Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Romsics Imre: A juhászok legeltetésének rendje Homokmégyen a XX. században
Tisicum XVIII. A legeltetés napi rendje A legeltetés napi rendjében téli és nyári rendet különböztethetünk meg,26 ami a vizsgált négy időszakban nem különbözött egymástól, esetleg csak a megtett út hosszában. A legeltetés napi rendjének alapja a fejés hiánya vagy megléte volt. Május derekától Kisasszony napig (szeptember 8.) tartott a fejőidény, ezt tekinthetjük a nyári legeltetési rendnek. Az ebből kieső idő a téli legeltetési rend időszaka. Nyáron korán kihajtottak, ezért 2.30-kor kezdtek fejni. Nagyon siettek, mert napkeltekor indultak, ami nem mindig sikerült a sok munka miatt. A harmattól féltették a birkákat, ami sok betegséget okozott. 10-11 óra között érkeztek vissza, s a déli harangszóra ismét kifejtek. Ebédelni csak a fejés után lehetett. Délután 14.30 előtt sohasem hajtottak ki, addig delelt az állat, főleg akkor, ha nagy volt a meleg. 19 óra után érkeztek ismét meg. Azonnal megkezdték a fejést, mert sötétedés előtt végezniük kellett. Ezt a rendet csak akkor tudták tartani, ha nagyon jó mezőt találtak, s jól tejeltek a birkák. Július elején hagyták el az egyik fejést, mindig az estit. Ha volt elegendő mező, akkor addig fejtek, ameddig volt tej. Ha kevés volt a jó mező, előbb is elhagyhatták az esti fejést. A kétszeri fejés időszakában a délutáni rend változott meg. Az ebéd utáni kihajtás előtt fejtek, s néha csak 22-23 óra körül érkeztek vissza a telekre.27 Kétfelé őrizték fejés ideje alatt a birkákat. A meddőfalkával, ha messzire ellegeltettek, nem tértek vissza delelésre. Ha nem volt nagy meleg, a fák alatti enyhelyeken feküdt le az állat. A téli legeltetési rend időszakában reggeli után, 8-9 óra tájékán hajtottak ki. Naplement után érkeztek csak vissza, amikor már jóllakott az állat - „Mögát a birka, ha jólakot.” Korán beérkeztek, ha találtak jó mezőt. Télen sohasem hajtottak be délre, hiszen nem kellett fejni. A nyári időszakban legeltetés előtt és után is itattak28 - „Amíg mög nem Hatot, adig ű nem öhetöt” - mondták a juhászról. Árkokban és a kanálisokban itattak, nagy szárazságban „é kötőt szökni a kútra". Nagy melegben ellegeltettek egy másik kútig, s ott húztak vizet az állatoknak. Minden dűlőben ástak kutat, mindig az utak mellé, így nem okozott gondot az itatás. Ha nem kapott vizet a birka, fölhajtotta az élelem a gyomrát. Télen elmaradt a reggeli itatás. Ekkorra az árkokban megállt a víz, így egyáltalán nem látták szükségét. Az örjegi teleltetés idején nem engedték az állatokat a kanálishoz és az árkokhoz, nehogy belecsússzanak. Léket vágtak, s a kapacsbaltával kivájt vályúba vödörrel merték a vizet. 26 Vö.: BENCSIK János 1971. 151-153.; GOMBÁS András 1963. 234- 235.; NAGY Gyula 1968. 86,89. 27 Az állat deleltetésének és éjszakáztatásának a helye, ahol a trágya miatt dús növényzet burjánzott. Ilyen telkek alakultak ki a kutak környékén is. Néha a telkeket kaszálták, nagyon jó szénát takarítottak be ezekről a helyekről. 28 Vö.: HAGYMÁSY Sándor 1981.139-140. A dűlőkben és a paskumokon is téglából épültek a kutak. A legtöbb kutat korláttal rekesztették el. Leástak négy karót, majd három vízszintes korlátot kötöztek rá. Az 1970-1980-as években már deszkából szögeitek köréjük rovást. Emlékeznek olyan kutakra is, amelyek köré nem építettek sem korlátot, sem rovást. Vízhúzásnál két deszkára álltak, használaton kívül pedig deszkával födték le. A gazdasági kutakat két méter mélyre ásták. Néha megzavarosodott bennük a víz, de nem fogytak ki. Mélységüket úgy állapították meg, hogy elgyőzze a környezetükben legeltetett állatokat. A gazdasági kutakra 15 literes dézsavödröt szereltek, amit kampóval erősítettek az ustorfára, azt pedig a gémfára. Néha lánccal akasztották a vödröt az ustorfára, de a kampós megoldás erősebb volt, a korróziónak jobban ellenállt, nehezebben esett szét. Nagyobb méretű fa törzséből kivájt baromvályúból itattak a gazdasági kutaknál. Némely vályú 10 méteres is lehetett, s belefért 25-30 vödör víz. A birka csak akkor tudott ezekből inni, ha telemerték őket. Takarmányozás, szénázás29 Abrakot kizárólag fialáskor kapott a birka. Február közepén ellettek, s a május elejei választásig abrakolták az anyákat és a bárányokat. 1926 előtt, magatarti juhászságuk idején a gazdák hazavitték a birkákat elletni. A juhászok birkái pedig telelőnek voltak kiadva, így azokra sem kellett felügyelniük. 1926 után, a Baka-birtok juhászaiként naponta kétszer etettek, reggel 8 óra után, s 14-15 óra között délután. Minden etetés után itattak. A bárányok mindig a színben abrakoltak. Az anyák vályúit a szín előtt állították föl, majd a kútra engedték őket inni. Az anyák 25-35 dkg abrakot vagy 0,5 kg ocsút kaptak. Minden alkalommal szórtak eléjük répát, az etetés végén szénát. Ha nem volt elég Bakáék ocsúja, akkor a kalocsai malmokból hoztak az abrakoltatáshoz. A bárányoknak nem adagolták az élelmet, darából és zabból annyit kaptak, amennyit megettek. Az abrak után a bárányok is a szénát ették. Az esetleges maradékot a visszatérő anyák élték föl. 3-4 m hosszú, V alakban összeszögelt két deszka az abrakos vályú, melynek két végére X alakban négy lábat szögeitek. A szín falába 0,5 m-es faszögeket vertek, melyekre az etetés után fölakasztották a vályúkat. Ha már volt alattuk 0,5 m vastagságú gané, akkor a gerendákra nyújtogatták föl azokat. A bárányok választás után azonnal mentek az Örjegbe. 29 A szénakezelésről lásd: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 390
