Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)

Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950

Irodalom- és művészettörténet

Benedek Jenő: A Tanács első ülése (1951)

köztársasági érdeméremmel kitüntetett elvtárs arcképét,62 a II. képzőművészeti kiállításra (pedig) megfesti „A Tanács első ülése” és „Partizánok” c. olajfestményét...’’63 Vállalásaikat be is tartották. Az évet záró II. képzőművészeti kiállításon az említett munkák mindegyike szerepelt. Sőt még túl is „termeltek”: Bernáth Aurél „A MÉMOSZ előtti tüntetés 1930-banA munkásmozgalom kezdete az építőiparban”; „Reggeli a vitorlázók táborában”; „Budai Dunapart” képeivel, Benedek Jenő pedig a beígért „A Tanács első ülése” és „Partizánok” vásznain kívül „Rákosi elvtárs Túrkevén"

82 Szolnok Megyei Néplap 111/8. (1951. január 31) 4. Itt a Sebestyén Sándor ezüst fokozattal kitüntetett sztahanovista kőműves - Pártunknak köszönhetem, hogy sztahanovista lettem című cikk a következőket adja a kőműves szájába: „Alapszervezetünkben mindig volt olyan elvtárs, aki foglalkozott velem, de én is szívesen hallgattam rájuk. A Párt hívta fel a figyelmemet, hogy a sztahánovista munkamódszert el lehet sajátítani, az nem is olyan nehéz. A Párt szavára tanulmányozni kezdtem a szovjet sztahánovisták munkamódszerét.

A Párt nem hagyott sohasem magamra munkám közben sem, mindig segített, így kerülhettem el több esetben is sztahánovista bemutatóra. Pártunk támogatását kérve, a jövőben is az lenne a tervem, hogy vállalatunknál a Makszimenko-féle gyorsfalazási rendszert teljesen el tudjuk terjeszteni, ezért én vállalom, hogy minden szaktársamnak átadom a tudásomat, mert így tervünket túl tudjuk teljesíteni.

Alig várom már, hogy a Tervezőintézetek a terveket megküldjék, mert jó lenne már belefeküdni a munkába, szeretném látni, hogy az épületek egymás után nőnek ki a földből, hogy a hitetlenkedőknek bebizonyítsuk a szocialista termelés magasabb rendűségét, hogy a dolgozóknak minél több gyárat, lakóépületet adhassunk át.

Minden vágyam az, hogy tudásomat úgy politikailag, mint szakmailag szünet nélkül fejlesszem, és amit én megtanulok, azt a legszélesebb körben átadjam a jövőnk reménységének, az ifjúságnak is.

Szakmai tudásomat, illetve annak ezt a magas fokát a szovjet sztahá- novistáktól tanultam, személyesen beszéltem Makszimenko elvtárssal és társaival, kik nagy hatással voltak rám, mert annak ellenére, hogy világhírű emberek, mégis úgy beszélgettek velünk, mintha mindig közöttünk dolgoznának.

Látom, hogy a Szovjetuniótól mennyi segítséget kaptunk, ők nekünk az építést és a boldog jövőt tanítják, nem pedig a háborút. Tőlük kaptam ezt a magabiztosságot is, amivel most, közelgő kongresz- szusunkra készülök.

Megszerettem a szovjet népet és annak nagy vezérét Sztálin elvtársat, mert tőle kaptuk mindazt, amivel megkezdhettük a fasiszták által lerombolt hazánk felépítését."

83 A Magyar képző- és Iparművészek Szövetségének és tagjainak kongresszusi felajánlásai. In: Szabad Művészet V/2. (1951. február) 51-52.

című olajképével is felül teljesített.”6* A szakírók kitüntetett figyelemmel elemezték mindkettőjük pályaképének „pozitív irányba mutató” alakulását.

Követve az év folyamán róluk is szóló híradásokat, megtudjuk, hogy a Moszkvában rendezett reprezentatív képzőművészeti bemutatón a magyar festészet nagyjai (mi elsősorban a Szolnoki Művésztelephez köthető és kötődő, a magyar festészet élgárdáját jelentő (Deák-Ebner, Med- nyánszky, Vágó Pál, Bihari, Koszta, Fényes Adolf nevét említjük csupán) mellett mindkettejük művei szerepeltek a kiválasztott anyagban. Bernáth Dunai táj c. képével, Benedek pedig három alkotásával is (Mit láttam a Szovjetunióban?; A nép fiai; Szovjet-magyar barátság) festményeivel.84 85 A kiállítást kísérő delegációban is mindketten részt vettek. Amiről Bernáthnak a Zeneakadémián tartott beszámolója,86 illetve Benedek Jenő szűkebb pátriájában, Szolnokon a megyei lapban közzétett tájékoztatója tanúskodik. „Április 16-án nyílt meg a Magyar Képzőművészeti Kiállítás Moszkvában. Ezen a kiállításon 150 esztendő képzőművészete szerepel. A kiállítás megnyitó beszédének egy részlete így hangzott: A szovjet művészet és a magyar nép fordulatot és frontáttörést jelentő budapesti találkozása után most bekövetkezett itt Moszkvában az annyira várt pillanat, a magyar művészet és a szovjet nép számunkra szintén döntő jelentőségű találkozása.

A moszkvai Képzőművészeti Akadémia nagytermeiben állították ki az anyagot. A kiállítás rendezését nagy gonddal végezték, időrendben mutatták be a XIX. század festészetének és szobrászaténak fejlődését. Markó Károly, Barabás Miklós, Borsos József, Benczúr Gyula, Bihari Sándor, Wág- ner Sándor, Székely Bertalan, Révész Imre festményei mellett Munkácsy Mihálynak volt legáltalánosabb sikere, Szinyei Merse Pál, Fényes Adolf, Koszta József, Nagy István, Csók István szintén nagyon tetszett. A felszabadulás utáni magyar művészetet a következő festők művei mutatták be: Bán Béla, Benedek Jenő, Bernáth Aurél, Ék Sándor, Felekiné Gáspár Annie, Imre István, Pór Bertalan és Scholtz Erik.

Az 1949-es budapesti szovjet kiállítás sikere döntő fordulatot jelentett a magyar nép és a művészet kapcsolatában. Ezt a kiállítást 350.000 ember nézte meg azokban a termekben, ahova azelőtt a legjobb esetben 100-150 ember tévedt be. A magyar uralkodó osztály céltudatosan zárta el a nép tömegeit a művészettől, de az uralkodó osztálynak magának sem voltak művészeti igényei.

Tudjuk, hogy a szovjet nép a szovjet művészetnek legjobb bírálója. A moszkvai magyar kiállítás egyik termében egy album található, amelybe a látogatók beírják véleményüket. Naponta százával sorakoznak ebben a szovjet látogatók véleményei. Annyit máris megállapíthatunk, hogy úgy a szak84 KATALÓGUS II. é. n. 5.

85 Szabad Művészet V/5. (1951. május) 195-198.

86 Az orosz és a magyar művészet nemzeti sajátosságairól. In: Szabad Művészet V/8. (1951. augusztus) 344-345.

631