Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Tisicum XVIII. Bernáth Aurél: A munkásmozgalom kezdete az építőiparban (1951) embereknek, mint a közönségnek nagyon tetszik a magyar festészet és szobrászat. Már az első napoktól viták folytak a képek és a szobrok előtt. Majdnem mindenkinél van jegyzetfüzet, amibe bejegyzik észrevételeiket. Ezek az észrevételek nem sémák szerint történnek. Őszintén, pártosan, felelősen, bátran mondja meg a szovjet nép a véleményét a látottakról. Mi, festőművészek nagy izgalommal várjuk a szovjet kritikusok és a szovjet nép véleményét, mert irányt mutat további munkánkhoz. Nagy erőt jelent nekünk, haladó szellemű művészeknek, hogy a szovjet nép megbecsüli a munkánkat. Sok kételyt oszlatnának el ezek a vélemények. A Pravda, a Szovjetszkoje Iszkuvsztvo cikkei, Geraszimov elvtársnak, a művészeti akadémia elnökének nyilatkozata máris megerősítették a haladó szellemű, szocialista realizmust követő művészek önbizalmát, alkotásaikba vetett rendíthetetlen hitüket. Én is szilárdan haladok az elkezdett úton. A szovjet emberek bebizonyították, hogy helyes úton járok. Festek nagy vásznakat olyan témákkal, melyek kifejezik a mi megváltozott, új életünket és segítik építeni a szocializmust.”87 A Bernáth Aurél sikereit elismerő kritikai vélemények a MÉMOSZ Székház dísztermének pannóit bemutató kiállítás alkalmával tetőztek. Amelyről a már-már legtekintélyesebbé váló fiatal műítész, Végvári Lajos így vélekedik: „...A II. Magyar Képzőművészeti Kiállításon bemutatott művek között kimagasló értéket képviselnek a MÉMOSZ Székház számára készített hatalmas panneauk, Bán Béla, Bernáth Aurél és Szentiványi Lajos festőművészek alkotásai... A MÉMOSZ dísztermében felállítandó művek sorrendje a következő: 1. Bernáth Aurél: „Az illegális munka kezdete az építkezésnél 1930-ban", 2.... 3. Bernáth Aurél: „Tüntetés a bezárt MÉMOSZ Székház előtt”... A (három) művésznek nem kis nehézséget okozott az a körülmény, hogy a monumentális hatás érdekében képeiket temperával kellett megfesteniök... A panneauk bizonyára sok néző számára befejezetlennek tűnnek. Ebben a befejezetlen- ségben a művészek temperafestésben való járatlanságánál is nagyobb szerepe van magának az anyagnak, amely a részletfinomságok ábrázolására nem alkalmas, és kizárja az atmoszférikus, levegős megjelenítést. Tehát a művészektől ismert olajképekhez viszonyítva, Bernáth panneaui kissé a dekoratív felfogás... benyomását keltik. Persze, ezt a nehézséget szívós munkával le lehet győzni. Erre nézve (a három művész) mostani munkáin is láthatunk bíztató jeleket, különösen Bernáth első képén, a falhoz simuló munkás eleven és befejezett megoldásában. Bernáth Aurél két képe eszmei tartalmában és stiláris befejezettségében egyaránt hatalmas eredmény. Őszinte, szívderítő alkotások ezek, melyeknél a művész felszámolta sokat kárhoztatott arisztokratizmusát és mélyen átélte a témát. Első képén az illegális munka kezdetét Bernáth nagyon helyesen úgy ábrázolta, hogy a szervezkedés a mindennapi élettől, a dolgozók munkájától nem elszakítva jelenik meg. A jobboldali harmadban építkezési jelenetet látunk, a baloldalon, igen érdekes - a quatrocentistákra emlékeztető perspektivikus megoldással a néző felé nyitott, vörös falú térségben helyezte el a szervezkedő munkásokat. Baloldalon egy munkás röpcédulát csúsztat egy másik kezébe, középen négy alakból álló csoport látható, egy illegális megbeszélés résztvevői, az egyik szája elé tett kézzel súg valamit a többieknek, a jobb oldalon, egészen az előtérben, egy falhoz támaszkodó munkás figyel az építkezés felé, ő a megbeszélést folytatók őre. A kompozíció helyesen ábrázolja az illegális tevékenység zajtalanságát, elővigyázatosságát, jól jellemzi a típusokat, a harcban megkeményedett mozgalmi embereket. De több kifogásolnivaló is van a képen. Elsősorban az, hogy bár a művész helyesen a kép mélységébe állította az illegális megbeszélésben résztvevő munkásokat, színben és megvilágításban nem emelte ki őket, ilymódon a figurák valamiféle összeesküvők benyomását keltik. Pedig nem erről van szó, hanem a Párt egyik sejtjének munkájáról. A másik kifogás összefügg az elsővel. A fal mellett leselkedő figura túlságosan kiemelt, annyira magára vonja a néző figyelmét, hogy a főcsoport tevékenysége háttérbe szorul. Határtalanul gazdag és szívhez szóló a kép koloritja. A baloldalon a kissé árnyékban tartott vörös téglafalak megoldásában Bernáth Aurél példát adott a sematizmus elkerülésére. A tégla piros - ez megcáfolhatatlan tény, de sok festőnk még nem gondolt arra, hogy ez a piros változatos lehet, nem szükséges gyerekrajz módjára egyszínűre festeni a felületet. Bernáth megtalálta a módját, hogyan tegye ezt az anyagszínt, mely annyira kedves az építőmunkások számára, meleggé, kedvessé, otthonossá, az alakok kiemelésére és összefogására is szolgáló hangulatos háttérré. A piszkos, szakadt, malteros ruhák festői szépséggé válnak Bernáthnál. Nem a szegénység szentimentálizmusa hatja át a művét, nem lumpenproletárokat, hanem erőteljes, jövőjükért harcoló embereket ábrázol. Ezt fejezi ki nemcsak típusaival, hanem a ruhák nemes színeivel, melyek sokkszernek, anélkül, hogy tarkák lennének, választékosak anélkül, hogy előkelőén csillogókká válnának. 87 BENEDEK Jenő 1951/a. 4. 632
