Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Romsics Imre: A juhászok legeltetésének rendje Homokmégyen a XX. században
Néprajz 1945 után, újbóli magatarti juhászságuk idején, a Baka-birtokon megtanult rendet éltették tovább. A család gazdasági ereje akkor már megengedte azt számukra. 1960 után a termelőszövetkezetben is kétszer abrakolták az anyákat. A bárányok akkor ehettek, amikor akartak. A színt hosszában kétfelé választották, középre egy bárányrácsot állítottak, amelyen az anyák nem fértek át. Az egyik oldalon tartották az anyákat, a bárány akkor ment szopni, amikor akart, de az anyák nem fértek hozzá a bárányok abrakjához. Nagy teleken, amikor az időjárás istállóba szorította őket, az egész falkát kénytelenek voltak etetni, de igyekeztek minél rövidebbre fogni ezt az időszakot. Abrakot nem kaptak a birkák, csak szénát. A széna mellett csumával és babcsumával etettek, ezeket nagyon szerette a birka. 1945 után már földet is birtokolt a Bényi család, amelyen zabszénát termeltek, amit az egyik legjobb takarmánynak tartottak. Ekkor már annyi ganéjuk volt, hogy kétévente ganézhattak. Ezután már jól termett a földjük, mindent megtermeltek maguknak. „Ha 20-25 kocsi szénát nem teremtötem mög, akó nem várhatam mög a telet" - mondta. Ez a mennyiség 50-60 db birkának volt elegendő. A szénát úgy vették, esetleg maguk kaszáltak öregszénát és sarjút. Egy évre béreltek kaszálókat. 1945 után már elegendő földdel és kaszálóval rendelkeztek, de néha mégis rászorultak a bérletekre is. Ebben az időszakban 10 dkg körüli abrakot adtak a birkáknak, csak annyit, hogy fönntartsák őket, ne pusztuljanak el.30 Ez is mutatja, hogy milyen mértékben támaszkodtak a természetes legelőkre. Minél kevesebb befektetéssel akartak hasznot húzni az állatállományból. Ezt meg is tehették, lehetőséget adtak erre a nagy kiterjedésű legelők. A környező falvak második Hortobágynak nevezték az örjegi legelők miatt Kalocsa keleti határát, a későbbi Homokmégyet. Többen foglalkoztak állatok vételével, s fölhizlalásuk utáni eladásukkal. Egy évben kétszer is megtehették ezt. A tavasszal vásárolt állatot nyár közepén adták tovább, s az akkor vásárolt állat őszig újra fölhízott. Bakáéknál nem a juhászok teremtették elő a télire való szénát. A részeseknek robotolniuk is kellett, az Örjegben kaszálták és gyűjtötték a füveket.31 A termelőszövetkezetben is mások gyűjtötték be a téli takarmányt, amiből a föntebb már említett, több probléma is adódott. A rossz szénát csak legázolta az állat, ezért figyelmesen kellett a téli takarmányt begyűjteni. A legjobb szénát a paskumokon, legelőkön, árokpartokon és az utakon (ha elég eső volt) kaszálták. Bényi János az Örjegben és a Gyulai úton kaszált sokat, ezek szénái nagyon jóízűek voltak. A vadhere, a szelidfü, a mézeskóró és a sárkere a legjobb szénaadó. A muhart is szerette a birka, amíg nem hányta ki a farkát, azután már nem ette meg. Mindennek a titka az, hogy időben kell lekaszálni a füveket. „Ha későn van, akó mögöte a fene, mer kórót nem öszik mög. Amikó vén füvet kaszál lé az embör, az má a fenének se jó, csak kínoza az álatot. Fijatalon kő a szénának kaszáni. Ulyan, mindha az embörnek mögélesztenék a babot, ősz utána főznének ződbabot." A vízállásokon termett a rossz fű. A békarokkát és a kutyatejet nem szerette a birka. Néha olyat is megevett az állat, amit nem szeretett, mert ráhajtotta a hasa, de az csak kínozta. „A békarokás szénát nem őszi mög a birka, se a marha. Csak a ló. A kérődző álatok nem öszik. Inkáb éhön mögdöglene, de nem öszik mög belőle égy szálat sé.” Kétszer kaszálták a szénát. Először május végétől június 10- 15-ig, ez az öregszéna. Másodszor augusztusban kaszáltak, ez a sargyúkaszálás. Sokszor jobb, mint az öregszéna, de ha az nem ázott meg, akkor tartósabb volt. Néha a kutak mellett és a telkeken is rendet vágtak - „I/ót akinek ulyan vastag röngye vót, mind a lódérék.” 30 Ezzel ellentétes törekvést mutat a mernyei uradalom. Már a XIX. sz. elején a kedvező téli tartás alapvető feltételének az elegendő takarmánybázist és a megfelelő zárt akolt tekintették. TÓTH Tibor 1971. 249. 31 Érdekes és feltáratlan a robotolás XX. századi megléte. Paládi-Ko- vács Attila ledolgozásnak nevezi, s kutatásának szükségszerűségéről ír: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 375. Homokmégyen robotnak nevezik ezt a módszert. Közelebb áll az igazsághoz, mint a ledolgozás, mivel hálájukat kell kifejezniük az aratási lehetőségért. 391
