Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Irodalom- és művészettörténet | emberi jelentésük mellett a lelkiismeretes művészi munka tanulságával is szolgáltak. Mednyánszky nem elégedett meg önmaga érzékenységével, hanem megtalálta világa kifejezésének legjobb módjait is. Oldott színkezelése nem fegyelmezetlenség, hanem e szétfolyó világ tükröződésének legjobb módja. Alakjai néhol csak foltokban ugranak elő a sötétből, de éppen annyira, hogy legjellegzetesebb vonásaik különös hangsúlyt nyerjenek. A tájképek tompa színei velejárói a belső tragikum mély megragadásának. Színfoltjaik elfolyóak, belső kompozíciójuk azonban annál fegyelmezettebb. A Mednyánszky emlékkiállítás a magyar realizmus fejlődése kérdésének megoldásához jelent segítséget. Emellett - s ez a fontosabb - a századfordulós magyar valósághű és művészi tükrözését, átfogó ábrázolását adja. E valóság gyötrelmein okulhat a néző; a kiállítás konkrét társadalmi tartalma jól szolgálja a dolgozó emberek helyes magatartásának kialakulását.” (illusztráció: Mednyánszky László: Ágrólszakadt)21 így lettek a csak riadt szemeikkel, duzzadt ajkaikkal érzelmeiket, lelkiállapotukat kifejező, s a festő érdeklődését újból és újból felkeltő csavargók, verekedők-lincselők portréi vádiratok az igazságtalan berendezkedésű társadalom ellen, s a mindentől, minden evilági kötődéstől szabadult haldokló katona-ábrázolások az igazságtalanságok sorozata elleni tiltakozás figyelemfelkeltő mementói. A Szabad Művészet ez évi számainak ez a hangvételbeli változása, átalakulása a másik két beemelhető klasszikus, Koszta József és Fényes Adolf esetében is ugyanilyen szemléletes módon és szinte azonnal bekövetkezett. Koszta esetében még a legolcsóbb fogásoktól sem riadtak vissza az átminősítés-átírás-átemelhetőség érdekében. Hogy miképpen? Álljon itt egy példa a módszer érzékeltetésére. „A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Művészet Főosztálya a középiskolai tanulók között nemrégen pályázatot írt ki a dolgozat címében („Miből látom, hogy Koszta József a magyar valóság ábrázolója?”) foglalt témára. Ez az I. díjat nyert pályamű bizonyság arra, hogy ha az ifjúsággal helyes módon foglalkoznak, nem automatikusan fogadja magába a tanultakat, hanem átérti és átérzi. Szemléletet nyer, nemcsak művészeti, de társadalmi vonatkozásban is. így alakul ki - jó vezetés mellett - az új, reális szemléletű közönség..." - olvashatjuk a díjnyertes dolgozat elé írt „szakértői” vélemény summáza- tát. S hogy miért e megelégedés? Arra a dolgozat fényesen válaszol. Éppenhogy nem gondolkodásra, hanem bemagolt, sematikus megfogalmazásra, propagandastílusú ítéletekre, manipulált történelemszemléletre mutató szellemével. 21 SEBESTYÉN György 1949/a. 415-416.; M. J. 2001. A korabeli irányított publicisztika, a nyilvánosság előtt ismerős-hangzatos retorika köszön vissza a dolgozat tényként közölt „történelmi” adataiból, Koszta József működési idejének, körülményeinek, művészete kialakulásának „korrajzából”. Szinte azonos - ma már mondhatjuk - blődségekkel, mint amelyek a rendszeresen publikáló építész-műtörténész, Sebestyén György alábbiakban ismertetett Fényes Adolf cikkében sorjáznak. A diákpályázó Koszta dolgozatában a művészeti előzmények között fejtegetett „történeti festészet” populista általánosságait szinte frissítő módon akasztja meg az az „impresszionizmus”-ról ejtett néhány szó, amelyet - utasítás híján - a dolgozatíró megpróbált saját maga közelíteni. Ekkoriban indult Franciaországban (és nálunk is) a plein-air festés és az impresszionista mozgalom, mely egészen új, friss formaművészetet hozott. Az impresszionizmus abból indult ki, hogy a világot közvetlenül szemünkkel érzékeljük, a megvilágítástól függő színfoltok alakjában. Ezért az impresszionista festő színfoltokban ábrázol, úgy, ahogyan ő a dolgokat adott pillanatban, adott megvilágításban látja. Ez a szubjektív szempont módot nyújt arra, hogy a festő a valóságtól elszakadva olyannak ábrázolja a dolgokat, amilyennek esetleg más sohasem látja őket” - fogalmaz. Aztán eszébe jutnak a megtanult, bebetonozott fogalmak, és saját gondolatát teljesen logikátlanul így folytatja. „így születtek meg a kezdetben progresszív jellegű impresszionizmusból a dekadens polgári ideológiát tükröző formalizmusok.” Sajnos az országos körben „díjnyertes” dolgozat művészetközelítése minden esztétikai alapot nélkülöz, megmarad egy politikailag átszínezett „történelmi szemlélet” irányelveinél. Ezt próbálja alkalmazni Koszta József művészetére, amely „a paraszti élet és a természet dialektikus egybeforrottságát fejezi ki.” S akinél „az impresszionizmus formai keresése társadalmi tartalommal telt ábrázolássá és ezért van, hogy míg a francia impresszionisták formái egyre légiesebbé és elmosódottabbá válnak, színeik világosodnak, Koszta a kizsákmányolt magyar parasztság sorsának részese és alapos ismerője - mind sötétebb, keveretlen, erős, kemény színekkel ad súlyt a dolgoknak, nem ködösíti el formáit, kompozíciója egyre nehézkesebbé válik... A néppel való együttérzésnek, a paraszti életformával való azonosulásnak kifejezésére előszeretettel használja a népművészet színeit, ami kellemes összhangban van témakörével és képeinek élethű hangulatot ad. Mindezekből következik, hogy mind tartalomban mind formában Koszta művészete élesen elkülönül a reakciós ideológia valósághamisító festészetétől. A történelmi és népies- kedő genre-képek vagy a szalonjelenetek (általában az uralkodó osztály ízlését szolgáló képek) irányzatával szemben szívósan kitart a paraszti élet reális feltárása mellett. Ezen a 615
