Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Történelem - Tamáska Máté Dávid: Tiszafüred építéstörténete az újkorban

Tamáska Máté Dávid Tiszafüred epítestörtenete az újkorban A címben az építés szó nem elírás. Szándékosan nem használtam az építészet szót, hiszen ezzel kötelezve lettem volna a város neves emlékeinek, templomainak, iskoláinak bemutatására. Jelen dolgozatban azonban éppen nem a kiemelkedő emlékekre, hanem a városi szövet tematikus elemeire, ismétlődő egységeire, telekrendszereire és lakóházaira kívántam koncentrálni. Ahogyan a társadalomtörténet elválik a politikatörténettől, felfogásom szerint úgy különül el egymástól az építéstörténet és az építészettörténet. Egy város építészettörténete rendszerint az elitek akaratát írja le, miközben az építéstörténet a mindenkori társadalmi rétegzettségre érzékeny. Egyegy templom, iskola vagy városháza egyedi alkotás, legalábbis, ami a településszöveten belül elfoglalt szerepét illeti. A történeti város szimbólumait igen, de hangulatát nem ezek az épületekjelentik, hanem az átlagos, ismétlődő objektumok. Egy szegényes putriház anélkül, hogy magas művészeti alkotás lenne, fontos kulturális hagyományokat jelenít meg. Jól-rosszul, de kiszolgált egy társadalmi csoportot, kifejezett egy társadalmi folyamatot. Az építéstörténet akkor válik szociológiailag érdekessé, ha kísérletet tesz a városalaktan forrásként való felhasználására. Egy kicsiny viskó például morfológiailag hangulatos településképi elem lehet, s mint ilyen, akár településképi értékkel is bírhat. Mindezen túl azonban lenyomat is, forrás egy korszakról, amely a városi expanzió egy állomását rögzíti. Átmeneti állapotot takar, mai szóval „kétlakiságot", amely a nyári hónapokban megtöltött élettel egy korábbi külterületi övezetet. Ahogyan az építéstörténet az átlagost akarja megragadni az egyedivel szemben, úgy a vizsgált település, Tiszafüred is egyfajta jó átlagot képvisel az alföldi kisvárosok között. Szerkezetiségében számtalan jellegzetesség keveredik, de egyik sem válik meghatározóvá. Nem rendelkezik feltűnően szép alaprajzzal, mint pl. a hajdúvárosok, de felmutat valamit azok sugaras jellegéből. Nem igazán gátfalu, holott főtengelye egy magas parton fut végig. Legtisztábban talán egykori kétbeltelkes jellege bontakozik ki, hiszen a belváros szűk utcái és kicsiny telkei mind a mai napig őrzik ennek a sajátos településformának az emlékeit. Mint ahogyan a szerkezetében, úgy épületállományában sincs „semmi meglepő". Tiszafüred a Közép-Tiszavidéki falusias kisvárosok (mezővárosok) hagyományaiba illeszkedik. A népi építészetében is megjelenő klasszicista oszlopokon kívül talán nincs is olyan öröksége, amelyet - ha némileg erőltetve is - de tiszafüredinek nevezhetnénk. Ám éppen ez az átlagosság teszi érdekessé. Valamint az a tény, hogy ezen átlagosságon belül a várossá nőtt óriásfalu a társadalmi differenciáltság egész skáláját felmutatja: középbirtokos központokat, kereskedőnegyedet, paraszti közép- és nagybirtokosságot, külterületi kertségeket és szőlőhegyeket, nincstelenek putriházait stb. Az egymás mellett élő egykori társadalmi rétegek az idő perspektíváját is kínálják az építéstörténet szemlélőjének. Tiszafüred vizsgálatakor láthatóvá válnak a parasztház fejlődésének állomásai a helyi anyagokból épülő régies portáktól a polgárosodó mintákat követő eklektikus építményekig. Mindemellett kibontakoznak azok a tendenciák, amelyek a századfordulón a fésűs beépítéstől a hézagosan zárt városias utcaképig ívelnek. Tiszafüred építéstörténete tehát reprezentatív esettanulmánya azon folyamatoknak, amelyek az építőhagyományokat az egész térségben meghatározták. Végül a címben szereplő harmadik szó a vizsgált időszakot kívánja behatárolni. Az újkor ezen a vidéken csak a törökkor elmúltával vette kezdetét, de eztán is magában hordozta a feudális kötöttségeket. Elemzésem kiindulópontját is az 1700as évek jelentik. Igaz, a XVIII. század rekonstrukciója problémákat is felvet, hiszen az első hiteles térképi ábrázolás csak a század végéről van kezünkben. Ugyanakkor a telekrendszer, illetve a református templom gótikus falmaradványai megalapozott hipotéziseket engednek meg. Elemzésemben ezután kereken kétszázötven év folyamatait tekintem át, az 1950-es évek legelejéig. A háború utáni éveket csak érintőlegesen tárgyalom, hiszen meggyőződésem szerint ez a korszak éppúgy sorolható a későbbi szocialista átalakulás kezdetéhez, mint az azt megelőző paraszti, parasztpolgári és polgári fejlődés lezárásához. Felhasznált irodalom, források és módszerek Tiszafüred történetéről, néprajzáról és földrajzi helyzetéről az elmúlt évtizedekben számtalan értékes tanulmány jelent meg. Abban a kényelmes helyzetben voltam, hogy kutatásaim során valóban csak az építéstörténeti kérdésekre kellett koncentráljak, miközben a társadalomtörténeti és egyéb vonatkozásokban bátran támaszkodhattam a szakirodalom megállapításaira. Alapvetően három diszciplína foglalkozott mindezidáig Tiszafüreddel, a néprajz, a földrajz- és a történettudomány. Negyedikként említhetők a XIX. század országleírásai, amelyeket a mai kutató - megfelelő kritikával - leginkább már forrásként forgat. A néprajzi irodalomban mindenekelőtt Füvessy Anikó nevét kell megemlíteni, aki a népi tárgykultúra kutatása közben számtalan társadalomtörténetileg érdekes adatot is feltárt.

1 Nagyrészt Füvessy empirikus adataira támaszkodott Paládi1 FÜVESSY Anikó-GULYÁS Éva 1984.; FÜVESSY Anikó 1988/aés 1988/b. 53«