Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Egri Mária: Sváby Lajos: Genezis
Irodalom- és művészettörténet nak fájdalmas emlékét. Majd a viszály, a szerelem, a szülés kínjai és az egymás emésztésének egyedülálló lapjai következnek. Sváby Genezisében a tizenöttől a tizennyolcadik számozott négy rajz a csúcspont. Itt válik világossá, milyen egyértelműen fogalmaz a férfi-női testekkel, milyen bonyolult emberi viszonylatokat képes közölni alakjaival akkor, amikor valóban a testi kapcsolat kompozíciójának lényege. Kristály- tisztán érzékelteti az egymást követő lapokon a két főalak gyűlöletes egymásnak feszülését, majd gyengéd, szeretettel teli egyesülését. A gyermekükkel viselős asszony vajúdó görcseit, s embere segítésre képtelenségét, tehetetlen kínját. A minden keserűségért a másikat okoló-bántó, összekény- szerített pár képtelen egymással és egymás nélkül élni. E lapok szinte betűről betűre közvetítik a Biblia megrázó sorait. A „megsokasítom felette igen az te fájdalmidat”, és „az meg- ronti teneked fejedet és te is mardosod annak az ő sarkát”. A Káin és Ábel történet három rajzának első két lapján szinte visszatér az Édenkerti hangulat. A szülei körében ülő két kisgyermek, a beérett gabona, az egyik gyermek kezében tartott sarló, a másikhoz simuló bárány mint a földművelés, az állattartás és a boldog család együttes jelképe jelenik meg. A következő lapnál az Istennek felajánlott bárány s a felé nyújtott teli tál gyümölcs, kalász Sváby képein mint„óő- ség tál” több ízben szerepel. Ám az Isten elfordítja fejét Káin ajándékától, s ezzel elvakult haragot vált ki belőle. A huszonegyedik lap, a bibliai testvérgyilkosság Sváby művészetének minden mozgalmasságát, lendületes drámaiságát sűríti. A ledöntött Ábel már a földön fekszik, felette hatalmasan nyúl át a kompozíción Káin, kezében a kővel - már átlendült a holtponton, a kő a következő pillanatban biztosan lesújt. Számos Sváby-kép sajátja ez a műtörténetben Lessing által definiált „termékeny pillanat", amely a nézőben folytatódik s fejeződik be, és drámai mozgalmasságát éppen a kompozíción megragadott csúcs előtti pillanat adja. Az utolsó rajz talán felold bennünket, talán a jövőre nézve némi reményt nyújt. „Mert akkor az időben valának az földön nagy óriások, azután is pedig voltak, mikor az Istennek fiai egyesülének az embereknek leányaival.” Mint egy mitológiai mesében, a kompozíción óriási istenek játszódnak aprócska emberi lényekkel, játékosan nyújtogatják kezüket egymás felé, simogatva-tapogatva egymás ismeretlen testét, mosolygó arcvonásait. Sváby optimizmusának igazolására, az emberi kapcsolatok újrafelfedezésének, a párbeszéd újrakezdésének a lehetőségére. Sváby pozitív víziójával azonban szemben áll az emberi faj utolsó évszázadban ismét nekiszabadult önpusztító indulata. Mértéktelen a szinte isteni hatalmat tulajdonló uralomvágyban, az önelégültségben, a törvénytagadásban. Önnön vesztébe rohanva kérdés, kínálkozik-e még számára egy harmadik Szövetség? 643
