Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Egri Mária: Sváby Lajos: Genezis
Tisicum XVIII. Sváby Lajost a kezdetektől fogva izgatták a mitológiák, a Biblia. A létezés, a honnan jöttünk, mi végre vagyunk kérdései. Ahogy ő mondja: származásunk titokzatosságai, hovatartozásunk, érzelmeink titokzatosságai. Amikor 1988- ban először szembesült az élő Bibliával, a Szentfölddel, eldöntötte a Genezis megrajzolását. A Bibliából Mózes Első Könyvének a Teremtésről írott sorait választotta. A Genezis 22 vörös krétával rajzolt darabja 1989-ben készült el, és a Képzőművészeti Főiskolán korábbi rajzokkal, valamint néhány újabb festménnyel együtt 1989 áprilisában került bemutatásra. Még ugyanebben az évben elkészült a Főiskolán a sorozat 25 példányos szerigráfia mappája, ami a Csontvá- ry Terem 1989. november 16-25. között megrendezett kiállításán az eredeti rajzokkal együtt került közönség elé. Az első hat lapon foglalkozik Sváby az Úrral, aki teremté az eget és a földet, a napot és a holdat, a vizeket és a szárazföldeket, s benépesíté azokat növényekkel és mindenféle állatokkal. A hetedik lapon „Teremte azért Isten embert az 6 képére”, a nyolcadikon „férfiúvá és asszonyi állattá teremté őket’’, majd a kilencediken..helyhezteté... azÉdennekkertébe." A nyolcadik grafikától a tizennyolcadikig a művészt az első emberpár drámája foglalkoztatja megteremtésétől, paradicsomi érintetlenségétől kezdve bűnbeeséséig, kiűzetéséig, a megvilágosodással járó megnyomorodásáig. A többi „élőállatok”-kal együtt a tudatlanság ártatlanságával élvezik az Isten kertjének minden adományát mindaddig, amíg az isteni tiltást meg nem szegik. S bár férfiúvá és asszonyi állattá teremté őket az Isten, ugyanakkor viszont a saját képére is. Ez a kettősség ősidőktől fogva predesztinálja az embert egyrészt ösztöneinek, másrészt a tudás, a megismerés vágyának a kielégítésére. A Biblia szerint a parancsszegés mindennek az okozója, amelynek révén az ember birtokába kerül „az jónak és gonosznak tudásának fájának gyümölcse”. Ebből a konfliktusból ered az a tudás, amely által az ember saját gyengeségei, kisszerűsége, ugyanakkor vágyai, ösztönzései megvilágosodnak. Ádám és Éva mindaddig ártatlanok: „ Halának pedig mindketten mezítelenek, Ádám és az ő felesége, és nem szégyenlék vala." A bűnbeesést követően viszont „megismernék, hogy mezítelenek volnának.” A tudás óriási teher is, a büntetés szinte felfoghatatlan. Az a dualitás, ami az ember istenképiségéből, ugyanakkor természeti lény voltából ered, egész történelmét végigkíséri. Egyidejűén kapja meg a megvilágosodást, a jó és a gonosz képességét. Éljen vele, ha - és ahogy - tud. Megkapja az élvezethez a fájdalmat, a vágyhoz a csömört, a szeretethez a gyűlöletet is. Sváby a legtalálóbb textusokat választja a Genezisből. „Annak felette ellenkezést szerzek teközötted és az asszonyi állat között.” „Megsokasítom felette igen az te fájdalmidat és az te méhedben való fogadásodnak fájdalmit.” „És az megronti teneked fejedet és te is mardosod annak az ő sarkát.” Milyen utolérhetetlen bölcsesség a nemzés-születés, vagy ha úgy tetszik a szerelem, az anyaság, a párkapcsolatok örök misztikájára. Az elnyert jó és a gonosz aránya változó, végletes. Az egyénben és az emberiség történelmében egyaránt. A Genezisben a teremtés, a bűnbeesés mellett természetszerűen megtörténik az első gyilkosság is. Sváby tizenkilenctől huszonegyig számozott lapja foglalkozik a testvérháborúval; „és mikor a mezőn volnának, támada Kain az Ábelre, az ő atyjafiára, és megölé ötét". Az utolsó rajz feloldásként egy mitikus képet mutat abból az időből, amikor az „Istennek fiai egyesülének az embereknek leányaival.” Sváby a könnyebb megértés miatt szívesen fordul ismert mitológiákhoz, többek között a Bibliához is. (Például a Damjanich János Múzeum gyűjteményében őrzött Fiú hazatérése, illetve Izsák feláldozása c. munkáin.) Ebben az esetben azonban egyedül és kizárólag a Genezis sorainak megjelenítése a célja. Tanulságaival és költészetével együtt. Sváby ezeken a lapokon briliáns rajztudása mellett a nála ritkábban tetten érhető humoráról is bizonyságot tesz. Érezhetően szereti témáját, s a drámaibb részek mellett érzékelhetően élvezi is a maga teremtette organikus világot. Az ő Teremtője nem a félelmetes, a haragvó Isten, hanem egy kedves, szakállas öregúr, aki szeretetre méltón játszadozik paradicsomi kertjében. Aki saját idilliének részese mindaddig, amíg nem kényszerítik ítélkező szerepre. Vidáman szétválasztja az elemeket, hátán fekve lábujjaira tűzi a Napot és a Fioldat. Tenyeréből madarakat röptét, nyomában csigák, gyíkok, teknősök sorjáznak, halak úszkálnak, mellette bajszos oroszlán hever, bikák, ágbogas szarvú négylábúak ugrándoznak. A hetedik lapon megszületik az Ember. Az egész kompozíciót a Teremtő hatalmas combja, lába; két óriás karja, keze uralja, mintegy anyaölbe zárva védi az éppen születőt, akinek kialakuló arca, aprócska ökle, lába a teremtőjéét formázza. Azután „férfiúvá és asszonyi állattá teremté őket", és elhelyező az Édennek kertébe. Svábynál a két rajz emberfigurája időtlen mosolyával, absztrakt hajviseletével, formáival még az isteni kegyelem állapotára utalva a görög szobrok archetípusát idézi. Ekkor még az Isten is elmondhatja: „hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó”. A kilencedik lapon a mosolygó öregúr ugyanazzal a szeretettel őrzi két hatalmas karja ölelésében az első emberpárt, mint ahogy azt az első emberkénél tette. Még tart az idill, Daphnisz és Chloé, az ókori görög szűz pásztorpár istenkerti megfelelője játszadozik egymásba gabalyodva a tizedik rajzon. Ettől kezdve azonban az angyalkórus harmóniáját disszonáns hangok zavarják. Az Isten elülteti tiltott gyümölcsű fáját; s vele megszületik a vágy a tudásra, a hajlam a gonoszra, s a viszály lehetősége ott, ahol eddig békesség honolt. Az Édenből kiűzetnek, elindul viszont az emberiség történelme. Az örök harc egymás ellen, egymásért mások ellen, az életben maradásért, a faj fenntartásáért. Sváby ezeken a lapokon expresszionizmu- sának minden drámaiságával jeleníti meg a „viliágó kétélű” fegyverrel vagdalkozó „kherubimok” elől asszonyával hátán rohanó férfi menekülését, a pusztaságban pőreségük, magányuk, nyomorú egymásrautaltságuk döbbenetét. Az Isten paradicsomi békéjének, a bűn visszavonhatatlanságá642
