Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)
TISICUM XX. - TÖRTÉNELEM tak. 8 3 Fontos volt tájékozódniuk a helyi nyelvjárásról is, mert csak így tudták megtanítani később a katekétákat arra, hogy mit prédikáljanak és idézzenek a jóformán írástudatlan hallgatóságnak. Egy misszionáriusnak legalább 3-4 ezer fogalmat kellett megtanulnia, a hozzátartozó írásjegyekkel, hogy eredményesen végezhesse a munkáját. 8 4 Legfontosabb kiindulópont, hogy a „kínai szellem" által alkotott legkisebb nyelvi egységek a szótagok, melyekből a nyelv egésze építkezik. A kínaiak általában négyszáz-négyszázötven hangzót használnak, de a kiejtés tónusának változatossága miatt a jelentés szinte kimeríthetetlen. A birodalom különböző tájain járva, ahol szinte nem is lehet különbséget tenni az s-sz vagy a c-cs között, a hangzók száma még inkább összezsugorodik. így fordulhat elő, hogy rengeteg szó ugyanúgy hangzik, de a jelentés százféle, és semmi rokonság nem fedezhető fel közöttük. Ha a kiejtésbeni tónusokat is beleszámítjuk, az legalább kétezer önálló szóra is emelheti a hangzót. Különösebb grammatika híján (nincs ragozás, névelő, névutó, többes szám stb.), egyszerű fogalmak egymás mellé helyezésével alkot mondatszerkezeteket. A beszéd során használ különböző kisegítő szavakat, amit viszont nélkülöz az írásban. A beszéd során szükséges, hogy a beszélgetőtárs ismerje a beszédtémát, tehát egyfajta „lelki" megértés is legyen közöttük. Beszéd közben figyelik egymás szemét, mimikáját. A nyelv technikai fejlődése vagy megújítása természetüktől idegen, és nem is törekedtek semmi hasonlóra. Nyugati szemmel a tudomány és a technika vívmányai iránti közöny oka is leginkább az, hogy a kínai tudja, hogy a Tao (-sors) őt odaállította arra az útra, amely számára az egyedüli és a legjobb, és ahol méltósággal élhet a társadalomban. A kínai nem akar más lenni, mint ami, az adott életpályán kell kiteljesednie, megoldania gondjait. Teljesen más módon áll a világhoz, mint az örök nyugtalan európai ember. Nyelvében megelégszik néhány hangzóval, kerüli a mássalhangzók beépítését, a komplikált nyelvszabályokat. A nyelvtani „hiányosságokat" olyan hajszálfinom hanghordozással (négy tónus) tökéletesítette, hogy azt az európai ritkán képes kihallani és elsajátítani. Még a költők és írók sem érezték okát annak, hogy a nyelvet esetleg tökéletesítsék, „mert soha nem érezte magát annyira a természet urának, mint a nyugati lélek, aki a természettől független, több szótagú szavakat alkotott volna." 8 5 A szavakhoz nem rendelnek toldalékot sem, csakis a szövegkörnyezetből lehet következtetni a mondatban betöltött funkciójára. A kínai nyelvtan ugyanúgy egységre és szintézisre törekszik, mint a gondolkodás. Semmi szüksége alá- és fölé- vagy mellérendelésekre. Csak az európai értelem számára kaotikus a sok írásjel, melyben csak a kínai képes meglátni a természettel azonos variabilitás játékosságát. A nagy költők külön ügyeltek arra, hogy az írásjelek formailag is rímeljenek, ne csak jelentésükben. A kínai kultúrközösség céltudatosan teremtett olyan írásmódot, ahol az emberi értelem fogalmait a látható világ jeleivel olyan módon fejezi ki, amely egységre törekszik. Az író, a szöveg és a szöveg olvasója kapcsolatban és szerves egységben áll a világgal. 8 6 Ahogyan egy szoba berendezésébe is a saját lelkét viszi bele, úgy viszi bele saját lelkét a kínai az írásjelekbe. A számára értelmetlen és lelketlen alfabetikus nyugati írásmódot pedig egyenesen lenézi. A klasszikus nyelvhez való hűség természet- és hagyománytiszteletre nevel, összekötve az évezredek generációit és egyéneit. Ma is minden kínai eredetiben tudja olvasni Konfuciusz és Lao-ce műveit, míg az európaiak népei számára a néhány évszázaddal korábban írott művek már szinte érthetetlenek. A kínai írás egyben neveli a szépérzéket, mert a tanulók évekig a leghíresebb művészek írásjeleinek másolásával foglalkoznak és tisztelik, becsülik azt az embert, akinek szép kézírása van. A házak, hivatalok, gyülekezési termek falait művészien festett jelmondatokkal díszítik. 8 7 Tulajdonképpen az írásmód az, amely összetartja a népet, és öntudatot ad számára nemzeti ébredések idején. Egyúttal hidat is képez az ősökkel, a tradícióval. Szerepe talán a középkori latinhoz hasonló a középkori Európában. Ha alfabetikus írásmódra térnének át, azonnal darabokra hullana a birodalom, annyira eltérőek a táji dialektusok. Egy új nyelv megteremtése Japánban még sikerülhetett, de egy ilyen hatalmas birodalomban aligha. A magyarok később a gyakorlatban úgy tapasztalták, hogy számukra a cs, gy, ty, ly, ny kétjegyű hangzók kiejtésével nincs probléma, mint más külföldinek. Érdekes volt számukra, hogy az európai és a többi keleti nyelvvel ellentétben, a kínai először a családnevet írja és utána a keresztnevet, mint a magyarban. Ebben újabb „bizonyítékát" vélték felfedezni a magyar és a kínai nép „közös mongol" eredetének. 8 8 A jelen és a múlt idő használata is megfelel a magyar gondolkozásnak, a jövőt egy időhatározó szócskával fejezi ki. A birtokviszony, a „van" segédige alkalmazásával is teljesen azonos a magyarral. Az időkeltezésnél előbb az évszámot írják, majd a hónapot, napot, ami szintén azonos. Bár a magyarok az ún. irodalmi (mandarin) kínait tanulták, később a helyi tájszólást is el kellett sajátítaniuk. Hivatalokban az angol nyelvvel már el lehetett boldogulni. Alapvetően annyira nagy volt a különbség pl. az északi és a déli tájszólás között, hogy maguk a kínaiak is, ha tudtak, ezen a módon kommunikáltak egymás között hivatalos ügyeik intézése során. 8 9 Rendszerint egy magyar misszionárius, kellő szorgalommal, 8-10 hónap alatt el tudta sajátítani a környezet beszélt nyelvét és szókincsét, de az írásjelek elsajátítása már éveket vett igénybe. 83 MITTLER, P.T. 1927. 84 Lombos szerint, amit Lengshujtanbam tanultak, alig volt használható a 100-110 kilométerre lévő Paokingban, annyira más volt a nyelvjárás. Katolikus Élet 1932. június 5.171. 85 P. KÁROLYI Bernát 1942/b. 28. 86 A kínai nem olvassa, hanem „nézi" a könyvet (kánsü). 87 Ezt a hagyományt a kínai keresztény templomokban is megőrizték. 88 P. GÁBRIS Grácián 1942. 15. (A mai nyelvtudomány szerint, a közhiedelemmel ellentétben, az ún. sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó kínainak nincs közeli nyelvrokona Ázsiában. Legközelebb a tibeti áll hozzá). 89 P.GÁBRIS Grácián 1942. 20. 116«