Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete

LISZTÓCZKY LÁSZLÓ: SZOLNOK MEGYE IRODALMI HAGYOMÁNYAIBÓL - PÁJER ANTAL ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE Csak úgy virágzik ismét idelent. Meguntuk a sírást, meg a reményt, Meguntuk már magát az életet; Most látjuk, hogy nincs földön biztos lét, Ha tőlünk elfordítod képedet. Te tudhatod csak: mi és mint kellene. Segíts rajtunk, óh népek Istene! Az egyéni és közösségi megpróbáltatások, csalódások miatt Pájer Antalt mély, hónapokig tartó depresszió gyötörte. Herke Rózsa így jellemzi akkori állapotát: „Az eszményi felé törekvő, érzékeny lelkű ember barátaiban és szerelmében csalódva meghasonlott a világgal. A politikai viszonyok is minden bizonnyal hozzájárultak kedélyváltozásához. A nyílt szívű, vidám költő zárkózott, komor, az emberekkel szemben bizalmatlan és gúnyos lett. Csalódásai költészetét is jó időre elhallgattatták,'

n2 Úgy érezte, csak a környezetváltozás segíthet rajta. Visszavágyott Egerbe. A templomi szószéket az Érseki Líceum szónoklattani katedrájával szerette volna fölcserélni, de pályázata késve érkezett meg az intézménybe, ezért a meghirdetett állást másnak ítélték. Végül Tiszafüred ajándékozta meg az újrakezdés reményével és lehetőségével, amelynek a plébániájára 1851. augusztus 26-án kapott kinevezést. Tehetségével, irodalmi hírnevével, közéleti szerepvállalásaival, karitatív tevékenységével nagy tekintélyt szerzett új állomáshelyén. Zalár József így jellemezte őt: „amilyen buzgó az oltár előtt s szívre ható beszédű a szószéken, éppoly kedves embere a társas köröknek szeretetre méltó tulajdonságai által. Ő ember és polgár tud lenni a szó igazi értelmében anélkül, hogy megszűnnék pap lenni. Szellemdús és szívélyes, egyszerű és nemes, őszinte és a közjóért mindenét szívesen áldozó. Házának, mely a vidék intelligenciájának kedves gyülhelye, a legutolsó polgártársig mindenki szívesen látott vendége.'™ Hazájához, nemzetéhez, az 1848-49-es szabadságharc eszméihez és Petőfi emlékéhez ezekben az években is hű maradt. Hűségének minden másnál sokatmondóbb bizonyítéka, hogy plébániáján - saját életének és biztonságának kockáztatása árán - a Habsburg önkény elől menekülő forradalmárokat, szabadságharcosokat bújtatott. Segítséget nyújtott például Sárosi Gyulának, az Arany Trombita Kelet-Magyarország és az Alföld térségein rejtőzködő, távollétében halálra ítélt és jelképesen kivégzett szerzőjének. A szakirodalom osztatlanul úgy véli, hogy a kelet-magyarországi bujdosásából Gyöngyösre tartó költőbarát megszakította útját Tiszafüreden. Káplány József így foglalta össze ezt a feltevést: „Sárosi az Alföldről jött Heves megyébe, s mielőtt Gyöngyösre érkezett volna, megfordult a megye több részében, így Tisza-Füreden Pájer Antalnál, kinél huzamosb ideig tartózkodott s kinek lovai vitték be őt Gyöngyösre is.'™ 12 HERKE Rózsa 1941. 6. 13 ZALÁR [József] 1862. 673. 14 KÁPLÁNY József 1889. 90. Az idézet Tiszafüredre vonatkozó adata korrekcióra szorul. Sárosi Gyula ugyanis - szintén a szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint - 1850 szeptemberétől 1852 novemberéig bujdosott Gyöngyösön. Pájer Antal pedig - mint említettük - csak 1851. augusztus 26-án foglalta el a tiszafüredi plébániát. Ezt az időpontot a tiszabábolnai és a tiszafüredi keresztelési anyakönyvek bejegyzései is szentesítik. 1850 szeptemberében és azt megelőzően tehát semmiképpen sem találkozhattak egymással Tiszafüreden, csak Tiszabábolnán. Sárosival Pájer Antal később is kapcsolatban maradt, Tiszafüredről gyakran bekocsizott hozzá Gyöngyösre, s ellátta őt pénzzel és élelemmel. Ha Sárosi Gyula nem is, más üldözöttek sűrűn fölkeresték a tiszafüredi plébániát, s leltek oltalomra, vigaszra a papköltő oldalán. Különösen sokszor látogatta meg Zalár József, aki azért kényszerült bujdosásra, mert a Damjanich-hadtest krónikása, „hadi-poétája" volt, s kevéssel a szabadságharc bukása előtt a tavaszi hadjárat eseményeit és hőseit megéneklő verseskötete jelent meg Szabadságdalok címmel. Pájer Antalnak ő volt a legkedvesebb és leghűségesebb barátja. Zalár 1881-ben keletkezett Emlékezés Tiszafüredre című, akkor elhunyt barátját megsirató versében elevenítette föl a szabadságharc bukása utáni időket, s életre keltette azt a baráti társaságot, amelynek a tagjai a Tisza partján találkoztak egymással, rőzselángon halat sütöttek, koccintgattak és nótázgattak, a hont és a szabadságot éltették. így örökítette meg a zsarnokság ellen prédikáló, az üldözött szabadságharcosoknak védelmet nyújtó Pájer Antal arcképét, s mutatta be azt a baráti kollektívát, amelynek ő volt a lelke, plébániája pedig a legfőbb gyülekezőhelye és szellemi központja: Pap és költő - prófétátok, Az vaia ő a nagy átok Napjaiban... Mily napok! Síri csend volt, halál a szó, Nagy úr lett a tömlöctartó... De ő mégsem hallgatott. Szomorú volt szíve, lelke, De csüggedést nem ismerve Vigasztalta híveit. Bujdosók és menekültek Mind tűzhelye köré gyűltek, A reményt ott föllelik. Ezt követően az 1848-49-es forradalom és szabadságharc olyan kiváló hadvezéreit nevezi meg a társaság tagjai közül, mint Kiss Pál tábornok, aki halálmegvető bátorságával csaták kimenetelét döntötte el, vagy Rapaics Dániel ezredes, a lőporgyártás felügyelője. Az idő tájt mindketten tiszafüredi birtokaikon gazdálkodtak. Zalár Józsefen kívül más költőbarátok is föl-fölkeresték őt a tiszafüredi plébánián. Közülük Mindszenty Gedeon állt hozzá a legközelebb, de a látogatók között föltűnt Tárkányi Béla és a Szépirodalmi Közlöny szerkesztője, Szelestey László is. Bizalmas viszony fűzte még Futó Jánoshoz, akinek az életéről csak »227