Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)

Régészet - Prohászka Péter: Tariczkay Endre és a VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Embertani Kongresszus (1876). Levelek és rajzok Tiszafüred és környéke régészetéhez

PROHÁSZKA PÉTER - TARICZKY ENDRE ÉS A Vili. NEMZETKÖZI ŐSRÉGÉSZETI ÉS EMBERTANI KONGRESSZUS (1876)

A két példányszerű örlőkő, miket több közül választottam, azt jelölik: hogy e nép a gabnafélét is ösmerte. Sőt a múlt évi kincskeresők koromfekete búza és rozsszemeket is leltek itt vegyesen.

Találnak halpikkelyeket, és vadállatok csontjait, miként én is több, általam buvárolt sírban.

Egy lelet sincs itt, mely valamely kegyeleti tárgy, műeszköz ne lett volna az utolsó darabig.

Legsajátságosabbakul tűnnek fel ezek között, melyek az őskori agyag, vagy fazekas művészet műeszközei voltak.

Ilyenek az egyes, vagy hármaságú agancsok és bordák. Hozzátartoztak ezekhez a fémkövek, miken azok a czélszerűség szerint köszörúltettek. Lehettek mások is, de ezek a bővebb felismerés és megvizsgálás szerint azon kor agyagművészének műeszközeiül látszanak; melyeken az a kiégetendő, s már edényül kimintázott agyagon a véseteket, rovátkozásokat, karczolatokat, simításokat megalkotta; a rájuk illesztett dudorokat alakjukkal összhangzólag ki egyenlegette.

Mint azt a műértő ezen edényeken csak úgy felismeri, mint a festett vászon lapján a művész ecsetének járását.

Ellenben az ittlévő, nagyon is primitív cserepipattot jelző nagy edényföl, s széltöredék, mik valamely nagy víztartó edény tört részei lehetnek, nem egyebet jelentenek, mint azt: hogy felesleges volt minden körülmények közt ezeknek is megadni akár a díszesb alakot, akár az érdeklőbb czifrázást, miket tehát az avatatlanabb kéz is megalkothatott.

S ha voltak kivételek, ezeket az avatottabb, s műértőbb kéz ismét előállíthatta. Ilyen példány e nemben az itt lévő nagy egyeki kanna.

II.

Én kiállítási koszorúmba nehány cseréptöredéket is beillesztettem, miken az őskori cserépiparnak hasonlóképen felénk törő fénysugarát szemlélem. Van ezek között olyan, mely körömmel czifráztatott. Ilyent nem csak én, de mai művelt nemzetek régiség búvárai is felmutatnak. Mert hasonló ez a vest-kenneti sírhalomból kivett, s Lubbock jeles angol régész által ismertetett cseréptöredékhez. - (A történelem előtti idők. Irta Lubbock. Fordította Öreg Sámuel. 1876. Budapest. 163 lap)

Van közöttük olyan, melynek vonalzásaiban, körvonalaiba, pontozásaiba, karczolataiba imét mind a hármaságú agancs egyik másik ága, vagy a hegyesebb, vagy kevésbé hegyes, avagy még tompább egyes ágú agancs illik. Majd ismét, melynek sávolyozása csak is a simító borda, e czélra álakított egyik végét veszi föl.

Van olyan is, melynek czifrázásában a vizsgáló szem már nem is az első kéz alkotását, de valamely őskori szövet kinyomatát veszi észre. Mi jelkép arra, hogy e nép már szövetfélével is ruházkodott, meg aztán, hogy cserépiparában találékony is ügyekezett lenni.

Van még egy pár töredék, melyek a rajtuk lévő különleges jegyek miatt érdemlik meg a vizsgálatot.

Ez mind a kettő tiszaigari lelet. Egyiket egy ottani kis őstéglakemencze tetejéről vettem le, mely a pogány sírokkal bővelkedő Holt-Tisza partban a föld elhordása alkalmával merült fel. Másik: egy, ugyanazon Holt-Tisza partban magasló pogányvár cseréptöredékei közül való, melyek a kutatások kísérletei közben emeltettek ki annak méhéből.

III.

Ásotthalmi leleteim többnyire megtörettek. A teljes épség hiányzik rajtuk. De nem azért, mintha azok, mint hasznavehetetlenek csak az

elvetésre találtattak volna méltóknak; hanem mert tulajdonosaik halálának gyaszolására törettek meg épségökben. S rejtettek el azoknak hamvaival együtt a közérzületen alapuló népszokás szerint legméltóbbképen. Eszerint mindegyik a mély gyászolásnak oly jelképe, melynél a jelenkori gyász szalag feltűzése sem lehet meghatóbb, s fényesebb tolmácsolója a legszebb emberi érzelemnek; kegyeletnek.

Hasonlóképen az egyéb sírokból felvett régiségi gyermek játékok, úgymint az agyagedényke, hozzáillő kis fedővel, mely valamely kisleánykáé lehetett; úgy a játszó kis agyagteke, meg egy vadsünt ábrázoló állatka-a/ak, mely valamely bajnoknak nevelendő figyermek tulajdona volt, minek hivatása leendett a versenyző állatokkal is athlétai harczot vívni: e síri leletek mind annyi képviselői a gyengéd szülői szeretnek, melyei azok édesdeden öleltettek, mai részről pedig a veszteségérzetének, melyei azoknak hamvai játékeszközeik kíséretében tétettek be a sirba.

IV.

Méltónak találtam kiállításomba három darab téglaszínű égett agyag tapasz töredéket is felvenni. Külső látszatra ezek talán figyelmet sem érdemelnének, valóban pedig érdemelnek.

Többet is vehettem volna fel, de a sok közül elég volt ennyi. Leltem az Ásotthalomban is ezekhez hasonlókat. De emezek a tiszeörvényi homok- csárdái Holt-Tiszapart pogány sírjai egyikéből valók.

Véleményem szerint érdekes jellegű maradványok ezek, mert egy elégetett hulla hüvely töredékei.

Valóban-e? A talizmánt erre megtaláljuk Zichy magyar utazó ez évi tudósításában, melyet az a siámi királyságból a „Hon’’-ujságban tett közzé. Hol szerinte a hullákat mai nap is égetik, de előbb rőzsébe burkolják.

Eme agyagtapasz töredékek egyik lapján szinte meg vannak a rőzse nyomok; a másik lapon már a tapasz simítása látható.

E pogány sírok népe is halottjait először rőzsébe kötözte; azután agyaggal tapasztotta be. így tette a máglyára; így égette meg azokat.

Mitöbb ez agyagtapasz töredékek egyikén még a parázstűzhely, a máglya meggyújtására, élesztésére kész tűzgödör is létezik, melyben még a felvételkor is a kioltott parázstűz hamva ott volt földdel betakarva.

Találtam ezekkel egyetemben egy csomó halpikkelyt, csiszolható díszkőgolyót, és egy érczes bányakövet. A sír többi tartalmát több tört hamveder, cseréptöredék, kevés égésréteg és rétegzetten agyagtapasz képezte. A síralakja mintegy felül elmetszett 0 betűt mutatott 1 m. 70. cm. mélységgel.

V

A kérdésre: hogy az Ásotthalom eredete, micsoda korra vihető vissza? Erre nézve némán felelnek a kőmagvak, a kőbalta, kőkalapács, kőbuzogány, a zöld szironynyal bevont veres rézgöröny, s a bronz műeszköz töredék.

Szólnám a számosabb agancs, balták, csákányok még inkább. Mit azért említek, mert miként Lubbocknál olvasom: angolhonban a Brando melletti grimmi ősgödrök kovakrétás telepén a beszakadt terra végében a munkások két szarvas agancs csákányt leltek, miket ott az őskor kovafejtő munkásai hagytak.

„Kétségtelenül - mond ö - a napi munka bevégeztekor hagyhatták ott, éjjel pedig az alap leszakadván, többé nem találták meg tulajdonosaik. ” „Megragadó látvány volt, melyet el nem felejt soha az ember, szemlélni ezen talán 3000 évvel ezelőtt félben hagyott munkát, a munkások eszközei

17