Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)
TISICUM XX. - TÖRTÉNELEM lögiai rendszert. Szerinte a világot két örök és ellentétes szervezó'elem kölcsönhatása és ingadozása hozta létre, melyek magukban foglalják a másik lényegi magvát. Ez a két tényező (jin, jang) azért vált az életszemlélet legfontosabb elemévé, mivel a leghétköznapibb emberi megfigyelés is azt igazolja, hogy alapvetően e két ellentétes „életprincípium" uralja az egész létezést (féminités—férfiasság, gyenge-erős, passzív-aktív, negatív-pozitív, Földistennő-Ősatya stb.). Mivel a „célratörő rend" ebben az örök változásban bizonyos törvényszerűségek szerint mozog, így lett a két ellentétes életelem által örök egység. A jin és a jang örök élettörvényét Lao-ce, aki a „legmélyebb kínai gondolkodó", tao-nak (út, törvény, szabály, kozmikus világrend) nevezte. Ez írja elő minden élő és élettelen lénynek az útját a mindenségben, belőle mintteremtetlen teremtőből származik minden dolog és azok stabilitása. Az egységgel szemben a világi sokaság. A legősibb és legalapvetőbb kínai felfogás szerint a tao a természetet irányító törvényeket fogja egységbe, de nem csak fizikai, hanem metafizikai értelemben is. A kínai világkép tehát egészen közel áll a panteizmushoz, 6 7 mivel nem tudja elválasztani a világot attól az „őserőtől", amely megalkotta, amelyben benne foglaltatik (immanencia), és örök törvényeivel irányítja. A világ az istenségben létezik, de az istenség egyúttal több a világnál. A Földet és az Eget is magában foglaló teremtett világban minden élő teremtmény alapvető feladata, hogy a maga helyén és módján harmonikusan illeszkedjék és együttműködjék a többi lénnyel. A harmónia alapfeltétele, hogy a teremtményt ne az öncél vezérelje, hanem annak belátása, hogy minden az egészből keletkezett és az egységbe tart. Az ember, a többi lénnyel együtt, minden testi és lelki adottságaival együtt, ennek a közösségnek a része. Az embernek mint „eszes lénynek" az a kötelessége, hogy a társadalom minden tagjával és a nagy természet minden törvényével egyetértésben éljen, és harmóniára törekedjen. A külvilággal való helyes viszony kialakítása a szabályos együttélés biztosítéka. A tanítás szerint: amit minden más élő és élettelen lény szükségszerűen tesz, azt az értelmes embernek szabad akarattal és készségesen kell tennie. Ez a szükséges alapja a földi élet békében való eltöltésének. Ebből az következik, hogy a „nagy természet" történései és az ember erkölcsi cselekedetei között megfelelések vannak, mindkettő kiegészítő eleme a kozmikus világharmóniának. Ha az ember fenntartások nélkül alkalmazkodik a világtörténéshez, azzal boldogságát biztosítja. Ha az emberen eluralkodik az önzés és a mohóság, ha ellentétbe keveredik az ősi hatalmakkal, szükségszerűen elbukik, mert veszélyezteti a világ rendjét. Lao-ce szerint a világban tapasztalható rossz atao-hoz való hűtlenségből származik. A tudatos embernek az érzékek kioltására és a szemlélődő, vágy nélküli („nemcselekvő") életmód kialakításá67 A „kínai univerzizmus" akkoriban még nem volt elterjedt meghatározása a kínai nézetrendszernek. Az univerzizmus lényegét foglalja össze GLASENAPP, Helmuth von 1987.15. ra kell törekednie. 6 8 Ez nemcsak a személy, hanem tágabb értelemben az égi rendet tükröző „ég-alattinak" is létalapja. A kínai hagyomány nem tagadja a lélek halhatatlanságát, de másképpen fogja fel annak túlvilági életét, mint a keresztény európai. A misszionáriusok több olyan szertartással is találkoztak a későbbiekben, amelyek ezen ősi tradíción alapulnak. Az ember lelke a halál után szellem (sen) lesz, de lakhelye cselekedetei szerint nem a Pokolban vagy a Mennyországban van, hanem a Földön. A halott lelkek visszatérnek, emberként vagy állatalakban reinkarnálódva. Ezeknek a szellemeknek egy része jóindulattal viseltetik az ember iránt, más részük ellene tör. Minden ember boldogsága e szellemektől függ, kiknek kiengesztelésére száll fel az áldozati füst a szellemek oltárán napról napra. Alapvetően két iskola építette ki a kínai erkölcsbölcselet alapjait. Az egyik tehát a konfucianizmus, amely „kollektív, reális és emberibb", tehát a közösségi együttélést szabályozza, a másik irányzat pedig a taoizmus, amely az egyéni, spekulatív és elvont életmód követését hirdeti. A minden érző lény felé való együttérzést hirdető, India felől érkező mahájána buddhizmus tovább gazdagította a taoista panteont. Beszivárogva a hagyományos közösségekbe újfajta mintákat hozott létre, alkalmazkodva a nép lelkébe teljesen beleivódott ősök tiszteletéhez, a mezőgazdaság és a termékenység isteneihez és szellemeihez, a varázsló és jósló szertartásokhoz. 6 9 P. Jesacher szerint a kínai világszemlélet ezen alapvetéseit a keresztény kultúrából jött idegennek feltétlenül ismernie kell, ha megérteni igyekszik e hatalmas nép és kultúra megmaradásának „titkát". Ha a keresztény ember képes felszámolni évszázados előítéleteit, és elfogulatlan módon vizsgálja a fontosabb kínai szent iratok üzenetét, könnyen felfedezheti annak „kinyilatkoztatott jellegét". A kínai és a keresztény hagyomány között bizonyos rokon gondolatokat fedezhet fel, mint például: az „ember ártatlanságának" hite. 7 0 Felfedezhető még a szebb és a jobb irányában történő „megváltás" utáni vágy is, amely minden Krisztus korabeli nép lelkéből feltört. Az idők során Lao-ce és Konfuciusz későbbi tanítványai egyaránt elferdítették a taoról szóló aranykori bölcseleti eszméket, így süllyesztve le azt egy „babonás" világnézet alapdogmáivá. 7 1 A magyar ferenceseknek tartott tanóra keretében a tiroli páter saját kínai „tanítóját" megkérve, eredeti nyelven olvastatott fel Lao-ce és Konfuciusz régi irataiból, és a szövegrészleteket, az árnyaltabb megértést segítendő, latin és francia szövegfordításokkal is összevetette. A tanultak illusztrálására P. Jesacher kiemelte a Tao-tö-king („Tao-té-csing") 76. fejezetét, amely arról beszél, hogy az ember születésekor „gyenge és finom", akár 68 „Ezért a bölcs nem cselekszik nagyot, így teljesít nagyot" (Tao-tö-king, 63.) Weöres Sándor ford. 69 GERNET, Jacques 2005.171-178. 70 „És láta Isten mindent, amit alkotott vala, és igen jók valának." (1 Móz 31.) 71 P. Jesacher fejtegetése részben jogos, mivel sem Konfuciusz, sem Laoce nem tekinthető vallásalapítónak, mint Buddha vagy Jézus, bár kölcsönös kapcsolat van közöttük. A helyiek etikai és rítusrendszerét pedig nem tartja „igazi" vallásnak, csupán egy hajdan volt magasrendű tudás maradványának. »114«
