács ugyanis reprezentatív műalkotásokkal díszítteti esketési termét, hogy a fiatal házasulok életének ünnepi eseményét még felejthetetlenebbé tegye... ... Újfajta megoldást kezdeményezett Benedek Jenő a kritikai mondanivaló megszólaltatására. Ellenségek című képén három kulák vigasztalja magát valamelyik nyugati rádióállomás mocskolódásával, a falu dolgozóinak örömteli, egységet mutató felvonulása azonban csillapíthatatlan riadalmat kelt közöttük. A szatirikus éllel megfestett kompozíció meglepő távlattani ötletet vetett fel, éles színei a reakciósok rikácsoló rágalmaihoz idomulnak. A Kukrinyikszi-együttes festménye A vég arról érvel, hogy a haladás ellen fölvonult erők megbélyegzése festői eszközökkel is elvégezhető. Benedek Jenőnek hasznos tanulság lesz az az elmélyedő vizsgálódás, ahogyan a szovjet mesterek a ’negativ’ figurákkal is foglalkoznak, s ahogyan megvetésük kifejezésének a reális helyzet elhihető erejével adnak nyomatékot...”7* A felszabadulás tízéves évfordulójának jegyében nyílt meg az V. Képzőművészeti Kiállítás, amelyre Képzőművészetünk tíz éve címmel a 74 POGÁNY Ö. Gábor 1954.18-19.; 24. és 28-30. házigazda Műcsarnok nemcsak katalógust jelentetett meg, de mint azt a fenti cím is jelzi, tíz esztendő képzőművészeti életünkben tapasztalható történéseit, eredményeit és hibáit, illetve az ekkorra talán már körvonalazódni látszó közelmúltbeli képét is felvázolva éves bontásokban. Az anonim szerző 48 képoldallal illusztrált füzete mintegy ívnyi terjedelemben tesz erre első ízben kísérletet. Ebben többek között az olvasható, hogy: „...sok vitára adott okot a IV. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, mely 1953 decemberében nyílt meg. Bizonyos egykedvűség jellemezte az itt szereplő képeket, sok volt bennük az eklektikus vonás, nem az életből merítettek, hanem a múzeumi művészetből. Persze ez nem lett volna baj, ha ezekhez az alkotásokhoz komoly művészi mondanivaló is társult volna. De művészeinknek ekkor csak a tematika megtalálására és a klasszikus mesterek örökségének utánzására irányult minden figyelmük. Jobbak voltak a tájképek, ahol a minőségi javulás mellett egyéni érzelmek, határozott művészi elgondolások is jelentkeztek... 1954-ben két kiállítás is nyílt meg. Az egyik a nyári tárlat volt. A kiállítás rendezői és zsűrije igen helyesen szerepléshez juttatták azokat az alkotásokat is, melyek nem voltak annyira reprezentatívak ugyan, de a művészi keresést, ábrázolásbeli problémákat árultak el. A másik kiállítás az árvízkárosultak javára életre hívott rendezvény volt a Műcsarnokban. Ez a kiállítás művészi színvonal tekintetében megközelítette a nyári tárlatot. Egyébként szép dokumentuma volt annak, hogy művészeinkben mennyi segítőkészség, humánus érzés van. Szinte kivétel nélkül minden festőnk, szobrászunk és grafikusunk hozzájárult az árvízkárosultak felsegítéséhez. Ez a kiállítás azt is bizonyította, hogy művészeink mennyire szolidárisak a dolgozó néppel, nem csupán annak életét ábrázolják, hanem ha kell, a maguk erejéhez képest, segítségére sietnek. Az árvíz eseményei mélyen megragadták művészeinket és több kompozíció is készült, melyek azt mutatják, miként harcoltak a szovjet és magyar katonák, a lakosság és az önkéntes mentőosztagok a nagy természeti csapás kiterjedése ellen...”75 Az évtized alkotásait összefoglalóan ismertető összeállításban az illusztrációk közé csupán Benedek Jenő Partizánok című 1951-es datálású festményét válogatták a szolnoki művésztelep művészeinek alkotásai közül. Bence Gyula 1975-ben már három évtized távlatából szemlélhette és véleményezte az eltelt időszak eseményeit. „...A IV. Képzőművészeti kiállítás - a kormányprogram adta lehetőségekkel élve - már jelezte, hogy a kifejező eszközök tekintetében jelentős változás következett be. Mélyreható vitákban bontakoztak ki a lefojtott ellentétek. Ezek az 1954-es Szőnyi kiállítás kapcsán újból fellángoltak. Ki kell emelni Bencze László állásfoglalását, aki szinte elsőként veti fel: ismét egészében kell nézni a magyar képzőművészetet, és így kell levonni a konklúziókat. Figyelemre méltó Németh Lajos megnyilatkozása, aki a szovjet és a magyar képzőművészek közötti azonosságról és különbségekről, a téma mindenhatóságának helytelenségéről ír, s leszögezi, hogy a mondanivalót a művésznek a művészet szféráján belül kell megragadnia. Az igen éles viták mellett a tényleges művészi gyakorlat állapotáról az egyre szaporodó egyéni bemutatkozások bizonyították, hogy valóban valami új kezdődött el. Az időközben (1952) létrejött Képzőművészeti Alap, melynek megszervezését a művészek sürgették, az un. kétezrelékes kormányrendelet76 az alkotó tevékenység anyagi alapjait hivatott szélesíteni 75 N. N. 1955.13-14. 76 A rendelet szerint az állami beruházások két ezrelékét műalkotások 215
