Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Tisicum XVIII. Barta Ernő: Dolgozzatok, mert fogy a kenyér (1919) 1925-ben készült a Kenyér című sorozat s most első ízben kerültek a közönség elé e litográfiára szánt lapok rajz-tervei. A művet Barta Ernő mély rokonszenve és együttérzése a dolgozókkal ihlette meg. S mivel e lapok 1925-ben készültek, kevés örömet tükröznek, annál több nyomasztó érzést. A kenyér, ami a dolgozóknak jut, sovány és keserű. Az aratók fáradtak, a bányászok a robbanás elől menekülnek. Az öreg nagyapó, amikor meghal, nem hagy egyebet unokájára, mint silány munkaszerszámát, a kapát. 1945 telét a Haláltánc sorozat jelzi, s a deportáltak emlékére készült. 1946 óta határozott fordulatot vesz Barta rajzainak hangulata és legújabb műve illusztráció Beethoven Pastorale szimfóniájához, a ragyogó életöröm e remekéhez. Barta finom lelkű művész, tragikus témáinál is halk szavú. Rajzi nyelvezete szemléletes. Figurái naivitásig egyszerűek, tájai arányosan meghittek.” Mellékletként Aratómunkások című rajzát választja.13 A két háború közötti időszak népes vendégművész társasága közül Oelmacher Anna szerepel még 1949-ben kiállításon, akinek „...anyaképein sok érzés, finomság, szín-és formaérzék van...’™ A szolnoki kolónián is megfordult Marosán Gyuláról a bemutatkozásokat rangsoroló kritikus a Rippl-Rónai Társaság kiállításán közszemlére tett művei alapján mond véleményt. Jóllehet, a kiállításon „...az impresszionizmustól a szürrealistákig minden irányzat képviselve van, témakörük megválasztása teljesen anarchikus, semmiféle vezérfonalat nem találunk... az emberábrázoló képek mutatják, hogy művészeinknek még hosszú utat kell megtenniük új feladataink megoldására...” - írja. Ezt a realitást szorgalmazó megoldási irányt hiányolja Marosánnál, akinek „...Forradalmi tanítás képe szintén megkerüli feladatát. Marosán fél a „közönségességtűi” az ábrázolásban és sokan félnek az egyszerűségtől, „közönségességtől”, félnek az ő „külön arcukat” elveszíteni. És éppen ez a félelem akadályozza meg őket valódi egyéniségük megtalálásában...”15 Pedig Marosán nem a „közönségességtől” fél, s nem a „külön arc” elveszítésétől vagy az egyszerűségtől, hanem ez idő tájt érlelődött új stílusa. Hiszen már 1946-ban az Európai Iskolából kivált absztrakt művészek köréhez csatlakozott, 1946-47-ben két csoportkiállításukon is szerepelt: 1946- ban a zürichi Moderne Ungarische Kunst, 1947-ben pedig a párizsi Réalités Nouvelles kiállításon, amelyeken teljesen más fogalmazású képeket állított ki.16 SzandaiSándort-bársohanem volta művésztelepneksem vendég-, sem törzstagja - Szolnokhoz kötődő művésznek tekintjük. Nemcsak azért, mert szolnoki születésű, hanem mert az egy évfolyamot megért, általa szerkesztett egyetlen szolnoki irodalmi folyóirat, az Irodalmi Kurír 1932-es írásainak tanulsága szerint - jóllehet, nem lakott a kolónián - annak lakóival intenzív baráti kapcsolatot tartott, amelyek szobrászi pályafutását is befolyásolták. Fenyő A. Endre májusi kiállítási körképében Szandai anyagát együtt elemzi a Sándor: 13 RABINOVSZKY Máriusz 1949. 258. 14 N. N. 1949. 30. 15 Kiállítások. Rippl-Rónai Társaság a Nemzeti Szalonban. Szabad Művészet 111/1. (1949. január) 30. 16 KÁLLAI Tibor-SZABÓ Ákos 1997. 60.; BOTÁR, Oliver. A. 1.1994. 612
