Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette X. Az 1953–1956. évek művészetelepi eseményei
TISICUM XXI. - MŰVÉSZETTÖRTÉNET nemcsak rajzaikkal, de akár cikkek íróiként is. Mint például a jeles jász- kiséri néprajzkutató-illusztrátor-rajztanár, Csete Balázs, aki a közlöny első számában Vágó Pál festőművészről emlékezik meg születése centenáriuma alkalmából. Vagy a később jeles szobrászművésszé érett Papi Lajos - akkor megyei népművelési előadó - aki Végvári Lajos: Szolnoki művészet című monográfiájára hívja fel az olvasók-érdeklődők figyelmét. Csete Balázs: Jászsági motívum. Tusrajz Az induló folyóirat első számai kötelességüknek érezték a bővíteni kívánt társulat leendő tagjainak, a kiszemelt és becserkészendőnek ítélt érdeklődőknek tájékoztatását a TTIT működéséről, annak addig elért eredményeiről, aktuális állapotáról, teljesítményéről is. Ezekből a Társulat Életéből című rovatban közölt információkból tudjuk meg, hogy: „A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat szolnokmegyei szervezete 1953. szeptember 27-én alakult meg. Ma 367 tagja van: orvosok, mérnökök, vezető párt- és állami funkcionáriusok, pedagógusok, agronómusok, egyetemi tanárok, kutatók, képző-, szín- és zeneművészek, múzeumok vezetői, újságírók, a megye értelmiségének legjobbjai. A szervezet keretei között nyolc szakosztály működik: a politikai, történelmi, irodalmi, művészeti, agronómiái, műszaki-fizikai, egészségügyi-biológiai és a földrajzi szakosztály. A nyolc szakosztályon belül - a szervezet előtt álló feladatok jobb elvégzése érdekében - 35 munkacsoport alakult...”72 Az is kiderül, hogy a bennünket leginkább érdeklő művészeti szakosztály kikre épült, milyen összetételű, és hogyan, milyen eredménnyel működött az alakulást követő első időkben. „Elnök: Daniss Győző színművész Elnökhelyettes P. Bak János festőművész és Kóbor Antal zeneiskolai igazgató Titkár Botos Sándor festőművész Egyik legkevesebb tagot számláló szakosztályunk. A 27 tag között képviselve vannak a képzőművészek (15 tag - 55%), a zeneművészek (8 tag - 29%) és a színművészek (3 tag - 11%), sőt - nagyon helyesen - 1 funkcionárius személyében azok is, akik ’hivatalból’ foglalkoznak a művészettel. A szakosztály tagjainak több mint fele (15 tag) szolnoki. Ez a dolog természetéből adódik: itt van a művésztelep és a színház, valamint az egyre fejlődő zeneiskola. Ennél a szakosztálynál azt kell mondanunk, hogy ’csupán’ 2 városban (Kisújszállás, Túrkeve) és 4 járásban (szolnoki, jászapáti, törökszentmiklósi, kunszentmártoni) nincs művészeti előadónk. Egyelőre azonban a szakosztály vezetősége nem találta még meg a tagok ismeretterjesztő munkájának helyes megszervezési módját. Ez tükröződik abban, hogy a tagok 81%-a az 1954. év első felében nem tartott 72 N. N. Jászkunság (a továbbiakban JAKU), 1/1.37. előadást, de ha a művészi alkotások bemutatását, a fellépéseket is számítjuk, akkor is a tagok 67%-a (18 tag) nem fejtett még ki különösebb tevékenységet...”73 Az év folyamán még két folyóiratszám lát napvilágot. Az októberi 2. szám azonos köntösű címoldalát az indító szám Chiovini rajzának mezeje helyén Botos Sándor Tiszaigari juhász című rajza váltja, s a lapot a már említett Csete Balázs műemlékrajzai illusztrálják. Az évzáró 3. szám is egyike a jó kezű tanár műemlékrajzai egyikének, illetve emblémái, virágdíszítésű motívumai egy-egy cikk elválasztó, záró motívuma. Néprajzi hitelességű rajzai például a Tiszai fahajózásról szóló közleményhez társítva ma már dokumentum hitelességűek. A konkrét szövegek illusztrációi is gazdagítják az egyébként szerény külsejű folyóiratszámot, például az ekkorra már teljes ’polgárjogot’ nyert Chiovini Ferenc ihletett alkotásai: mint a 3. oldalon lévő Damjanich tábornok lovas ábrázolása vagy a két frissen gyűjtött és közölt meseillusztrációja a 13. és 16. oldalon. Chiovini Ferenc: Damjanich János, 1954. Rajz Az egyetlen országos művészeti folyóiratnak, a Szabad Művészetnek az 1954. január-februári számában témánk szempontjából legfontosabb írása művésztelepi alkotóink megítélése szempontjából az 1953 decemberében megnyílt IV. Magyar Képzőművészeti Kiállításon való részvételüket és alkotásaikat minősíti. Ezek ugyanis - még ha a rájuk vonatkoztatható kitételek több esetben csak megjegyzésszerűek, kevéssé részletezőek, sőt inkább csak felsorolásszerűek is - számunkra értékesek, mert az országos kitekintéssel és rálátással megfogalmazott értékelések több időmetszetben is rendelkezésünkre állnak. Közülük elsősorban a legfrissebben reagáló Szabad Művészet írásait használjuk, másodsorban a tíz esztendőre visszapillantó írásban megfogalmazottakat, harmadrészt pedig a harminc év képzőművészeti eseményeit, alkotásait áttekintő, s ekkor már bizonyos távlattal is rendelkező sommázott, hivatalos állásfoglalást. Elsőként Pogány Ö. Gábor írását kell említenünk. Nemcsak azért, mert időrendben is ez foglalkozik legelőször részletezően a negyedik 73 U.o. 40-41. 214
