Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Régészet - Cseh János: Kelta megtelepedés régészeti emlékei Kengyel-Kiss-tanyánál (Adatok a la Téne világ üvegkarpereceinek és kaszakarikáinak ismeretéhez)

TISICUM XX. -RÉGÉSZET égetett, barnásszürke színű, horizontálisan polírozott felületű (a peremnél belül is). Törésfelülete rétegződéses. Kifelé vont szájrészéhez tagolt nyak és váll csatlakozik. A carina, magyarul az oldalfal átfordulása, az „él" elég határozott. Feneke homorú. Magassága 13 cm, szájátmérője 20 cm, vállátmérője 23 cm, talpátmérője 9 cm. A falvastagság min. 0,4 cm. Ehhez a - mondhatom - „vezérlelethez" sorakozik föl a ház gödre emlékanyagának többi, részint jól rekonstruálható darabja (öszszesen 4 ilyen), valamint a kisebb fragmentumok. Anyaguk (megtisztított agyag), kolorjuk (a barnásszürke különböző tónusai) mindennapos. Felületük megmunkálásának, utómunkálatainak módja sem más, azzal a plusszal, hogy egy tálnál a belső felszín is ilyen; itt matt sávon besimított hullámvonal fut körbe - a kelta keramika egy jellegzetessége gyanánt. Másik tál, érdekes ívelt-síkozott váll vonalvezetéssel két helyen, fölül és alul átfúrt. Formájuk, vagyis ami lényegüket adja, törésvonaluk formás, alatta értem, hogy tompa - egy esetben viszont határozottan élesnek mondható. Ha most a peremeket tanulmányozom, itt sem igen tapasztalok olyat, amely - ismereteim szerint - a korban széleskörűen megjelenőktől eltérne, úgyhogy ezt nem is részletezem. Két homorú, illetve gyűrűs (diaméter: 9-12,5 cm) aljfragmentumom van. Fontos, mindenesetre lokális szempontból, egy belső besimított hullámlíneás oldaltöredék. A táldarabok mellett fölbukkan egy olyan megvastagodó szájperem, amely alkalmasint nagyobb készítményt, fazekat, urnát sejtet. A rekonstruálható mélytálak szájátmérője 25-30 cm (egyenként 26 cm, 26-28 cm és 29-30 cm), a fölső értéket már úgy lehet venni, mint a létező legnagyobbakhoz közelitőt. A falvastagság átlagos. Rátérhetek most már a (korongolt vagy ún. utánkorongolt), fémesen grafitos, sötétszürkés keramikára, a La Tène világ másik nagy edénycsoportjára, a Hochform kategória egyikére. Ezek, legalábbis a táblára kerültek, nyolc darabot számlálnak, oldalak, kiegészülve egy-egy perem- és talptöredékkel. Miképpen telepanyagom mélytáljainak, úgy eme edényféleségnek is akad egy reprezentatív, mutatós példánya, mégpedig terjedelmesebb oldalrészlet jellegzetes függőleges fésüléssel/árkolással. Ennek a széles szájú agyagszitulának további említésre méltó képviselője egy duzzadt, ún. D-alakú, bordás perem, Wulstrand (fényezésnyomokkal). Magányos aljtöredékem (diamétere 7-8 cm) a megszokott talpkialakítást mutatja. A többi cserép seprűzött, barázdált falrészlet - falvastagság 0,4-0,8 cm. A korong nélkül, „házilag" gyártott (valószínűleg in Aufbautechnik), előállított konyhai agyagedények fragmentumai sorából négyet véltem táblára tenni és körülírni. Törmelékes soványítású anyagukhoz elszíneződött, esetleg füstös barnás szín társul. Itt is, miként a grafitos keramikánál, előfordul a polírozás (bár ezt nem nagyon ildomos vagy helyénvaló hangsúlyozni, mivel inkább korábbi, kora vaskori leletről lehet szó). Két szimplán csapott peremzáródás - az egyik darab ovális, ujjbenyomásos „díszítéssel" - mellett ugyanannyi oldal tartozik ide, mindkét esetben vízszintes, mélyedésekkel, alveolárisan tagolt „plasztikus" borda- vagy másként lécdísszel/rátéttel (Fingertupfenleiste), ahogyan azzal oly sűrűn találkozhatni vaskori durva keramikán. A formát röviden elintézhetjük: lágyan ívelődő oldalfalú, nagyjából azonos száj- és talpátmérőjű háziipari agyagedények voltak, 0,5-1 cm falvastagsággal. A fennmaradó archeológiai leletegyüttesnél elsőként egy, a keltákra nagyon jellemző, sorozatokban ismert orsókarikát/korongot kell említenem. Finomkeramika kopott oldalfalából faragták szabálytalan kerekre. (Átmérője 3,5-4 cm, vastagsága 0,5 cm körüli, perforációja 0,7 cm, amennyi szokott lenni - a ház közepe felé a második ásónyomból jött elő.) Nyomban ezután következhetnek a vasak: egy karika és három pántocska (több darabban), 3-6 cm hosszúságban és 0,5-1,5 cm szélességben. Míg az utóbbiakból vajmi kevés következtetés vonható, annál fontosabb a másik, a jó állagú-megtartású vasgyűrű - a ház délnyugati szögleténél a második ásónyomnyi rétegből -, mely kaszakarikaként/-örvként/-köpűként határozható meg, teljes egyértelműséggel. Erős lemezből, szalagból kovácsolt, nyomott oldalú, azaz kengyeles vagy D-forma. (Mérete kb. 4,5x5 cm, a vaspánt szélessége közel 1,5 cm.) Inkább és határozottan keltának, mint középkorinak vélem - mindenesetre prehistorikus kinézete van. Kisebb és nagyobb kovadarab, átfúrt, drappos, homokszín, gömbös kőgolyóbis (alkalmasint buzogányfej?: kb. 4x4,5 cm, max. 1,5 cm-es átfúrással), ezenkívül fenőkőre hasonlító tárgyak - egyik talán balta fragmentuma? - a malom-, őrlő- és egyéb kövekkel külön leletcsoport; további értékelésre nagyrészt alkalmatlanok, s egyáltalán kelta koruk sem mindig meggyőző. Nagyobb salakrögökön kívül van néhány tucat platnirög, ahogy a statisztikai résznél feljebb már hoztam. Az állati, animális maradványok, a vadvilág egy reliktuma a szarvasagancság. (17. kép 5-12; 18. kép 1-17; 19. kép 1-8; 20. kép 1-9; 23. kép 9-19; 24. kép 1-16) D objektum VI. kutatóárok ill. szelvény (11-15. kép) A régészeti ásatás tizenharmadik napján (szeptember 16.) kerítettem sort a lelőhelyről készített helyzetfelmérő vázlatrajzon 18. foltként megjelölt felszíni jelenség közelebbi kutatására. Ez a B objektumtól délnyugatra, 25-30 m távolságra, úgyszintén a lejtőn feküdt, és úgy 2x2 m-es hamus flekk formájában mutatkozott. A bevált és praktikus eljárással kerestem meg az objektumot magát, tudniillik cca. 0,5 m széles és néhány m hosszú kutatóárkot húztam a rézsűs felszínre merőlegesen (nyugat-keleti irányban); amit nyomban azután ki is terjesztettem 4x3,5 m-re. A sárga agyagos szűzföldben előjött a keresett diszkoloráció, nagyságrendjét véve 3 (pontosan 2,8) m és 1,5 m méretben, lekerekedő sarkú szögletes rajzolatban, szürkehamus, illetve kevert földes kitöltéssel - földbeásott ház maradványának tűnt, és az is volt. Ránézésre az egykori építményalapnak harmada-negyede őrződött meg. A házrészlet bontásánál (mely alkalommal keresztirányú tanúfallal dolgoztam) világossá vált, hogy az oldalfalak max. 10 » 10 «